Színház

A Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút Haumann Pétertől

2022.06.16. 14:05
Ajánlom
A Kossuth-díjas színművész búcsúztatása június 17-én 14:30-kor lesz a Makovecz-ravatalozóban, katolikus szertartás szerint.

Haumann Péter pályája során számos színházban megfordult: először a debreceni Csokonai Színház tagja lett, majd három évvel később a Pécsi Nemzeti Színház tagja lett. 1970-ben szerződtette a budapesti 25. színház, de játszott a József Attila Színházban, a Madách Színházban, a Nemzeti Színházban, az Arizona Színházban, valamint egy évadot töltött a Radnóti Színházban. 1994-ben csatlakozott a Katona József Színház társulatához, majd 2016-ban úgy döntött, szabadúszó lesz.

Eközben a filmvásznon is megmutatta tehetségét, a Filmión jelenleg 17 filmje nézhető meg online.

Szerepben a Macskák 1500. előadásán állt utoljára színpadon, de 2022 februárjában még egyszer láthatta a közönség: Szarka János látta vendégül a Pinceszínházban.

Munkásságát számos díjjal elismerték, 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjat kapott, majd Érdemes Művész címmel tüntették ki. 1985-ben átvehette a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, valamint a Színikritikusok Díját is többször átvehette. Legutóbb 2021-ben ismerték el, akkor a Tolnay Klári-díjat vehette át.

1997-ben választották a Halhatatlanok Társulatának sorába, 2010 őszén pedig ő lett a nemzet színésze Kállai Ferenc halála után.

A 81 évesen elhunyt színművészt a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Magyar Művészeti Akadémia és a Fővárosi Önkormányzat a saját halottjának tekinti.

Fejléckép: Haumann Péter (fotó: Szkárossy Zsuzsa / Pinceszínház)

Elhunyt Haumann Péter

Kapcsolódó

Elhunyt Haumann Péter

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, a nemzet színészét 81 éves korában érte a halál – tudatta a család az MTI-vel.

„Mása, ne fütyölj!” – Haumann Péterre emlékeznek a pályatársai

„Mása, ne fütyölj!” – Haumann Péterre emlékeznek a pályatársai

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a nemzet színésze május 28-án hunyt el. Pályatársai a közösségi médiában búcsúznak a színészóriástól.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Súlyosan megsérült a Budapesti Operettszínház egyik táncosa a terézvárosi házomlásnál

Június 27-én, a reggeli órákban leomlott egy ház tetőszerkezete a 6. kerületi az Aradi utca és Jókai utca sarkán. A leeső szerkezeti elemek a Jókai utcára zuhantak, maguk alá temetve a Budapesti Operettszínház egyik táncművészét, aki éppen próbára tartott.
Színház

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.
Klasszikus

Új vizekre hajózhatunk a Nemzeti Filharmonikusok új évadában

Régi és új zene, különleges hangszeres művek és egész estés operaprodukciók, beavatókoncertek és kórushangversenyek várják a közönséget a 2022/23-as évadában a Nemzeti Filharmonikusok koncertjein.
Vizuál

Itt születik a zseni – Megnéztük Baz Luhrmann Elvis-filmjét

Ki volt Elvis? És miért lehet fontos nekünk, itt és most? Egyáltalán mit tudunk a Királyról – teszi fel a kérdést Baz Luhrmann rendező, aki hollywoodi szuperprodukcióban dolgozta fel Elvis Presley életét. A vibráló, feszítő, eksztatikus alkotást a nyár egyik legjobb filmjének tartjuk.
Vizuál

Last Minute kiállítások június utolsó hetére

Ezúttal olyan ritkaságszámba menő csoportos és egyéni tárlatokra hívjuk fel a figyelmet, amelyek ezen a héten még megnézhetők. A válogatásban szerepel vadonatúj kiállítótér rég nem látott művésszel, jól ismert galéria 24 kortárs művész munkáját bemutató tárlattal, valamint digitális művészeti triennálé.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Utca viseli ezentúl Törőcsik Mari nevét Velemben

A Vas megyei település képviselő-testülete június 22-én határozott arról, hogy új utcával bővül a község, melyet Törőcsik Mariról neveznek el – tudatta a Blikk.
Színház ajánló

Nyári vigasságok Szentendrén – városszerte színház és minden más

Június 30-i bemutatójukkal kezdődik és egészen augusztus 25-ig tart a Szentendrei Teátrum 2022-es évada. Több saját produkció, izgalmas vendégelőadások, gyermekprogramok, jazz, világ- és klasszikus zenei koncertek várják az érdeklődőket, több helyszínen.
Színház hír

A Jókai utcai házomlás miatt elmarad a 6SZÍN előadása

A nézők és színészek biztonsága érdekében a színház lemondta a június 27-i Előttem az élet című előadását.
Színház ajánló

Ifjú barbárok ősbemutató Gyulán

A Gyulai Várszínház a Kolozsvári Állami Magyar Színházzal testvérszínházi megállapodást kötött, melynek hozadéka egy bemutató és kölcsönös vendégjátékok. A közösen létrehozott bemutató az Ifjú barbárok című előadás lesz július 9-én, Vecsei H. Miklós művének ősbemutatója, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében.
Színház interjú

„Kételyek és kétségek visznek előre” – Beszélgetés Blaskó Péterrel

Hamarosan a Nemzeti Színházban is látható lesz Blaskó Péter „családi előadása”, a GRANE – Képzelgések a Peer Gynt nyomán, amelyet lánya, Blaskó Borbála rendezett, és fia is szerepel a Bethlen Téri Színház produkciójában. A színművésszel ősztől Hubay Miklós Ők tudják, mi a szerelem című drámájában is találkozhatunk, Udvaros Dorottya oldalán.