Színház

A fehérvári érdeklődők újra pályázhatnak

2012.01.27. 13:39
Ajánlom
Miután egyik jelölt sem kapta meg a kinevezéshez szükséges szavazatot, érvénytelennek nyilvánította a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetésére kiírt pályázatot Székesfehérvár közgyűlése, amely egyben új pályázat kiírása mellett döntött pénteki rendkívüli ülésén. Az új igazgató megválasztásáig továbbra is Quintus Konrád igazgatóhelyettes irányítja a teátrum munkáját.

A rendkívüli közgyűlést azt követően hívták össze, hogy múlt heti rendes ülésen a képviselőknek el kellett halasztaniuk a döntést, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) kultúráért felelős államtitkársága ugyanis jogi természetű problémákat fogalmazott meg az egyik jelölttel kapcsolatban. A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik pályázó nem rendelkezik az előadó-művészeti törvény által előírt ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal. Az érintett jelölt most, a rendkívüli ülés napján írásban visszavonta a pályázatát, így róla a közgyűlés nem szavazhatott, a képviselők csak döntésének tudomásul vételéről voksolhattak. Miután a megjelent jelöltek meghallgatását követően a többi pályázó egyike sem kapta meg a képviselőktől a kinevezéshez szükséges minősített szavazati többséget, a közgyűlés "kényszerűen" új pályázat kiírásáról döntött. (A pályázók közül hárman nem jelentek meg az ülésen, ketten közülük elfoglaltságuk miatt levélben mentették ki magukat.)

A döntéssel kapcsolatban a rendkívüli közgyűlést követően újságírók előtt Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester úgy fogalmazott: a képviselők egy "kis kurucos mentalitással" azt is szerették volna jelezni, hogy "a fehérvári kérdések továbbra is Fehérváron fognak eldőlni. A pályázat során korrekt pályázókat és jó pályázatokat ismertünk meg". Cser-Palkovics András a múlt héten úgy fogalmazott: az államtitkárság "furcsán időzített levelét tekinthetjük nyomásgyakorlásnak is, de a székesfehérvári színház vezetéséről itt helyben, Székesfehérváron születik döntés". Az új pályázati kiírás előkészítéséhez a lehető leggyorsabban hozzálátnak, a polgármester szerint remélhetőleg három-négy hónap múlva lesz igazgatója a színháznak.

Az új vezető megválasztásáig is van felelős irányítója a teátrumnak, az igazgatói jogköröket ellátó, és azok alapján eljáró Quintus Konrád. A csaknem egymilliárd forint költségvetésből gazdálkodó Vörösmarty Színház igazgatói posztjára azt követően írta ki a most eredménytelenné vált pályázatot az intézményt fenntartó városi önkormányzat, hogy a közgyűlés tavaly április 27-i hatállyal megszüntette a korábbi igazgató, Vasvári Csaba megbízatását. A pályázati határidőig kilencen nyújtottak be pályázatot, de időközben az aspiránsok közül ketten úgy döntöttek, hogy együtt pályáznak.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Emléktáblát avattak Ligeti György egykori lakhelyén

1948 és 1956 között lakott az Alkotmány utca 4. szám alatt Ligeti György. A zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából az épület falán emléktáblát avattak.
Vizuál

Muhi András a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnöke

A producer Tarr Bélát váltotta a szövetség élén, akit a közgyűlés egyhangú szavazással tiszteletbeli elnöknek választott meg.
Klasszikus

Értékőrzés és a zene szeretete – Meghirdette 2023/24-es évadát a Concerto Budapest

Nyolcféle bérlet, köztük gyerekeknek szóló koncertsorozat, tematikus fesztiválok, csellóünnep és természetesen neves karmesterek és szólisták – csak néhány kulcsszó abból a gazdag és sokszínű programból, amelyet a Concerto Budapest a következő évadra tervez.
Színház

Elhunyt Szegedi Erika színművész

A Jászai Mari-díjas magyar színművészt, érdemes és kiváló művészt életének 82. évében érte a halál május 26-án hajnalban – adta hírül egykori színháza, a Vígszínház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Szegedi Erika színművész

A Jászai Mari-díjas magyar színművészt, érdemes és kiváló művészt életének 82. évében érte a halál május 26-án hajnalban – adta hírül egykori színháza, a Vígszínház.
Színház magazin

A színész, akinek védjeggyé vált a vezetékneve – Gálvölgyi János 75 éves

„Az nem lehet, hogy bemegyek ma este, és nem leszek jó” – mondta egy interjúban Gálvölgyi János. Mert a név kötelez, és Gálvölgyi János nem véletlenül lett „a Gálvölgyi”. A színművész május 26-án ünnepli hetvenötödik születésnapját. 
Színház ajánló

Ha nyár, akkor irány a Városmajor! – színes kínálattal várják az érdeklődőket

Hatvan programmal, egyebek közt zenés és prózai előadásokkal, operettel, táncprodukciókkal, látványos gyerek- és felnőtt koncertekkel, tematikus sétákkal várják az érdeklődőket.
Színház ajánló

Világhírű művészekkel és számos bemutatóval várja a közönséget az idén 85 éves Margitszigeti Színház

Mintegy száz program, köztük opera-, balett-, operett- és musicalbemutatók, valamint koncertek színesítik az idei nyarat a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, amely a 10. Színházi Olimpia záróeseményének is otthont ad.
Színház ajánló

A 94 esztendős Csernus Mariann a dunaújvárosi MIKRO Fesztiválon búcsúzik a színpadtól

Az idei évadot is egyhetes fesztivállal zárja a dunaújvárosi Bartók Színház június 4. és 11. között. Tizenkét előadást láthat a közönség a második alkalommal megrendezett programsorozaton, amelyen gyerekprogrammal is várják az érdeklődőket.