Színház

A fiatal színházi generáció is bemutatkozhat a Szemle Plusz fesztiválon

2024.04.09. 15:40
Ajánlom
Augusztus 24. és szeptember 13. között rendezik meg a Szemle Plusz programsorozatot, ahol a hat vidéki és határon túli nagyszínpadi alkotás, illetve a hat budapesti kamaraelőadás versenyén túl idén először a színészképző iskolák is bemutatkozhatnak egy-egy vizsgaelőadással, hogy a következő generáció tehetségeit is felfedezhesse a budapesti közönség.

6+6 és a ráadás

A fővárosi színházszeretőknek nem kell sehova sem elutazniuk, hogy megismerjék a legizgalmasabb vidéki és határon túli színházi előadásokat, hiszen a Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében 12. éve futó zsűrizett mustra többek között azért jött létre, hogy helybe hozza a Budapest határain túli színházi élményeket. Peremartoni Krisztina színésznő, az intézmény művészeti tanácsadója Benkő Nórával, a színház igazgatónőjével és művészeti vezetőjével karöltve évről-évre

többszáz magyar nyelvű előadás közül választják ki azt a tizenkét, magas szakmai minőséget képviselő, emlékezetes és tanulságos alkotást, amelyet a nyári seregszemle keretein belül a budapesti közönség is megismerhet.

Az eleinte egy helyszínes, hét előadást bemutató esemény 2023-tól új szekcióval bővült, a szervező csapat a nagyszínpadi művek mellé kamaraelőadásokat is meghívott a programba, amelyeket az intézmény margitszigeti helyszínén, a Kristály Színtér színpadán láthattak a nézők.  Tavaly tehát már hat nagyszínpadi előadáson és hat kamaradarabon vehetettek részt az érdeklődők.

A fesztivál szervezői most közölték, 2024-ben ismét gazdagodik a Szemle Plusz kínálata: ezúttal hat színi iskola mutatkozik be – versenyen kívül – egy-egy vizsgaelőadással a rendezvényen. A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Keleti István Művészeti Iskola, a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium és a Freeszfe Egyesület fiatal tehetségeit láthatjuk az OFF-program keretében.

Liliom_BoroviDaniel-153657.jpg

Hartai Petra és Alföldi Róbert a Budaörsi Latinovits Színház Liliom című előadásában (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Városmajori Szabadtéri Színpad)

Több, mint egy jó válogatás

A Szemle Plusz amellett, hogy egy színes és alapos színházi körkép, mindeközben szakmai versenyprogram is, a neves színészekből és színházi szakemberekből álló zsűri tíz különböző kategóriában oszt díjakat, és rendszerint két közönségdíj és különdíjak is gazdára találnak a színház évadzáró Gáláján. A 2024-es zsűriről nyár elején adnak tájékoztatást a szervezők – hangsúlyozták közleményükben.

A Szemle Plusz programsorozat az elmúlt években népszerű, kulturális találkozóhellyé vált,

ahol a színházi szakma és a közönség, a pályakezdő színész és az érdemes művész, a határon túli alkotó és a budapesti rendező kezet foghat, eszmét cserélhet és együtt szórakozhat a Városmajorban és a Margitszigeten. 

A Szemle Plusz előadásaira április végétől válthatnak jegyet az érdeklődők, a Városmajori Szabadtéri Színpad nyári évadának többi produkciója viszont már most elérhető, és a műsorkínálat folyamatosan bővül.

A 2024-es versenyprogram

Városmajori Szabadtéri Színpad:

  1. Urbán András: Történt egyszer Újvidéken
    Újvidéki Színház, augusztus 26.
  2. Martin McDonagh: Hóhérok
    Jászai Mari Színház, Tatabánya, augusztus 28.
  3. Molnár Ferenc: Liliom
    Budaörsi Latinovits Színház, augusztus 31.
  4. Székely Csaba: Az igazság gyertyái
    Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat, Marosvásárhely, szeptember 2.
  5. Ivan Viripajev: Iráni konferencia
    Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, szeptember 4.
  6. Pintér Béla – Darvas Benedek: Gyévuska
    Miskolci Nemzeti Színház, szeptember 4.

Kristály Színtér:

  1. Kácsor Zsolt: Cigány Mózes
    Katona József Színház, augusztus.24.
  2. Bíró Bence (Janikovszky Éva fiatalkori naplója alapján): Kizárólag az utókor számára
    6SZÍN, augusztus 27.
  3. Csokonai Lili (Esterházy Péter): Tizenhét hattyúk
    Pesti Magyar Színház, augusztus 29.
  4. Duncan Macmillan: Lélegezz
    Katona József Színház – Orlai Produkciós Iroda, szeptember 1.
  5. Kovács Viktor, Kovács Dominik: Milf
    Füge Produkció, szeptember 3.
  6. Márfi Márk: Telik egy óra az életedből
    szeptember 5.

Fejléckép: Az Újvidéki Színház Történt egyszer Újvidéken című előadása (Fotó/Forrás: Srđan Doroški / Városmajori Szabadtéri Színpad)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Vizuál

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Színház

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Színház hír

Most érdemes elővenni a kéziratot – nyílt drámapályázatot hirdetett a Thália Színház

A Thália Színház új magyar színdarabot keres – ehhez pedig nem ismert név, hanem eredeti hang szükséges. A színház nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre kizárólag magyar állampolgárok jelentkezhetnek, életkortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül.
Színház hír

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.