Színház

A forgószél és a józan ész – Antigone-bemutató a Vörösmarty Színházban

2022.02.18. 09:10
Ajánlom
Viharos vastapssal tarolt február 5-én a Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában az Antigone, a Székesfehérváron most debütáló Nagy Péter rendezésében.

A 2500 éves történet örök témája ezúttal Csiky Gergely fordításában került egy polgárháború sújtotta milliőbe – ami akár a közeli jövő, vagy a jelen is lehet –, hogy az emberről szóljon tisztán, érthetően (díszlet és jelmez Vereckei Rita). A rendezői szándék már a kezdetektől éppen ez volt – 2500 év ide vagy oda –, hogy az ember nem változott. És nem is fog.

Nagy Péter Székesfehérváron most debütált rendezőként, és bizonyította, hogy nem sablonokban gondolkodik, elemző-értő előadást alkotott az egész stábot aktívan belevonva a kreatív munkába. Ez egy valódi csapatmunka volt.

A történetet talán nem kell bemutatni, a szokásokkal szakítva azonban most nem a hatalom a központi a kérdés, hanem az Ember és a józan ész viszonya:

Az igazi nagy fordulat az, hogy Kreón enged, és belátja, hogy nem feltétlenül a józan ész irányítja;

az egyik másik ügy, hogy ez a tragédia kimenetele szempontjából későn történik, és még valami fontos dologra irányítja majd rá a figyelmet. Ez egy olyan emberi pillanat, amiben nagyon sok a tanulság.”

Kreón (Sághy Tamás) alulmarad: „Hoz az uralkodása legelején egy rendeletet, ami téves. És tulajdonképpen szembemegy mind az emberi, mind az isteni törvényekkel.

Mégis mereven ragaszkodik hozzá, nem tud engedni, nem tudja az észérveket, nem tud racionálisan, normálisan gondolkodni már.

Antigone (Molnár G. Nóra) pedig, bár címszereplő, az egyetlen, aki a darab legelején hoz egy döntést, és úgy is marad: „Az én olvasatom mindig az volt, hogy Kreón a darab főszereplője, központja.

Antigone a forgószél, ami a Kreónt megpörgeti, és változásra kényszeríti.

Az előadást legközelebb február 18-án, március 8-án és 9-én láthatják a Kozák András Stúdióban.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Varga Lili és Molnár G. Nóra az Antigonéban (fotó/forrás: Torma Sándor / Vörösmarty Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Jazz/World

Világsztárok a Balaton-felvidéken: jön a Paloznaki Jazzpiknik 

Lukas Graham, Judith Glory Hill, Zaz, Mario Biondi, Lehmanns Brothers, a Kennedy Administration, az Earth, Wind & Fire Experience, valamint a Deladap is Magyarországra látogat július végén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.
Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.