Színház

A Főváros kulturális pályázatokkal ünnepli Budapest születésének 150. évfordulóját

2023.01.26. 15:05
Ajánlom
A Budapest Drámapályázat díjátadójával megkezdődött a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest 150 programsorozat. A legelőkelőbb díjat Pass Andrea és Trencsényi Katalin vette át.

Az Örkény Színházban január 24-én megrendezett eseményen vette kezdetét hivatalosan is a Budapest 150 programsorozatot, amely a főváros egyesítésének jubileumát ünnepli.

Ennek keretén belül ünnepélyesen átadták a Budapest Drámapályázat díjait. A díjat a Budapesti Művelődési Központ a Fővárosi Önkormányzattal és a Színházi Dramaturgok Céhével együttműködésben hirdette meg.

A pályázatra több mint 80 pályamű érkezett, a második fordulóba 18-an jutottak be.

A drámapályázaton nem adtak át első díjat, a megosztott második helyezett Pass Andrea és Trencsényi Katalin, a megosztott harmadik helyezett Egressy Zoltán és Kisari Szabolcs lett. A díjazottak 2-2, illetve 1,5-1,5 millió forintos jutalmat nyertek. A legjobbnak ítélt nyolc mű kötetben is megjelenik a Budapest 150 kiadványai között. A Főváros nemcsak a drámák megszületését, hanem színrevitelét is szeretné támogatni. Szándékuk szerint a most született művekből akár már a következő színházi évadban születne előadás.     

Az előző tender díjainak átadásával együtt egy korábban kiírt kulturális pályázatot is bejelentettek: a Budapesti Fesztiválzenekar zeneszerzői pályázatot hirdetett a Fővárosi Önkormányzat támogatásával. A pályaműveket április 30-ig várják, a műveket a szakmai zsűri május 30-ig bírálja el. A győztes pályaművet a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén fogja bemutatni a jubileumi hangversenyen.

Ezek mellett az idén megszületik a Budapest Nagyregény:

a magyar irodalom nagyjai 23 fejezetben dolgozzák fel a város 23 kerületének történetét.

A hónap végéig bárki elküldheti a maga történetét a nagyregényhez.

Fejléckép: Karácsony Gergely főpolgármester, Kisari Szabolcs, Trencsényi Katalin, Bősz Anett főpolgármester-helyettes, Pass Andrea és Egressy Zoltán (Fotó/Forrás: Koszticsák Szilárd/MTI)

Budapesthez köthető zeneműveket vár a Fesztiválzenekar

Kapcsolódó

Budapesthez köthető zeneműveket vár a Fesztiválzenekar

Zeneszerzői pályázatot hirdet a Budapesti Fesztiválzenekar a Fővárosi Önkormányzat támogatásával Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Megígérte, visszatért: 90. születésnapján ünnepelték Lehoczky Zsuzsát

A Budapesti Operettszínház legendás művésze 85. születésnapi gáláján búcsúzott a teátrum közönségétől. Akkor azt ígérte, 90. születésnapjára visszatér: jubileuma alkalmából köszöntötte őt a társulat.
Zenés színház

„A szeretet képes áthidalni a szakadékokat” – Peller Károly a Gül baba örökérvényű üzenetéről

A Benczúr Kerti Esték című programsorozat részeként július 20-án a Gül baba című operettet láthatja a közönség. Az előadás rendezőjével és címszereplőjével, Peller Károllyal beszélgettünk.
Jazz/World

Debütál a Quimby a Mézesvölgyi Nyár színpadán

A Mézesvölgyi Nyár idei szezonjának egyik legjobban várt estéje az augusztus 8-ai: a hazai alternatív rockzene ikonikus formációja, a Quimby pályafutása során most először lép fel a veresegyházi fesztivál színpadán.
Vizuál

Az örökkévalóság nyomában: az ókori egyiptomi művészet titkait tárja fel a Szépművészeti Múzeum

Az ókori egyiptomi művészet szépségét, vallásban betöltött szerepét és a műtárgyak megalkotásának folyamatát szemlélteti a múzeum szobrokat, sztéléket, domborműveket, koporsókat, mágikus-rituális szerepet betöltő műtárgyakat bemutató kiállítása.
Színház

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Göttinger Pál: „Vannak kikötők, ahová szellemileg vagy színházilag be lehet húzódni egy kicsit, a Pöttyös Panni is ilyen”

A Kultkikötő és az Összpróba Alapítvány a legkisebbekre gondolva mutatja be nyáron a Pöttyös Panni és Kockás Peti – A varázsházikó című mesejátékot. Göttinger Pállal, a darab rendezőjével beszélgettünk.
Színház hír

Most érdemes elővenni a kéziratot – nyílt drámapályázatot hirdetett a Thália Színház

A Thália Színház új magyar színdarabot keres – ehhez pedig nem ismert név, hanem eredeti hang szükséges. A színház nyílt drámapályázatot hirdetett, amelyre kizárólag magyar állampolgárok jelentkezhetnek, életkortól, iskolai végzettségtől és lakóhelytől függetlenül.
Színház hír

Kiírták a pályázatot a Trafó és a Bóbita Bábszínház vezetői posztjára

Harminc munkanap áll rendelkezésre a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a Bóbita Bábszínház ügyvezetői posztjára kiírt pályázatok benyújtására. A július 17-én közzétett kiírások szerint mindkét intézmény élére 2027 elejétől keresnek új vezetőt.
Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.