Színház

A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy jogszerűek az SZFE sztrájkkövetelései

2020.11.12. 16:55
Ajánlom
Miután a Fővárosi Törvényszék október 23-án jogellenesnek minősítette az SZFE oktatóinak sztrájkját, az egyetem polgársága fellebbezést nyújtott be a végzés ellen. A Fővárosi Ítélőtábla most a másodfokú határozatban kimondta: a követelések jogszerűek voltak.

Az Ítélőtábla továbbá új eljárás lefolytatására utasította a Fővárosi Törvényszéket, mert mint az SZFE honlapján megjelent közleményben áll: „a sztrájk jogellenessége tekintetében érdemi döntés nem született”.

Az SZFE Sztrájkbizottsága továbbá közölte, hogy a tanítástilalom ellenére az oktatás folytatódik, és felhívták a figyelmet arra is, hogy

a félév határozat nélküli érvénytelenítése nem jogszerű és ellentétes a kuratórium alapító okiratban foglalt kötelezettségeivel is.

Az épületet ugyanakkor a járványügyi szabályoknak megfelelően elhagyták.

Bírósághoz fordult az SZFE Hallgatói Önkormányzata az oktatás felfüggesztése miatt

Kapcsolódó

Bírósághoz fordult az SZFE Hallgatói Önkormányzata az oktatás felfüggesztése miatt

Megsértette a felsőoktatási törvényt a Színház- és Filmművészeti Egyetem el nem ismert kuratóriuma, amikor elrendelte az oktatás felfüggesztését – hangzott el a diákság kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Csütörtök délután aztán a Népszabadság kérdésére a Budapesti Rendőrfőkapitányság is közölte, hogy bűncselekmény hiányában mindegyik olyan feljelentést elutasították, ami Szarka Gábor távolságtartásának jogszerűségére irányult.

Fejléckép: Szarka Gábor az SZFE épülete előtt (fotó: Várhegyi András / Fidelio)

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az SZFE diákjai

Kapcsolódó

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak az SZFE diákjai

Stílusos performansszal érkezett meg a panasz az AB épületébe. Közben Szarka Gábor kancellár az ATV-ben elmondta: nem ők kezdték. Brüsszel pedig vitára hívta a feleket.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.
Zenés színház

Fiatal tehetségek gálakoncertjével köszöntik a nyolcvanéves Marton Évát

Egykori és jelenlegi növendékei, valamint a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny díjazottjainak fellépésével köszönti születésnapja alkalmából az énekesnőt a Magyar Állami Operaház.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.
Vizuál

Elhunyt a Petrocellit alakító Barry Newman

A 92 éves Newman május 11-én természetes halállal hunyt el egy New York-i kórházban – közölte a hírt a színész felesége a Hollywood Reporterrel, vette észre a HVG.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház hír

Petőfi-vendégjáték Berlinben

A berlini Collegium Hungaricumban mutatkozott be Az apostol, Szilágyi Bálint rendező Petőfi Sándor azonos című elbeszélő költeménye alapján készült színdarabja.
Színház gyász

Elhunyt Holl János színművész

A művész, aki karrierje során egyebek közt hat éven keresztül játszott a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 87 éves volt. Halálhíréről a Színház Online számolt be.
Színház ajánló

Ahol csak a holtak maradnak – Az Eltűntek című darabot mutatják be a Szkénében

Magyarországi bemutatót tart júniusban a Szkéné Színház: Dohy Balázs rendezésében Elise Wilk darabját mutatják be a SzínMűHely Alapítvány és a Szkéné Színház koprodukciójában. A szerző műveit korábban nem játszották Magyarországon.
Színház interjú

A valóság mindig sokkal keményebb – beszélgetés Gianina Cărbunariuval

Gianina Cărbunariu román drámaíró, rendező és színházvezető, aki munkáiban érzékeny és fontos témákat dolgoz fel. De vajon képes-e a színház változtatni a világon? Ezt is megkérdeztük tőle, ahogy az is kiderült, mit mondana fiatalkori énjének, ha találkozna vele, amivel annak idején már Karinthynak is meggyűlt a baja.