Színház

A Fővárosi Törvényszék szerint jogellenes az SZFE sztrájkja

2020.10.23. 15:25
Ajánlom
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése közleményben tudatta, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzése értelmében jogellenes az egyetem dolgozóinak sztrájkja.

Az SZFE sztrájkbizottságának korábban megfogalmazott nyolc pontos követéséből az egyetem vezetősége kettőt teljesített, sőt a kért 10 százalékos béremelés mellé január 1-től további 15 százalékos növekedés várható. Egy további pont, a korábbi munkarend szerinti munkavégzés is teljesült, a többi pontot a Törvényszék jogszabályellenesnek ítélte.

121143988_1023632348078586_921996150185154727_n-113857.jpg

Sorfalat álló diákok az SZFE Vas utcai épületénél (Fotó/Forrás: Várhegyi András / Fidelio)

Arra kérjük az sztrájkban résztvevőket, hogy az egyetem vezetésének irányítása mellett folytassák a munkájukat!

– írják a közleményben, felhívva a figyelmet arra, hogy a bíróságon az is megállapítást nyert, hogy a sztrájk már azelőtt elkezdődött, hogy az előzetes egyeztetésre előírt kötelező határidő lejárt volna, tehát a sztrájkbizottság tagjai jogellenes demonstrációba hajszolták bele a munkavállalókat.

Az SZFE sztrájkbizottságát nem vették meg a fizetésemeléssel, az autonómia garanciáját kérik

Kapcsolódó

Az SZFE sztrájkbizottságát nem vették meg a fizetésemeléssel, az autonómia garanciáját kérik

Szarka Gábor, az SZFE új, korábban ezredesi rangig jutott kancellárja október 7-ig adott határidőt a sztrájk befejezésére és az egyetemfoglalók elvonulására. A sztrájkbizottság nem enged.

SZFE-blokád: A rendőrség szerint nem jelent rendbontást az egyetemfoglalás

SZFE-blokád: A rendőrség szerint nem jelent rendbontást az egyetemfoglalás

A Narancs kérdésére küldtek választ a kékek, amelyben azt írják, nem veszélyezteti a közbiztonságot és a közrendet az egyetemfoglalás, ezért nem is kell, hogy fellépjenek a diákokkal szemben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.