A Független Színház Magyarország és a Roma Hősök Fesztivál kapja a színikritikusok különdíját

Herczog Noémi laudációja

Ne tévesszen meg senkit a Független Színház Magyarország rejtélyes neve: olyan ez a név – Horváth Kristóf – Színész Bobot idézve –, „mintha a cipőnek cipő lenne a márkája”. De a névválasztás nem véletlen, a Független Színház Magyarország (FSZM) nem kisebb célért, egy jobb Magyarországért dolgozik. Mégpedig úgy, hogy kicsiben megteremti a feltételeit. Az FSZM – mint azt talán ma többen tudják – olyan társulat, amelyben együtt dolgoznak romák és nem romák. Mint egy elképzelt Magyarországon, ahol nem csak dedikált (úgynevezett) „roma társulatoknak”, de a színháznak úgy általában is részei a roma rendezők, dramaturgok, színészek, jelmez- és díszlettervezők.

A Balogh Rodrigó alapította FSZM nem csak előadásaival, de teljes működésével, oktatási tevékenységével is ezért dolgozik, immár egy új nemzedék vezetése alatt.

A konkrét előadások mellett (pl. Falunap, Rothadó madarak, Rendszerbontók) megjegyzendő, hogy ők válaszoltak hazánkban elsőként színházi eszközökkel a romagyilkosságokra. Az említett Horváth Kristóf mellett műhelyükből kerültek ki egy másik fontos színházi kollektíva, a Tudás Hatalom tagjai. És sok tekintetben az is nekik köszönhető (például az ehhez hasonló nyílt leveleknek, amelyet fiatal ösztöndíjasaik fogalmaztak meg több mint egy évtizeddel ezelőtt), hogy mára talán kicsit figyelmesebbek vagyunk a színházi ábrázolás egyes kérdéseire: ki játszik el kit és hogyan; vagy arra az összetett problémára, kinek van lehetősége ma Magyarországon színházat tanulni és csinálni.

Így ironikus módon tulajdonképpen azért is elismerés illeti őket, hogy most átvehetik ezt az elismerést, a Színházi Kritikusok Céhének Évadokon átívelő teljesítményeket elismerő különdíját,

Ezzel a díjjal tehát szeretnénk mi, színikritikusok is elismerni a nyilvánvalót: az FSZM-et mint alkotóműhelyt és az általuk rendezett, lassan tízéves Roma Hősök Fesztivált, egy európai léptékben is úttörő kezdeményezést.

2017-ben a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál (RHF) az EU-ban elsőként teremtett platformot a különböző országok roma társulatainak. Évről évre növekedtek, a monodrámák felől a nagyobb produkciók felé haladtak, az utóbbi években léptéket is váltottak. Egyúttal megteremtették közönségüket. Értsék jól (tőlünk, színházfüggőktől), de az RHF egy kapudrog, mert rétegzett, sokféle közönsége – és ez a fesztivál ritka erénye – részben olyan nézőkből is áll, akik kizárólag ezen a csatornán keresztül kapcsolódnak a színházhoz. Az eseményt mára jegyzi és követi a sajtó, a magyar kultúra és színház része. És hogy európai viszonylatban is trendteremtő, azt bizonyítja, hogy

A Roma Hősök kurátorai rögtön az első évaddal trendérzékenyen találtak rá a storytellingre, másnéven az autobiografikus színházra, azaz az önszínrevitelre mint nem csak a roma színház, de egy általában véve is önreflexívebb színházi élet (egyik lehetséges) izgalmas színpadi útjára. De nem álltak meg ott, keresnek-kutatnak tovább. Mindössze annyi változott, hogy ma már nem egy színházi szegregátumban, hanem egyre inkább együtt. Közösen, velü(n)k.