Ritka időszakoktól eltekintve az állandó támogatással nem rendelkező együttesek anyagi helyzete mindig bizonytalan volt – ma különösen az. Az Örkény Színház kiemelten fontosnak tartja a független színházak meglétét, munkáját, működésük évtizedek óta inspirálóan hat egész színházi életünkre – írják közleményükben.
A színház névadója egy helyen azt írja, hogy „Legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, a szolidaritás.” Ennek szellemében előző évadban az Örkény társulata jótékonysági akciót indított, amelynek több mint 4,5 millió forintos nettó bevétele a független színházi alkotókat támogatta, ezen belül is azokat, akiknek a legkisebb esélye van munkájukhoz forrást találni: a pályakezdőket.
Most, egy évvel később az egész színházi szféra korábban nem látott nehézségekkel néz szembe: a korlátozások miatt a színházak csak online játszhatnak, bevételeik drasztikusan csökkentek vagy megszűntek.
A legnehezebb helyzetben állami és önkormányzati támogatás híján mégis a függetlenek és pályakezdők vannak. Ezért az Örkény Színház a színházi világnapra, március 27-re tervezett Színészbüfé/Büfészínész 2. című egyszeri, élő előadása jegybevételének felét a független alkotóknak ajánlja fel.
Az előadást az Örkény Streamen láthatják a nézők március 22-én 20:00 órától.