A Ha már lúd… az évad legjobb gyerek- és ifjúsági előadása a kritikusok szerint

A gyerek- és ifjúsági színházi kategória díjáról a 2022/2023-as évad óta a Színházi Kritikusok Céhe korosztályos előadások iránt elkötelezett tagjaiból álló kuratórium dönt. A 2025/2026-os évadban Jászay Tamás, Keszte Bálint, Papp Tímea, Prikazovics Júlia, Rosznáky Emma (lapunk rovatvezetője), Stuber Andrea és Turbuly Lilla adta le szavazatát.

A kuratórium tagjai az évadban folyamatosan figyelemmel kísérték a gyermek- és ifjúsági színházi előadásokat. A Színikritikusok Díja többi kategóriájával ellentétben itt minden szavazó öt előadást jelölhetett, a szavazatok 5-4-3-2-1 pontot értek. A 7 kuratóriumi tag szavazólapjain összesen 16 előadás szerepelt. A szavazatok alapján a legjobb előadás a Ha már lúd... lett, amelynek rendezőjével, Kenéz Ágostonnal nemrég interjúztunk.

Kapcsolódó

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

A rövidlistára került még a Bambi, a Ficak, a Tono, a Trisztán és Izolda és a Velem mindig történik valami.

A rövidlistára került produkciókat ABC-sorrendben, a hozzájuk tartozó laudációval közölte a szakmai szervezet:

Bambi (Vaskakas Bábszínház, Győr) – Stuber Andrea laudációja

Jelenet a Bambiból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Vaskakas Bábszínház)

A győri Vaskakas Bábszínház ambiciózusan, igényesen, szisztematikusan és magabiztosan halad előre a gyermekszínház-művészet útján. Ennek egyik szép állomása a Kovács Domokos rendezte-koreografálta Bambi.

Fehér nagyszínpadon, fehér térben, fehér erdőben, egy stilizált barna fa körül játszódik az őzbakgida felnövéstörténete. Műfaját tekintve testbábos tánc-, vagy legalábbis mozgásszínházi előadás Tarr Bernadett szuggesztív zenéjével. Beszéd alig hangzik el, éppen csak annyi, amennyit Vadászként Rab Viki mond. Meg amit a kutya ugat, Szukenyik Tamás szájával. A Kárpáti Panna tervezte látvány meghatározó elemei a színészek mint állatsereglet: őzek, szarvasok. Egyik kezükben fémváz alapú, áttetsző, színesen körbe kötözött állatfej, másik kezükben ugyanolyan anyagú és alapú, mankószerű állatláb. Már abban a pillanatban tökéletesen plasztikus a figurakonstrukció, amikor a délceg Bársonyosi Dávid Bambiként világra jön, mintegy megörökölve a Bánky Sára játszotta gyengéd anyukájától a kontyocskát a fején. Esik, kel, ahogy a hosszúlábú újszülött állatok szoktak. Megkapó a színész-szarvasok harmonikus járása, ügetése. Kecses, feszes, ihletett ábrázolását nyújtják itt a rudlinak. Több szereplő kiemelkedő mozgáskultúráról tesz tanúbizonyságot – például Dunai Júlia vagy Urszinyi Ádám –, és az egész trupp átszellemülten vesz részt az együttesben. A játékon átsejlő színészi érzékenység az állatok méltósága iránti fogékonyságot is mutat.

Ha a néző – életkorától függően – esetleg nem tud minden történést pontosan követni vagy értelmezni, sőt ha egyáltalán semmit fel nem fog a cselekményből, akkor is merő gyönyörűség vár rá bő egy órában: a látvány, a hallvány, a lét lírai egyvelege.

Már csak az a kérdés marad némely hősünk – őz, szarvas, vadász – színpadi halála után, hogy vajon milyen lesz a találkozásuk az örök vadászmezőkön.

Ficak (Budaörsi Latinovits Színház) – Rosznáky Emma laudációja

Fröhlich Kristóf és Juhász Vince a Ficakban (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

Furcsa erőpróbája a színészetnek a csecsemőszínház. Látszólag szűk félóra játékidőről beszélünk, de pont ennek okán minden rezdülés, mozdulat, egy utolsó hangadás, szemöldökvonás is tartalommal, aurával bír. Juhász Vince és Fröhlich Kristóf hibátlanul belesimulnak a legkisebbeket megszólító Ficak világába: első jelenésüktől az utolsóig tisztában vannak vele, kiknek (és kikkel) játszanak, figyelmük, empátiájuk nagyon tiszta jelenlétről árulkodik. Többször lépnek interakcióba a gyerekekkel, profi hozzáállásuk a kiegészítő játék során is megmarad.

Szőts Orsi álmodta meg a teret, rendezése nyomán a kertért felelő gazda és az első látásra antagonista kártevő találkozása humoros, otthonos és valahol megható történetté válik (dramaturg: Németh Nikolett). Közhelyszámba megy, hogy az igazán nívós gyerekelőadásokon a felnőtt közönség is jól szórakozik, de ezt csecsemőszínházi produktumok esetén sokkal nehezebb elérni. Míg ilyenkor egyfajta megengedő nagyvonalúsággal szemléli az ítész a játékot, a Ficak esetében tökéletesen működik a bevonódás. Sőt,

Kész gyermekkor. Nem mellesleg az előadás zenéjét is az egyik játszónk, Fröhlich Kristóf jegyzi, külön dicséretet érdemel, a repetitív, kellemes gitármuzsikája – amely más hangokkal együtt elmaradhatatlan alkotóeleme a Ficak világának.

Nem véletlen, hogy Szőts Orsi ennyire biztos kézzel nyúl a csecsemőszínház nyelvéhez: eredetileg bábszínházi alkotóként indult, szakdolgozatát is e műfajból írta, és a Budaörsi Latinovits Színház első, legkisebbeknek szóló előadását, a Vacokot szintén ő rendezte. A Ficak esetében is kamatoztatja eddig fölhalmozott tudását, csalhatatlan intuícióját: a varázslatos kertben minden tárgynak lelke van – zenél a drapéria, az égősor, életre kel az öntözőkanna, a bögre, és nyilván, a növények. Az egész egy vakondtúrásnyi öröm.

Tono (Mesebolt Bábszínház, Szombathely) – Keszte Bálint laudációja

A Tono című bábelőadás (Fotó/Forrás: Trifusz Ádám / Mesebolt Bábszínház)

Felnőtt nézőként nehéz eldönteni, hogy mi az az egy ok, ami miatt annyira lelkesedek a Mesebolt Bábszínház Tono előadása iránt. Vajon azért-e, mert egy nagyon bátor történetválasztással beszél a másságról, az ahhoz való viszonyról? Arról, hogy bármennyire különbözünk egymástól, megtalálhatjuk és fontos is megtalálnunk a bennünket összekötő alapvetéseket. Tono és Pepe testvérek. Pepe egy nyílt, mindenkivel jól szótértő gyerek, Tono viszont egyáltalán nem beszél, a környezetére sem reagál. Pepe mégis meg akarja érteni testvérét és nem éri be azzal, amivel mindenki más, hogy “Tono ilyen”. Az előadás megmutatja, mennyire fontos a nyitottság és a kíváncsiság akkor is, ha a másikhoz látszólag lehetetlen kapcsolódni. Vagy talán olyankor a legfontosabb.

Vagy talán a lelkesedésem oka a rendkívül izgalmas formai megvalósítás. Ami egyszerűsége mellett számos játéklehetőséget kínál a színészek számára. A dobozokból álló emelvényen mozgó doboz figurák jól láthatóan egységbe rendeződnek, így egyszerre kifejezve a hasonlóságot a családtagok között és Tono tőlük való különbözőségét is. A forma és a tartalom összhangban állnak egymással, így alkotva a gyermekek számára is érthető rendszert. Kolozsi Angéla, Kőmíves Csongor és Forrai Áron játéka gyors váltásban tud dinamikus és finom is lenni, aminek köszönhetően szépen végigvezetik a nézőt az előadás érzelmi ívén.

Fodor Orsolya rendezése mindkét szempontból érdekes és lelkesítő előadás. Ha én nem is tudom eldönteni, számomra melyik az izgalmasabb, azt gondolom, a szülők és a pedagógusok ezek bármelyikét fontosnak tartva bátran vihetik rá a gyerekeiket.

Trisztán és Izolda (Vojtina Bábszínház, Debrecen) – Papp Tímea laudációja

Jelenet a Trisztán és Izoldából (Fotó/Forrás: Csatáry-Nagy Krisztina / Vojtina Bábszínház)

Az előző évadban készített Sárkánykirály után Kovács Domokos rendező-koreográfus és alkotótársai, Nagy Orsolya író, Kárpáti Panna látványtervező és Tarr Bernadett zeneszerző visszatértek a Vojtina Bábszínházba, hogy a társulattal együtt folytassák a kísérletezést a fizikai bábszínház felénk még járatlan vidékein. (Még akkor is, ha ebben az előadásban mindössze egyetlen báb-báb van.) A korábbi közös tapasztalat tökéletesen érezhető az előadáson: a színészek nem egyszerűen csak gyakorlatokat teljesítenek, nem mozdulatsorokat kiviteleznek, hanem a testükkel közölnek és a testükből fogalmaznak. Ezt a Trisztán és Izoldát pedig csak így lehet előadni. A 12. századi lovagi irodalom egyik leghíresebb, a popkultúrában is helyet talált alkotását ugyanis nem „jó cím”-ként használták, hanem releváns korosztályi (16+) problémát, a kamaszok testi és lelki érésének bonyolult, gyakran aszinkrón zajló folyamatát bontották ki belőle.

Kitett hús és testiség, és a puszta nemiségen és szexualitáson túl a mély összetartozást mutató, érzéki mozdulatok. Éteri, univerzális zene, a hangművészetté kottázott érzelemkitörések és jól felismerhető kelta dallamok. A tenger kékje, a középkori ruházat egyszerűsített formája, korhűségre utaló és 21. századi genderkérdéseket megfogalmazó szoknya.

A fiatal férfi (Trisztán: Csiky Csongor Ábel) lehet rezervált és bizonytalan, az idősebb (Marke: Baditz Dávid) szelíd, fájdalommal és kételyekkel teli, és mindketten sírhatnak. A fiatal intrikus (Andret: Mercs Máté Péter) is inkább gyenge és bizonytalan, mint a lovagi eszmények par excellence ellentéte. Velük szemben a nők merészek (Izolda: Telenkó-Oláh Tímea), képesek a másik boldogságáért áldozatot hozni (Brangene: Hell Krisztina), anyatigrisek, higgadtak, felelősségteljesek és a fájdalmukat is artikulálják (Királynő, Fehérkezű Izolda: Nagy Mónika), és közöttük létezik a szolidaritás.

A Trisztán és Izolda alkotói és előadói nem csupán magas színvonalon mesélnek el egy klasszikus történetet, de annyira értik és érzik egymást, hogy ez az egymásra hangoltság az előadás nézői számára is megteremti érzelmileg biztonságos közeget. Egyszerre megrázó és felszabadító élmény.

Velem mindig történik valami (Budaörsi Latinovits Színház–SICC Production) – Prikazovics Júlia laudációja

Jelenet a Velem mindig történik valami c. előadásból (Fotó/Forrás: Turi András / SICC Production)

A Budaörsi Latinovits Színház és a SICC Production koprodukciója az idei évad egyik legkiemelkedőbb előadása. Azt a korosztályt célozza, amelynek talán a legnehezebb érdekes és érvényes színházat csinálni, hiszen, az előadás egyik dalának refrénjére utalva, nemcsak azokért a gyerekekért morzsolhatunk el egy könnycseppet, akik a kamaszkor kezdetének embert próbáló hétköznapjait élik, hanem azokért a felnőttekért is, akik igyekeznek kulcsot találni a kiskamaszokhoz. A Velem mindig történik valami alkotói minden kétséget kizáróan megtalálták ezt a kulcsot: Novák Eszter rendezésének feszes tempója, a jelenetek tökéletes egybefűzése, ami egy pillanatra se engedi lankadni a figyelmet, valamint a SICC Production csapatának (Fülöp Kristóf, Kerek Dávid, Krasznai Vilmos, Liber Ágoston, Sas Zoltán, Turi Péter és Vatamány Atanáz) kifogyhatatlan energiája és még annál is több játékossága az. Nincs szükség flancos külsőségekre, erre jól ráérzett Sike Gábor díszlet-, valamint Szabó Dorka jelmeztervező is, hiszen bőven elviszi a showt, hogy itt a játszók tényleg játszanak – a szó legnemesebb, leggyermekibb értelmében.

A Budaörsi Jókai Mór Művelődési Ház gyerekvers-pályázatának válogatott művei, amelyeket a SICC Production tagjai zenésítettek meg, tökéletesen belesimulnak az előadás miliőjébe, s általuk a célközönség alkotótárssá, s aktív szereplővé válik. Ez utóbbit erősíti a nézőkkel való kapcsolatteremtés, amelyet a játszók a nézőtérnyitástól egészen a tapsrend utolsó pillanatáig végtelenül lazán, természetesen és meggyőzően valósítanak meg. Olyannyira, hogy a közös éneklésnél talán még a gyereksereg mögött a hátsó sorban szigorú arccal megbújó kritikus is dalra fakad... De ez már csak amolyan városi legenda.

Fejléckép: Jelenet a Ha már lúd… című előadásból (fotó/forrás:  Dányi Viktória / Jurányi Ház)