Ez a második Kerékgyártó István-mű, amit megrendeztél, és a szerzővel a szövegen már a próbafolyamatot megelőzően is együtt dolgoztatok. S bár nem minden rendező szereti, ha az író ott ül a próbákon, te aktívan bevontad az szerzőt a munkafolyamatba. Azért döntöttél így, mert a mű egy olyan világról beszél, amit művészként kevésbé ismerhettek?

Mi, színészek, nagyon távol vagyunk a meggazdagodás világától. Nincs tapasztalatunk róla, hogy működik belülről, és nem is lesz. Vannak logikus kérdések, amik felmerülnek, és jó, ha egy olyan ember igazít útba minket, aki közelről látta, netalántán elemeiben meg is tapasztalta ezeket.

Milyen kérdéseitek vetődtek föl?

Nemcsak a hatalom vagy a cégvezetés átadása, hanem a meggazdagodás lépcsőfokainak magyarázata is. Hogy mi a különbség a rendszerváltozás utáni, rövid időszakban egy vállalat versenyhelyzetbe kerülése, illetve a mai pályáztatás világa között.

Milyen értékeket mutat fel ez a Lear-parafrázisnak is tekinthető mű? Hiszen egy korrupt világ pénz- és hataloméhes alakjait vonultatja fel. Nehéz szeretni a benne szereplő karaktereket, egyedül a Pataki Ferenc megformálta személyi titkár figurája az, aki néha még megpróbál embernek lenni. Kell, hogy nézőként szeressem a szereplőket, azonosuljak velük, vagy valakivel menni tudjak?

Ezen sokat dolgoztunk. Értelmezhető elmúlástörténetként a Skorpió, nem hagyja érintetlenül a közönséget. Ha a darabnak van valamilyen értékfelmutatása, az az, hogy a főszereplő, Király Ferenc összerakott egy jól prosperáló céget, amit érdemes a fiainak átvenniük, tehát nem egy vacakság van a háttérben. Miután a családi helyzet ilyen, nehéz látni benne a pozitivitást, abban is, ahogy a férfiak a nőkkel bánnak.

Ez egy ilyen világ.

Mondják, de ez tőlem nagyon távol áll. Én mindig szerettem magam nőkkel körülvenni, adni a véleményükre és a megérzéseikre. Igyekeztem a próbákon azokat az elemeket fölnagyítani, amiktől ezeknek az embereknek mégiscsak vannak szerethető igazságaik. A darabban lehetett volna minden bonyolultabb, de

Még ennyit sem, mint amennyit mi kiszedtünk a színdarabban ebből a két női szerepből.

Máté Gábor és Kerékgyártó István a Skorpió olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkció)

A cég, a pénz, a hatalom, a siker mind identitásképző dolog. Ezért is nehéz a főszereplő szempontjából a válasz arra a kérdésre, hogy a cégem nélkül ki vagyok. Király Ferenc fiainak is megvan a maguk igaza, hiszen ötvenévesen még mindig apjuk beosztottjaiként dolgoznak, aki gyerekként kezeli őket. Miért nem tudja Király Ferenc a fiaira bízni a cégét?

Az ok saját maga, mert olyan emberré nevelte fiait, akikben később nem bízik. De ebben ő jócskán benne van.

Hiszen nem foglalkozott velük.

Nem is hozta őket olyan helyzetbe, hogy bízhasson bennük. Én is dolgozhatnék úgy a Katonában, hogy mindenkit elnyomok, nem adok annyi lehetőséget, vagy sokkal erősebb keretek közé szorítom azokat, akikben pont a tehetségük nem tud így előjönni. Valaki vagy úgy vezet, hogy kihozza az alkalmazottaiból a legjobbat, vagy teljesen leuralja az egészet, és oly módon köti meg munkatársait, hogy megszűnik bennük a kreativitás, és csak addig látnak, ameddig a főnökük engedi.

És Király Ferenc nem sokat enged.

Nem, mert ilyen alkat, amiről valószínűleg nem is tud.

Illetve hibának látjuk-e azt, amit más annak tart. Mert ha valakivel úgy megy a szekér, hogy közben leural másokat, akkor csak azt tapasztalja, hogy ez így sikeres.

Ami hitelesíti a viselkedését.

Abszolút! És ki mondja meg neki, hogy nem jól csinálja?

De ott, ahol ő van, ki őszinte még hozzá? Ez egy magányos pozíció. Az is többször elhangzik a főszereplő szájából, hogy lehet, hogy hetvenéves vagyok, de olyan, mintha ötven lennék. Vagyis a főszereplő úgy érzi, még ereje teljében van. Miért is vonulna vissza?

Ezt úgy mondják, hogy egy férfi még hetvenéves korában is, bezzeg egy nő hetvenévesen már nem, tehát mennyivel jobb a férfiaknak. Nagyon sok férfi ezt el is hiszi, és új életbe kezd. Bőven látunk rá példákat, hogy idős férfiak úgy tesznek, mintha jóval fiatalabbak lennének.

Plusz a hatalom elhiteti velük, hogy valaki mást lássanak a tükörben. Ifjabbat és szebbet, mint a valóság.

A hatalom deformálja az embert. Naponta kell figyelmeztessük magunkat, hogy mi is emberek vagyunk, nem járnak nekünk kiváltságok pusztán azért, mert olyan státuszba kerültünk, hogy fölötte állunk másoknak.

és mentesítse az alatta dolgozókat, hogy bizonyos döntéseket ne ők hozzanak meg.

Ullmann Mónika, Schruff Milán, Mészáros Máté, Pataki Ferenc, Csonka András és Járó Zsuzsa a Skorpió című előadásban (Fotó/Forrás: Székely Péter / Orlai Produkció)

Mitől jó egy vezető?

Kit nevezünk irányító alkatnak? Azt, aki autoritásra hajlamos? Mert az bizonyos értelemben szükséges, hiszen a beosztottak ezt kérik, és el is várják. Itt is, a Katonában, azon a napon, amikor hivatalosan is igazgató lettem, néhányan a technikai személyzetből, akikkel addig tegeződtem, azonnal magázni kezdtek.

És szóltál nekik, vagy hagytad, hogy így maradjon?

Szóltam, persze.

Könnyen visszaálltak?

Van, aki a mai napig magáz.

És ez milyen érzéssel tölt el?

Nem jó, azért sem, mert rögtön kialakul valakiről egy képed. A puszta helyzetváltozástól megvastagodik a véleményed. Nem te kényszerítetted ki, hiszen jóval előbb megtörténik már. Ez megrázó, ugyanakkor egy állandó figyelmeztetés is, mi ellen kell határozottan dolgozni, ha nem ezt akarom. De van, akinek az ilyesmi jólesik, mert hájjal kenegeti az embert. Hogy ki mennyi ideig irányít, az is erősen deformálhat valakit. Észre sem veszi, és teljesen átalakul. Kér valamit, amit addig sosem, hiszen mindig maga csinálta. Hoznál egy kávét? Naponta elhangzik. És

Tehát figyeled magad, és figyelmezteted, nehogy átbillenj.

Persze, és amikor csak lehet, kimegyek, és főzök magamnak egyet, hogy ne csak az legyen, hogy kérek egy kávét, és természetes, hogy erre valaki azonnal fölugrik. Ez a legegyszerűbb példa, de mégis, a mindennapok ebből állnak.

Milyen volt próbálni a Skorpiót?

Nagyon jól dolgoztunk. Előtte Budaörsön rendeztem, az is jó munka volt.

Ebben az évadban nem is rendeztél a Katonában, hanem Budaörsön a John című, szintén kortárs darabot és a Belvárosiban a Skorpiót.

Más darab, más téma, más író, más színészek, más környezet, de teljesen olyan volt, mintha itt a budaörsit folytattam volna.

Mészáros Máté, Csonka András és Járó Zsuzsa a Skorpió című előadásban (Fotó/Forrás: Székely Péter / Orlai Produkció)

Azt nyilatkoztad, a budaörsi színészgárdára nem tudtad volna ezt a darabot kiosztani.

Életkorban, színészi habitusban mások. Például Mészáros Máté ilyen színészi felvértezettséggel, alakíthatósággal, tempóérzékkel, hogy ne mondjam, corpusszal, nincs Budaörsön. Máshol sem.

Valóban fantasztikus, ebben az előadásban is.

Egyedülálló! Elég sok színészt ismerek, meg látok, de ilyet nem.

Ő volt a kiindulópont?

Igen, meg Pataki Feri, Járó Zsuzsa, Schruff Milán. Mind volt tanítványom. Ullmann Móni is adott volt, Csonka Bandi jött később a képbe. Láttam vele interjúkat. Amikor valaki beteg lett a színészeim közül a Katonában, mondogattam a titkárságunkon, mi lenne, ha a Csonkát kipróbálnám. Nagyon jó volt vele dolgozni.

Bizonyos színészeket betesznek egy skatulyába. Izgalmas őket onnan kimozdítani?

Nem foglalkoztam vele, mert nem láttam őt abban a skatulyában, csak tudtam róla. Én azt látom, ami belül van, őt mint embert néztem.

2000-től 2025-ig ugrál a darab ide-oda az időben, minden egyes jelenete Király Ferenc valamelyik születésnapján játszódik. Az időbeli ugrásokat songok kötik össze, amiket a darabban szereplő színészek énekelnek. Ezek is – gondolom – a próbák közben alakultak ki.

Az instrukcióban minden jelenetben szerepelt, hogy Király hány évvel van a halála előtt. Az olvasópróbán felolvastam a színészeknek a művet, és talán Járó Zsuzsa szájából hangzott el, hogy milyen kár, hogy ez nincs benne a darabban. Akkor eszembe jutott, hogy Kerékgyártóval írassunk két sorokat, és megkérdeztem Márta Istvánt, hogy megzenésítené-e. Mondtam, hogy ne dolgozzon vele sokat, mert lehet, olyan rossz lesz, hogy abban a pillanatban elállok tőle. Kettőt megmutatott, és ezután biztattam, hogy készítse el az összeset.

Járó Zsuzsa, Mészáros Máté, Máté Gábor, Kerékgyártó István és Csonka András a Skorpió olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkció)

A darab egyik felvetése, hogy tud-e az ember a változással együtt haladni vagy sem. Király Ferenc azt mondja, nem akarja megtanulni ezt az új világot. Te is találkoztál ezzel a problémával?

A mi munkánk nagy részéhez szükségszerű a kíváncsiság.

Ez a mi szakmánkban is így van.

Gondolom. Érdeklődéssel figyelem, de nem ismerem a mai világot, ám nem zárkózhatom el előle. Ha a Katona József Színház működését vesszük, pont a frissítésen fáradoztam, és máig ezt csinálom. Azt akartam, hogy itt a fiatal színészek saját korosztályuk rendezőivel találkozzanak, ne csak nagyapa- vagy öregapakorúakkal, bármilyen jelentős színházcsinálók is. Nehéz ügy volt, amikor ezt elkezdtem. Zsámbéki Gáborról, aki a Katona József Színház igazgatója volt, azt gondoltam, az is kell maradjon. De úgy látszik, eljön az idő, amikor valaki valamiért úgy határoz, hogy átadja az irányítást.

2011 óta vezeted a Katonát, mennyire lett az identitásod része a színház? Vagy mennyire kell tartanod tőle a távolságot, hiszen eljön az idő, amikor majd el kell engedned?

Eleinte szokatlan volt igazgatónak lenni, aztán miután annak is néztek, nehéz volt ettől függetlenedni.

a háttérben sok olyan elem van, ami magában hordja a kockázatot, hogy valami nem sikerül. Vannak művészi és nem művészi nehézségek: emberiek, technikaiak és anyagiak. Nincs egy nyugodt nap.

Tehát állandó készenlétben kell lenni.

Külföldi nyaralásból is jöttem már haza, amikor beázott a Kamra. A színház nevelésében részt vettem, amikor kvázi főrendező lettem, majd még több részt vállaltam a társulat egyben tartásában, motivációinak ébren tartásában. Nagyon sok közöm van az itt dolgozó emberekhez, de

Hiába gondozod, konkrétan már nem csinálod. Illúziókba ringathatod magad, hogy még mindig a része vagy, de ez nem igaz, mert a színészek és az alkotók, akik jelen idejűen részt vesznek benne, azok csinálják az előadást. Meg kell tanulni azt mondani, hogy ez eddig tartott. Ugyanúgy, mint a Színművészetin is, ahol volt egy osztály, de aztán jött egy másik. Nem azt jelenti, hogy volt egy osztályom, és onnantól kezdve állandóan együtt voltunk.

Kerékgyártó István, Máté Gábor és Dicső Dorka a Skorpió próbáján (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkció)

Az AlkalMáté Trupp azért egy másfajta történet.

Az egy speciális dolog, de utána mégsem vagy velük együtt, sőt ezt ők maguk sem igénylik. Itt is, miért megy el a színész szappanoperában játszani, miért nem marad itt, és ücsörög a büfében, miért nem itt szól hozzá dolgokhoz?

Ezt igazgatóként menedzselni, ugyancsak egy folyamatos elengedés lehet.

Mint amikor a gyereked beteszed az óvodába, és onnantól kezdve elvesztetted. Nem tudod, mi történik vele. Szeretnéd tudni, de nem lehet. Ki, mit mond neki, ahhoz ő mit szólt, hogyan alakul ki a gondolkodása. Részt veszel benne, de kénytelen vagy elengedni. Szeretnéd birtokolni, de nem tudod. Az egy illúzió, egy hazugság. Ilyen értelemben

És hiába érzem úgy, hogy egy munka csodálatos volt, de vége van, nincs tovább.

Igazgatóként az embernek sokkal kevesebb ideje jut alkotómunkát végezni, pedig gondolom, ez volt az eredeti vágy.

Ez nem jó, ugyanakkor váratlanul olyan dolgokat is neked tulajdonítanak, amikhez alig van közöd. Sajnos, a rosszakat is, de a jó dolgokat szintén. A puszta tény, hogy valakit idehívok, megbeszélem vele, mit fog csinálni, és ha az a valami sikerül, akkor azt a többség az én sikeremnek is tulajdonítja, holott kevés részem van benne. Mondjuk, nem akadályoztam, ez is egy jelentős tett – kétségtelen –, mert ahogy hallom, lehet másként is.

Épp a Skorpió főpróbahetében látott napvilágot a hír, hogy a Katona 20-30 százalékos kedvezménnyel kínált DK-tagoknak jegyeket a színház előadásaira. Az ügyet egy átfogó belső vizsgálat követte, aminek nyomán egy vezető beosztású kolléga távozott, ketten pedig figyelmeztetésben részesültek. Hol húzódik meg a vezetői felelősség akkor, amikor az igazgató épp házon kívül rendez?

Elvárás, hogy a munkatársak ne kövessenek el olyan típusú hibákat, amik kellemetlen helyzetbe hozzák az intézményt. De erről még nem akarok beszélni. Ezt az olajat nem szívesen önteném a tűzre, amikor kifáradni látszanak a tűz élesztgetésében érdekeltek.

Egy ilyen ügy után az ember hogyan megy tovább?

Csinálja, mert nem akarja, hogy igazuk legyen azoknak, akiknek az az érdekük, hogy ez ne folytatódjon.

Amikor igazgató lettél, megváltozott benned a tétje annak, ha valami rendezőként kijött a kezed közül?

Mindennek, ami sikerül, örülni kell, és minden, ami nem, keservesen kell, hogy érintsen. Régen is ilyesmi voltam, de ha nagyon kutatnék az emlékezetemben, biztos volt bennem káröröm, ám az megszűnt.

Máté Gábor a Skorpió olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Takács Attila / Orlai Produkció)

Szóval ez egy jófajta jellemformálás is.

Igen, vannak pozitív hatásai. A művészetben nem ritka a féltékenység a másikra.

Évekkel ezelőtt kijelentetted, hogy nem indulsz újból a Katona igazgatói posztjáért. Ez a fajta elengedés megváltoztatja az embert? Más utána bejönni igazgatóként a színházba?

Még nem tudom annyira elengedni, mert nagyon intenzíven csinálom. De

akik úgy viselkednek, mintha soha nem halnának meg, ami engem megdöbbent. Nekem már két és fél éves korom óta világos, hogy egyszer nem leszek. Az a típus vagyok, aki azon dolgozik, hogy meg tudja oldani, hogy ugyan váratlanul fog érni, de igyekezzem a szemetet magam után kidobálni.

Nyilatkoztad, hogy anyukád halálát követően milyen rossz volt látni, mennyi fölösleges tárgy maradt utána.

Tanulságos eset volt, amikor láttam, hogy minden értéktelenné tud válni, ha megszűnik az ember, aki ezt a sok mindent összegyűjtötte.

Korábban is többször nyilatkoztál már a halálról. Ezek szerint gyakran gondolsz rá?

Ez az alkat vagyok.

Mindig is ilyen voltál?

Két és fél éves koromban felültem a rácsos ágyamban, és hirtelen eszembe jutott, hogy ez nem lesz mindig így.

A szüleid nem tudtak megnyugtatni?

Apámmal nem is éltem együtt. Azt hiszem, anyámnak nem mondtam. Vagy lehet, hogy igen, de valami hülyeséget válaszolt.

Nem nehéz állandóan ennek a tudatával együtt élni?

Van ennek haszna is. Például

Azért az segít, hogy jól játsszam a szerepemet.

Máté Gábor (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel /Katona József Színház)

Nehéz lehet azoknak, akik törődnek veled, mert tudják, hogy ez benned van.

Nem traktálom őket ezzel.

Biztos tudják enélkül is.

Ha figyelnek, de nem mindig figyelnek a kollégák. Őket nem nyomasztja, hogy azért játszom úgy, mert azt hiszem, holnap már nem élek.

Ennek tudatában viszont az ember jobban megéli a pillanatot, és élvezi azt, ami van?

Talán igen! Remélem.

És ha minden nap így mész színpadra, akkor mondhatni, már kerek, ami mögötted van?

Az, hogy minden nap úgy megyek be, azt jelenti,

Nem mindig sikerült, de célkitűzésnek nem rossz. Tudom ajánlani másoknak is!

Mennyire fontos, hogy szeressen a közönség?

Van olyan színész, akinek fontos, és mindent megtesz érte, én semmit nem tettem. Pontosan tudom, hogy a néző leül, és vagy tetszik neki vagy nem.

Korábban azért neked is fontos lehetett, vagy tévedek?

Persze, meg még fáj is talán, ha nem így van, de már megbarátkoztam vele. Azontúl, hogy legjobb tudásom szerint megcsinálom, amit kell, tőlem független, tetszem-e valakinek vagy nem.

És az élet célja nyomot hagyni típusú gondolat mennyire volt a tiéd?

Nyilván volt. Ez a része valamelyest megtörtént, ezzel nincs problémám. Mindig lehetne még magasabbra jutni, de hogy ilyen értelemben hiányzik-e még valami? Nem tudom, ezzel nem foglalkozom. Tulajdonképpen a jövővel sem nagyon. Ahogy a múlttal sem.

Mivel igen?

Mondjuk a jelennel. De az igazgatásban valamelyest kell a jövővel is, és ez nem tulajdonságom. De ráerőltetem magamra, és csinálom.

Fejléckép: Máté Gábor (fotó/forrás: Süveg Áron / Katona József Színház)