A Kabóca művészeti vezetése hisz abban, hogy a bábművészet nemcsak szórakoztat, hanem gondolkodtat is, így képes új perspektívákat nyitni a nézők számára – írták közleményükben. Hozzátették, a rendezvény célja, hogy megismertesse a felnőtt közönséggel a bábművészet sokszínűségét és komplexitását. A program összeállításánál a válogatók – Szántó Viktória dramaturg és Boráros Szilárd látványtervező – kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a hazai és nemzetközi szcéna leginnovatívabb előadásai kerüljenek a színpadra.
A magyar alkotók mellett szlovén, lengyel és olasz bábszínházak is bemutatkoznak.
A fesztivál programja azonban nemcsak a színházi előadásokról szól. A látogatók kerekasztal-beszélgetéseken, kiállításokon és ismeretterjesztő prezentációkon vehetnek részt, ahol a bábművészet múltja, jelene és jövője kerül szóba.

Első alkalommal rendezik meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált (Fotó/Forrás: Kabóca Bábszínház)
A nyitónapon, február 7-én olyan különlegességekkel várják az érdeklődőket, mint a Táncoló festmények I. – A. Tóth Sándor című előadás Ladányi Andrea Kossuth-díjas művész rendezésében. Ezután pedig a közönség a Grupa Coincidentia előadásában a Superheroes című műsort láthatja napjaink egyik legelismertebb bábszínházi alkotója, Michael Vogel Február 8-án és 9-én további hazai innovatív produkciók mellett a szlovén és olasz fellépők darabjai nyújtanak inspiráló élményeket.
A fesztivál díjait vasárnap este adják át. A zsűri tagjai idén:
- Vanessa Silvy, a párizsi Francia Intézetből munkatársa
- Pavel Hubička, a brnoi Divadlo Radost színház igazgatója
- Csató Kata, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója és a magyarországi UNIMA elnöke
- Ondrej Spišák szlovák színházi rendező
A legkiemelkedőbb alkotói munkák elismerése mellett a zsűri egy fellépőt az UNIMA nagydíjjal is kitüntet, amely a hazai és nemzetközi bábművészeti szcéna legrangosabb elismerése.
További részletek a fesztivál honlapján.
Fejléckép: Markó-Valentyik Anna (Fotó/Forrás: Kabóca Bábszínház)