Színház

A hét videója: Benkő Gyula

2009.08.17. 10:00
Ajánlom
Benkő Gyula 1918. augusztus 22-én született. 1939-ben végzett a Színművészeti Akadémián, és még ez évben, Jób Dániel és Roboz Imre hívására a Vígszínházhoz szerződött.

1948 tavaszától egy évig Tolnay Klárival és Somló Istvánnal a Vígszínház igazgató feladatai végezte. Az államosítás után az Ifjúsági Színházhoz került. 1951-ben, Várkonyi Zoltán hívására az újjáépült Vígszínházban otthont kapó, A Magyar Néphadsereg Színházához szerződött, amelynek, 1960-tól ismét Vígszínház néven, 1978-ig, nyugdíjba vonulásáig tagja maradt. Több tucat színházi, és másfélszáz filmszerepet játszott el.

 A videón Szép Ernő Kávécsarnok című egyfelvonásosának egy jelenetét játsszák el Tábori Nórával 1993-ban, a Vígszínház felújítása előtti búcsúesten. Utolsó szerepét 1996-ban játszotta a Vígszínházban, Szomory Dezső Hermelinjében. 1997. június 30-án hunyt el.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Plácido Domingo fia végigfényképezte a Virtuózok koncertjét – íme a fotók!

„Istenem! Annyi érzelem van bennem a Virtuózokkal kapcsolatban!” – mondta a koncert után José Plácido Domingo, a világhírű tenor fia.
Klasszikus

Ezt hallani kell: Rahmanyinov Chopint játszik

Az orosz zeneszerző, aki negyvenöt éves korában határozta el, hogy zongoraművész lesz, egy 1919-es felvételen Chopin Asz-dúr keringőjét játssza. Lélegzetelállító!
Klasszikus

Átkelni az Urálon Berezovszkijjal

Egyszerre különleges, és első pillantásra kissé rendhagyó összeállítással készült Borisz Berezovszkij A Zongora című sorozatban rendezett idei koncertjére, melyet a Zeneakadémia Nagytermében adott november 9-én.
Vizuál

Virtuálisan beléphet Monet kertjébe, a vízililiomok közé

Claude Monet az 1918. november 11-i fegyverletétel másnapján ajándékozta Franciaországnak a Vízililiomok című óriási képeket, így akart "részt venni a győzelemben". A párizsi Orangerie Múzeumban őrzött művekbe szerdától gyakorlatilag besétálhat a látogató.
Klasszikus

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

De vajon mire emlékeznek az emlékező próbán?

A Vesztegzár a Grand Hotelben kapcsán kulisszatitkokat felfedő sorozatba fogtunk. Ezen a héten az emlékező-, és rendelkező próba fogalmával ismerkedünk.
Színház ajánló

Ha színház, ha mesejáték, ha családi program, akkor Noir Színház

Ebben az évadban újabb darabbal bővült a Noir Színház repertoárja, így most már négy klasszikus mesejáték közül választhatnak a Duna Palotába ellátogató nézők.
Színház ajánló

Ózon és csülök együttállása a szenvedély terített asztalán

Parti Nagy Lajos rendkívüli teljesítménynek tartja, ahogy Mészáros Máté estéről estére színpadra lép, és előadja, alakítja, végigéli az író által jegyzett Az étkezés ártalmasságáról című előadást.
Színház hír

Orvosai nem javasolják, hogy színpadra lépjen Törőcsik Mari

Nem javasolnák az orvosai, hogy a Galilei élete című előadásban színpadra lépjen Törőcsik Mari, aki jelenleg ismét kórházban fekszik.
Színház józsef attila színház

Az IRKA kedvenc Egressy verse

Egressy Zoltán és Chajnóczki Balázs voltak a József Attila Színház IRodalmi KÁvéházának vendégei. A beszélgetésen szóba került az a bizonyos Sóska, sültkrumpli, foci, gyereknevelés és természetesen a költészet is.