Kortárs magyar dráma ősbemutatójára készül a Szkéné Színház. A szerzőt, Szivák-Tóth Viktort elsősorban a közösségi színház és a színházi nevelés területéről ismerheti a közönség, dolgozott a KÁVA, a Kerekasztal, a RÉV, a Soltis Lajos és a k2 Színházzal, a KB35 Társulattal, a Láthatáron Csoporttal, a Vekker Műhellyel és a Pesti Magyar Színházban is. Vezetésével jött létre, és működik a Szkéné Színház ifjúsági és közösségi műhelye, a Rakpart3. Drámaírói vénájára Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg figyelt fel, amikor 2020-ban az Örkény István drámaírói ösztöndíjat a Fényeskedjék neki című darabbal elnyerte, aminek a lezárásaként felolvasószínházi előadás is készült, most pedig elérkezett a színpadi bemutató pillanata.
A dráma témája egy nagyvállalkozó halála utáni privát tor eseményeiből építkezik. A szereplők családi, baráti és üzleti kapcsolatai az évek során kibogozhatatlan és szétszakíthatatlan kötelékké fonódtak össze, amelyet most mégis próbára tesz a gyász: a szövetség központi figurájának elvesztése.

Szivák Tóth Viktor rendező a Fényeskedjék neki című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Slezak Zsuzsi / Szkéné Színház)
„A színház jelenidejűsége magától értetődő, én a kortárs drámák közül is azokat kedvelem leginkább, melyek közvetlenül szólnak a világról, amiben élünk – mondta el a darab születésének motivációi kapcsán a szerző. – Nem is törekedtem arra, hogy a közéleti vonatkozásokat elleplezzem, inkább
azt az általános érvényű gondolatot kerestem, ami ezek mélyén lapul, így lyukadtam ki újra és újra a korrupció témájánál.”
Szivák-Tóth Viktort az érdekelte, miért is annyira fájó számára személyesen is a mindent átszövő és az embereket körülvevő korrupció témájához nyúlni. „A válasz nagyon egyszerű: a szabadságunk elvesztése miatt. Rájöttem, hogy hiába dolgoztam évekig közösségi projekteken, hiába hittem sokáig a demokrácia értékeinek kiteljesedésében, valójában már jó ideje egy gyászfolyamatban vagyok, vagyunk benne, amit ideje bevallani. Ezzel együtt továbbra is hiszek abban, hogy a művészet felszabadít, és amíg a humorérzékünk megmarad, addig nem sikerült elnyomni bennünket.”

Formanek Csaba és Szikszai Rémusz a Fényeskedjék neki című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Slezak Zsuzsi / Szkéné Színház)
Az egyszerre súlyos és végletekig komikus helyzetekben vergődő karakterek megformálása igazi színészi kihívás. Az alakításokat egy olyan színészgárda garantálja, akik színpadon még sosem játszottak együtt: Török-Illyés Orsolya, Szikszai Rémusz, Enyedi Éva, Márfi Márk és Formanek Csaba. A díszletet Valcz Péter, a jelmezeket Zubor Kata és Komesz Borbála tervezi.
Fejléckép: Török-Illyés Orsolya és Márfi Márk az előadás olvasópróbáján (fotó: Slezak Zsuzsi / Szkéné Színház)