Ha egy előadásról tudjuk, hogy csaknem öt órán át fog tartani, akkor vagy oda se megyünk, vagy különleges elvárásaink támadnak. A tartammal arányos tartalmat remélünk. Méghozzá kétféle értelemben is. Súlyos, nagy egészet, komoly mondandókat és nagyon sok apró, finom, élvezetes részletet. Az extra méret nemcsak mennyiségi kérdés, hanem meghatározó tartalmi és formai tényező is.
A tartalomhoz meg a nézőtér teljes felújítása előtt álló Örkény Színház új bemutatója, a József és testvérei esetében referenciaként ott van Thomas Mann hatalmas regénye, a színpadi adaptáció alapja. Más kérdés, hogy ez sem egészen egyszerű ügy. Gyerekkoromban feltétlen tisztelet, sőt hódolat övezte a nagy német írót, a Buddenbrook ház, Avarázshegy, a Tonio Kröger, a Mario és a varázsló és sok egyéb híres regény és novella alkotóját, no meg a fasizmussal szembeforduló német szellem megtestesülését. Aztán tekintélye kopni kezdett. Hatalmas műveltséggel párosuló finom iróniáját, áttetsző szellemességét, ragaszkodását a tiszta értelemhez, az európai kultúra nagy hagyományaihoz kezdték korszerűtlennek, a huszadik század második felében már túlhaladottnak érezni. Brutálisabb divatok jöttek, jobbról is, balról is lesajnálták a régi jó humanizmus magasztos, valahol a szellem magasságaiban lebegő eszményeit. Gáspár Ildikó és Ascher Tamás vállalkozása most akár rehabilitációnak is felfogható.
Más kérdés, hogy mit mond ma, a huszonegyedik század elején ez az ősrégi, bibliai történet, az európai kultúra egyik alapmeséje. Mi derül ki az újramesélésből, azon túl, hogy rendező és színészek, díszlet- és jelmeztervező, zeneszerző és világosító egyaránt bizonyíthatják, birtokában vannak annyira szakmájuk fogásainak, hogy képesek megküzdeni a nagy formával, azzal a különlegese feladattal, hogy a szokotthoz képest kétszeres időtartamra lekössék a nézőket, és meg is győzzék őket arról, hogy érdemes volt ennyi időt szánniuk egy színházi produkcióra.
Első pillantásra, csak a cselekményre bámulva, ez nem látszik túl soknak. A Biblia mostani felidézése is csak azt mondja el, hogy az élet végtelen változatosságban termi újra és újra a próbatételeket, a küzdelmeket, amelyek újabb és újabb próbákhoz és harcokhoz vezetnek. Akár Madách is eszünkbe juthatna, ha a szöveg és vele a szellem nem lenne sokkal könnyedebb, játékosabb, ironikusabb. József nem küzdő, célra törő vagy célt kereső hős, hanem inkább egy pikareszk regény bot csinálta központi szereplője, akit a véletlenek szükségszerűsége terel pályáján. Ő csak feltalálja magát – mindig, minden helyzetben. Éles elmével fordít mindent a maga javára. Amikor Potifár büntetésből a fáraó alá rendeli, ő a magasabb helyen nem a nagyobb veszélyt, hanem a nagyobb lehetőséget látja. És azt ki is aknázza, amikor adódik. Nemcsak okos, de bízik is okosságában, céltudatosan, értelmiségi öntudattal hasznosítja képességeit.
Gáspár Ildikó átirata remekül alkalmazza az önreflektáló technikát, a szereplők elbeszélők, narrátorok is, minduntalan kilépnek önmagukból, értelmezik cselekedeteiket, mondataikat. Az előadásnak minden mozzanatát áthatja az irónia. Kákonyi Árpád zenéjét éppúgy, mint Izsák Lili díszletét és Szlávik Júlia jelmezeit. Csupa derű a színpad. Még akkor is, amikor sötétlő, alkonyi kékség vonja be. Kis kunyhószerű fülke áll – és gyakran forog – a közepén. Játszanak benne, rajta, de leginkább körülötte. Idővel délszaki virágok nyílnak és hatalmas játékállatok jelennek meg, lerí róluk a látszatsúly, a műanyag könnyűsége. Mire József sorsának változatossága révén a gondolatok végső bölcsességhez jutnának, a látvány csupa tréfával szolgál.
A rengeteg szerepet rengeteg színész játssza. Sokan többet is, alkat szerint kiosztva. Tömegben meg bárki bárki lehet. József számos testvére közt nők is akadnak. Znamenák István egyszer törpeként, máskor börtönőrként fontoskodik, Tenki Réka ugyancsak kitűnő törpe, de főmarhamesterné is, Csuja Imre mindig tekintélyes fontos ember, akár Lábán, akár kereskedő, akár fősütőmester. Zsigmond Emőke a helyes lányok felelőse, Takács Nóra Diána a termetes asszonyságoké, Kókai Tünde a fontos szerepű legkisebb fiú, Benjámin, de szolgáló és varrónő is. Jéger Zsombor tolókocsiban, aranylabdával játszva idézi a régi fáraóábrázolásokat. Ficza István feketébe öltözött Kutyafejűként a zenekari árokból mesél némi sértett harapóssággal. Gálffi László bölcs vénként kellő gunyorral meséli a történetet, Patkós Márton gyermeki hévvel adja a fiatal Józsefet. Polgár Csaba felnőtt Józsefként sokkal többet tesz, mint hogy okosan és érzékenyen végigjátssza a hatalmas szerepet. Értelmező, gondolkodó magatartása a harmadik részben visszamenőleg is áthatja és összefogja az egész előadást. Az égi-éteri magasságokból leszállítja, föld- és emberközelivé teszi a bölcsességet, az emberséget, a humanizmust. Megújítja, korszerűnek, újra érvényesnek hiteti.
hírlevél
