Színház

A jelenlegi igazgató, Barnák László nyerte a társulati szavazást Szegeden

2023.03.01. 13:10
Ajánlom
A Szegedi Nemzeti Színház társulata azután szavazott, hogy zárt ülésen meghallgatták mindhárom pályázót – számolt be róla a szeged.hu a Rádió 88-ra hivatkozva.

Ahogy arról a Fidelio is hírt adott, hároman jelentkeztek a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói posztjára kiírtt pályázatra: a jelenlegi igazgató, Barnák László színművész-rendező mellett Peller Károly színművész-rendező és Tóth Péter zeneszerző adott be pályázatot. Mindhármuk pályázata megjelent az oldalunkon (Barnák Lászlóé itt, Peller Károlyé itt, Tóth Péteré pedig itt olvasható).

A színház társulata most zárt ülésen hallgatta meg a három pályázót elképzeléseikről, amely után arról szavaztak, szerintük kinek kellene vezetnie a következő öt évben az intézményt.

Információink szerint az alábbi végeredmény alakult ki:

  • Barnák László: 150 szavazat
  • Peller Károly: 83 szavazat
  • Tóth Péter: 13 szavazat

A társulati szavazás után Szeged közgyűlésének szakmai bizottsága előtt mutatkoznak be a jelöltek, majd a bizottság dönt arról, kit javasolnak Szeged közgyűlésének, amely ezután szavaz a színházigazgató személyéről.

Mivel a Szegedi Nemzeti Színház állami fenntartású intézmény is, ezért a közgyűlési döntést a Kulturális és Innovációs Minisztérium által kijelölt szakbizottságnak is jóvá kell hagynia. Mint a lap írja, eddig még nem fordult elő olyan, hogy a mindenkori minisztériumi bizottság ne értett volna egyet a közgyűlési döntéssel.

Forrás: szeged.hu

Fejléckép: Barnák László (forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

„Operakultúrát felépíteni Szegeden nem hóbort, hanem kötelesség”

Kapcsolódó

„Operakultúrát felépíteni Szegeden nem hóbort, hanem kötelesség”

Tóth Péter zeneszerző a színház, Hamar Zsolt karmester pedig a szimfonikus zenekar élére pályázik Szegeden. A két intézmény szoros együttműködéséről, egy nemzetközi vonzerővel bíró operastúdió létrehozásáról és a teátrum közüggyé tételéről is beszéltek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.