A koronavírus világjárvány miatt hozott rendkívüli intézkedések az elsők között a színházakat érintették. A közösségi események korlátozásának eredményeként nemcsak az intézmények, de sok művész és színházi szakember is elesett bevételeitől. „Amellett, hogy a jelen biztonságát szem előtt tartva minden színházvezető betartja a kormány által meghozott döntéseket,
a jövőt is biztosítanunk kell.
A Játékszín, felelős intézményként, a munkahelyek megőrzésére, egzisztenciálisan nehéz helyzetbe kerülő művészei, művészeti szakemberei és dolgozói segítésére fordítja tartalékait” – jelentette be Bank Tamás igazgató.
Az intézmény vezetése a munkahelyek megtartását tűzte ki célul.
A bizonytalan idejű korlátozásokra való tekintettel, a csökkentett munkarenddel arányos bérfizetés mellett, a munkavállalók részére négymillió forintos keretet különítenek el, melynek terhére dolgozóik a nehéz időszakot áthidaló pénzügyi segítséget kérhetnek, további hatmilliós forrásra pedig egzisztenciális zavarba kerülő színművészeik és a művészeti szakembereik pályázhatnak.
„Bízunk benne, hogy intézkedéseink és a tízmilliós elkülönített forrás elegendő lesz ahhoz, hogy a járványügyi zárlat feloldását követően színházunk zökkenőmentesen elindulhasson” – emelte ki Bank Tamás. Az elmaradt előadások bevételét ugyancsak elkülönített forrásként kezeli a Játékszín. Amint nyit a színház, az előadásokat pótolják, de minden néző dönthet majd, hogy elfogadja-e az új dátumot vagy visszaváltja jegyét.
Tegnap a Thália Színház vezetői, Schell Judit és Kálomista Gábor is olyan alapot hoztak létre, amelynek célja, hogy támogatást nyújtson azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel.
Kapcsolódó
Színházi Szolidaritási Alapot hoztak létre művészek támogatására
Az alap célja, hogy támogatást nyújtson azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel.