Galambos Erzsi, Esztergályos Cecília, Baranyi László, Bodrogi Gyula, Kiss Gábor és Láng József már túl a gyémánt diplomán. A fiatalabb generációt képviseli Botár Endre és Ujréti László. A „nagy öregeket” különös tisztelet övezi a színház falain belül. Habár a tegeződés magától értetődő a művész világban, valahogy természetesnek tűnik a tiszteletadás egy „Csókolom Dodi bácsival”. Mind a színészek, mind a háttérben dolgozók örömmel időznek a büfében, ahol a legendák storyznak. Minden napra jut egy anekdota, egy emlék, amitől a színháztörténet eleven valósággá válik a falakon belül. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hisz mindig van idejük válaszolni kérdéseinkre. Szerencsések vagyunk, hogy ismerhetjük ezeket a legendákat. Néha előkerül egy-egy megsárgult fotó is: az első szerep, az első „József Attilás” felkérés vagy épp az első találkozás a filmmel.
Tekintse meg a galériát!
Amikor erről mesélünk, sokszor halljuk: ti szerencsések vagytok. A mai fiatalok, nem is ismerik ezeket az élő legendákat. Nem tanítják őket a Főiskolán, így a most végzett színinövendékek a telefonjukat vagy a Google-t hívják segítségül, ha összefutnak egy-egy idős színésszel. Mi meg állunk értetlenül. Hisz ez oly természetes.
Ők ez élő történelem. Ha ők sem lesznek, ki mesél nekünk Latinovits Zoltánról, Gábor Miklósról, Sinkovits Imréről, Ruttkai Éváról vagy éppen Domján Editről?
Kitől hallunk Vámos László vagy épp Kazimír Károly legendás rendezéseiről; honnan tudnánk milyen volt a szellemi műhelyt teremtő Gaál Erzsi? Milyen szokásai voltak Sztankay Istvánnak vagy Turgonyi Pálnak mielőtt színpadra lépett, és mitől volt fantasztikus karakterszínész Bakó Márta – színházunk örökös tagjai. Sokadjára is nyugtázzuk: milyen szerencsések vagyunk, hogy a JASZ család tagja lehetünk, mert mi valóban olyanok vagyunk, mint egy nagy család: a nagyszülők mesélnek, a gyerekek és unokák pedig a lábukhoz kuporogva, tátott szájjal bámulják őket.
hírlevél
