Az október 11-én megtartott közgyűlésen két határon túli játszóhely, a Komáromi Jókai Színház és a kassai Thália Színház, valamint a Karinthy Színház csatlakozásával nyolcvanra nőtt a Magyar Teátrumi Társaság taglétszáma. Az egykori magánszínházat az alapító, Karinthy Márton halála után vásárolta meg 300 millió forintos állami támogatásból a színházi szervezet. Július 1-jétől az intézményt Vidnyánszky Attila egykori tanítványa, Berettyán Nándor, a Nemzeti Színház művésze vezeti.

Kapcsolódó
A Karinthy Színház új igazgatója a fiatal alkotóknak szeretne teret adni
Július 1-től a fővárosi Karinthy Színházat Berettyán Nándor igazgatja. A 28 éves színész-rendező Bakos-Kiss Gábort váltja az igazgatói székben – közölte Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, a színház szerdai sajtótájékoztatóján.
A rendezvény a szervezet tagsága több témában is megerősítette elkötelezettségét a színházi szakma perifériára szorult területei iránt. A tagok áttekintették a határon túli magyar nyelvű előadóhelyek jelenlegi nehézségeit, valamint megerősítették szándékukat a vidéki alkotócsoportok, vidéki előadó-művészeti színterek által létrehozott és képviselt értékek elkötelezett felmutatására és képviseletére.
A találkozón Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke hangsúlyozta: a 2023-as Színházi Olimpia jó lehetőség lesz a magyar nyelvű kulturális értékek bemutatására, és az ezeket támogató színházi együttműködések, közös produkciók bemutatására is.
Fejléckép: Berettyán Nándor a Karinthy Színház színpadán (fotó: Karinthy Színház / Gaba Works)