Színház

A Karinthy Színház ismét kitárta kapuit a gyerekeknek

2023.12.15. 18:00
Ajánlom
Több mint nyolc alapítvány kétszáz nehéz sorsú gyermekének tartotta meg új gyerekelőadását a Karinthy Színház. A budai teátrum már gyereknapon elindította a hagyományteremtőnek szánt programját, miszerint kitárja kapuit a nehezebb sorsú családok, szülő nélkül nevelkedő gyermekek számára olyan kiemelt napokon, mint a Gyermeknap és a Mikulás-nap.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Ezeken az eseményeken különböző programok, játékok és előadások várják a kicsiket és a nagyobbakat, a szülőket, kísérőket. A Karinthy Mikulása idén az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című meseelőadást hozta el a gyerekeknek.

Küldetésünknek tekintjük, hogy olyan gyermekeket ajándékozzunk meg évente több alkalommal a színház élményével, akiknek nem lenne lehetősége részesülni ebben a csodában

– mondta Olt Tamás igazgató, aki hozzátette, szeretnék, ha több színház is csatlakozna ehhez a programhoz, így a tárgyi ajándékok mellett élményeket is adnának a gyerekeknek.

OltTamas-adomany-175709.jpg

Olt Tamás, a Karinthy Színház igazgatója az Igazgyöngy Alapítvány számára összegyűjtött adományokkal (Fotó/Forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

A karácsony ünnepe is jó alkalom a korábban indított adománygyűjtés kiegészítésére. Az előtérben több napon keresztül gyűjtötte a társulat a művészek, alkotók és nézők ajándékait, melyet a Karinthy Angyalka személyesen szállított Berettyóújfaluba, az Igazgyöngy Alapítvány számára.

Büszkék és hálásak vagyunk, hogy színházunk közössége évről évre elhozza adományait hozzánk. Tudjuk, hogy az ajándékok a lehető legjobb helyre kerülnek.

A Karinthy Színház legfrissebb híreiről a színház weboldalán tájékozódhatnak.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Kovács Vecei Fanni és Karácsony Gergely az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona című előadásban (fotó/forrás: Forgács Bea / Karinthy Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Színház ajánló

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Színház ajánló

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.
Színház ajánló

Balsai Móni a Kabóca imprósorozatának következő vendége

Októberben indult el a Kabóca Bábszínház improvizációs sorozata, a Spontán Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színművész vezetésével. Az első vendég Hevér Gábor volt, az est sikert aratott a veszprémi közönség körében, november 15-én Balsai Mónit láthatjuk.