Miért tartod ennyire fontosnak a kibeszéletlen történelmünk színrevitelét?
Az elhallgatott, kibeszéletlen történetek szerintem egész egyszerűen mérgezik a társadalmat, ráadásul azt is gondolom, hogy a nemtudás nagyon veszélyes, ezoterikus vizekre terelheti az embereket. Mint ahogy ezt látjuk is, teszem azt a politikai kampányokból, hogy mennyire könnyű a nemtudással manipulálni. Ez ellen szeretnék menni, mert
a tudás, a kibeszélés és a párbeszéd híve vagyok.
Sok minden járul még ehhez hozzá, például az, hogy alighanem ezt a színházi, drámai nyelvet elég jól beszéljük, legalábbis tűrhetően öntjük színpadi formába.
A saját színházi nyelv alatt azt érted, hogy szívesen rendezel tömegjeleneteket?
Kedvelem, ha sok emberrel dolgozhatok, a munkát magát és a végeredményt is, mert jóval gazdagabbá teheti az előadást. Nagyon jól esik amikor sokan vannak a színpadon és mindenkit a levegőben lehet tartani.
Egy piaci nap (Fotó/Forrás: Véner Orsolya)
Hogyan válhat a színpadon elviselhetővé a sok szörnyűség?
Én nem elviselhetővé szeretném tenni a borzalmakat, hanem megélhetővé és átélhetővé.
Nagyon sok eszköze van ennek, meg szoktunk állapodni Isóval, a testvéremmel abban, hogy mi lesz az előadás legfontosabb nyelve. A Számodra helynél ez a humor volt. Különben egészen egyszerűen nem megy le a néző torkán az a naturális iszonyat, ami például Kamenyec-Podolszkijban történt. Ép ésszel felfoghatatlan és elviselhetetlen, és nemcsak a nézők, de az alkotók számára is. Volt olyan az Egy piaci nap próbái során, hogy Lovas Rozi azt mondta, egész egyszerűen nem tudja elképzelni azt a vegytiszta gyűlöletet, ami kirobban az emberekből. Márpedig a színészeknek ezt is fel kell kutatniuk magukban, hiszen ezért színészek. Nyilván a nézőkben is lehetnek ilyen gondolatok, holott a sorsok, a halottak, a számok elég egyértelműen beszélnek a rettenetről.
Egy piaci nap (Fotó/Forrás: Véner Orsolya)
A humor mellett ezért fontos eszköz a zene is?
A zene rettenetesen jó színpadi és egyben dramaturgiai eszköz. Például az Egy piaci nap befejezését rendezhetném én ide-oda, ha nincs ott az a zene a végén, Kovács Márton zenéje, ami Magyarországról szól és annyira gyönyörűséges. Azt fejezi ki, amit nem lehet prózában megfogalmazni, talán még a tánc lehet ilyen, de ahhoz egyáltalán nem értek, csak messziről csodálom.
Mohácsi János (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)
Ritkán nyúlsz Shakespeare-hez, de most A velencei kalmárt rendezed Miskolcon. Te választottad?
Béres Attila kért fel rá, ez a harmadik Shakespeare rendezésem.
Most azon dolgozunk, hogy radikálisan végigvigyük a darabon a mellékszereplőket, hogy ne csak hírnökök legyenek,
vagy mindenféle alabárdosok, akiknek semmi keresnivalójuk nincs a színpadon. Ezért hívom be őket olyan jelenetekbe is ahol eredetileg nem lennének ott. Ilyenkor aztán nagyon kell figyelnem rájuk, hiszen, ha sokan vannak a színpadon, könnyen beindul egy társaság.
Úgy láttam, hogy A velencei kalmár 18 éven felülieknek szól. Miért?
A színház ragaszkodik hozzá valamiért, csúnyán beszélnek benne, de nem különösebben. Nem káromkodnak annyit, mint például a szombathelyi Revizorban, ahol azért rontottuk úgy meg a nyelvet, mert teljesen áttettük a mába a darabot. Az mobiltelefonos, tabletes világban játszódik, amivel együtt jár a káromkodás. Általában a 18-as karika az explicit meztelenségnek szokott járni, vagy még az annál is vadabb dolgoknak. Én azt nem szeretem a színpadon, életemben egyszer alkalmaztam, a Csak egy szögben, de akkor, ott, nem találtam más formát – és nem tettem kötelezővé. Szóval nem tudom, hogy miért van ott a 18-as karika.
Sokfelé rendezel az országban, nagyjából állandó helyeken. Mi szerint válogatsz?
Aki felkér engem, annak igent mondok, nem szoktam sakkozni a színházigazgatókkal, és általában ugyanonnan hívnak. A jövő évadban két új helyre is megyek, Kecskemétre és Szegedre.
Jelenet a Black Comedy c. előadásból (Fotó/Forrás: Kiss László / Vörösmarty Színház)
Székesfehérváron újra megrendezted a Black Comedy-t. Milyen változtatások születtek?
Ez a harmadik találkozásom a darabbal, Kaposváron rendeztem először, aztán kifejezetten bohózatot kért tőlem Jordán Tamás Szombathelyen, hát bedobtam neki. Szerettem azt az előadást, de talán még az is lehet, hogy a mostani székesfehérvári sikerült a legjobban.
A Black Comedy olyan bohózat, amihez a svájci óra pontossága nagyon kevésnek bizonyul, ebben atomóra-szerű pontossággal kell a színészekkel dolgozni
és abban a pillanatban, amikor egy másik színpadra kerül, ugyanazok a gegek már nem élnek meg. Mást kell kitalálni. Meg az is történt, hogy végre engedtem az öcsémnek, Isónak, hogy a kedvére húzzon a szövegből. Így jóval rövidebb lett, és azt hiszem, hogy ennek a darabnak ez az igazi hossza.
Mohácsi János interjút ad (Fotó/Forrás: Kaszás Tamás / Fidelio)
Az előadás szerzői utasításra sötétben indul, hasonlóan A Dohány utcai seriff című rendezésedhez, amely teljes egészében sötétben játszódik. Szívesen dolgozol ezzel az eszközzel?
Természetesen, nagy örömmel. Akkora találmánya Schaffernek a sötétség és világosság megkeverése! Általában jól viseli a közönség is, bár Kaposváron egyszer le kellett állítanom egy diákbérletes előadást, mert olyan tűrhetetlen zajt csaptak a sötétben, most Székesfehérváron pedig a nyugdíjas bérlet közönsége kezdett el randalírozni, hogy meg kellett állítanom a főpróbát.
A sötét, ugyanolyan színpadi eszköz, mint a fény. Mindkettőt szeretem, de a sötéttel nem lehet úgy játszani. Vagy vaksötét van, vagy nincsen, mert a visszahúzott fény az nem sötétség. Bizonyos előadásoknál hisztizni is szoktam amiatt, hogy mindent kapcsoljanak le, még a jelzőfényeket, ügyelői monitorok fényeit is.
Mivel a színházat érzéki dolognak tartom, nem szeretem, ha a nézőnek az eszével kell gondolkodnia: gondolkodjon a szívével.
Ugyanakkor, ennek semmi köze nincs A Dohány utcai seriffhez. Az az előadás úgy született, hogy egy vizsgaelőadásra kértek fel még Kaposváron, méghozzá egy rádiójátékra, ami egyáltalán nem érdekelt. Erre találtam ki, hogy a színészeknek csak a hangjuk működjön. Igazából azt szerettem volna, hogy a nézők ne tudják emberhez kötni, hogy kinek a hangját hallják a színpadról.
Azt mondtad, hogy bárhol rendezel, ahova hívnak. Kaposvárra is visszamennél?
Azért mondhatok könnyűszerrel igent, mert erre semmi esély nincs. Egyébként azok miatt az emberek miatt, akik még a régiek közül ott vannak, bizony elmennék.
Fejléckép: Mohácsi János (Fotó: Kaszás Tamás / Fidelio)
hírlevél
