Színház

A Kicsi nyuszi újra a KINO-ban

2010.04.18. 19:12
Ajánlom
Újra a KINO műsorán a Kicsi nyuszi hopp hopp. Az alkotók mesélnek a darab születéséről.

Arra a kérdésre, honnan jött a Kicsi nyuszi hopp hopp című előadást ötlete, Réti Adrienn és Csémy Balázs annyit válaszol csak lakonikus tömörséggel: hogy dolgozzunk. Aztán persze kiderül, ennél azért jóval többről van szó.

Az ötlet jó egy éve fogalmazódott meg, amikor kecskeméti elfoglaltságaik miatt - a Holdvilág és utasát próbálták - az osztályuk Asztalizene-vizsgájában nem tudtak részt venni, ám mindenképpen meg akarták mutatni magukat egy közös produkcióban. Darabokat kerestek, elolvasták, amit tanáraik és dramaturg ismerőseik a kezükbe adtak, de valahogy az egyik sem volt az igazi. Később egy teljesen más módszerhez folyamodtak. Kitalálták: újsághírekből készítenek előadást.

Az interneten olyan megtörtént bűnügyi eseteket kerestek, amelynek szereplői fiatalok voltak. Több történet motívumainak összegyúrásából, a színészek rögzített improvizációiból és egy-egy, az éjszakai élethez kötődő irodalmi vagy filmes alapanyagból született meg az előadás végleges szövegkönyve. Rendezőjüknek, Pelsőczy Rékának köszönhetően a két fiatal színész kiváló alkotótársakkal találkozott és dolgozhatott együtt, többek között Bodor Johannával és Tengely Gáborral. Aki elmegy a Kinoba, nem szociodrámát fog látni, hanem egy valóban eklektikus - Balázs műfaji meghatározása szerint - Hungarian Road Movie-t, amiben táncolnak, énekelnek, báboznak, és azt is megmutatják, amit kőszínházban még nem láthattak belőlük.

Egy év alatt jött létre a produkció, időtől függően, változó intenzitással, amennyire Adrienn Bárka-beli és Balázs kecskeméti bemutatói, illetve amennyire a felkérésre nemet mondani nem tudó Pelsőczy Réka elfoglaltságai engedték. Úgyhogy a bemutató előtt fáradtabbak voltak, mint az anyaszínházi premierek előtt, de nem kérdés, hogy alkalomadtán újra partizánkodnának.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Több ezer aláíró követeli Demeter Szilárd lemondását

Miután holokausztrelativizáló publicisztikát közölt Soros György nevének tízszeri említésével az Origón, számos szervezet és ismert értelmiségi lemondásra szólítja fel a PIM főigazgatóját
Könyv

„Szégyen és gyalázat” – Írók reagáltak Demeter Szilárd publicisztikájára

Kepes András lemondta a PIM-ben megrendezendő könyvbemutatóját, Vámos Miklós melegebb éghajlatra küldte Demeter Szilárdot, Dragomán szégyennek és gyalázatnak nevezte az esetet. Felbolygatta a szakmát a PIM főigazgatójának írása.
Könyv

Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot az origós írás miatt

Arról kérdeztek az ellenzéki képviselők, hogy menesztik-e a Demeter Szilárdot a holokausztrelativizáló publicisztika miatt.
Színház

Vecsei H. Miklós arról beszélt, miért búcsúzott el a Vígszínháztól

„Leszek én még vígszínházi tag” – mondta a Rózsavölgyi Szalon Mi jár a fejedben című műsorában Vecsei H. Miklós, akinek a neve hosszú évekre egybeforrt Nemecsekével. Most ír, rendez, zenél és újratervez.
Könyv

Végül híres és hírhedt lett – 120 éve hunyt el Oscar Wilde

1900. november 30-án hunyt el a 19. század második felének egyik legjelentősebb írója, Oscar Wilde, aki már fiatalon elhatározta: gazdag és híres lesz.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház szfe

Kiválóság, láthatóság, szorgalom – megkezdte munkáját Antal Zsolt, az SZFE harmadik intézetvezetője

Sára Balázs és Bodolay Géza után Antal Zsolt is megkezdte munkáját, a jövőben az SZFE Elméleti Intézetét irányítja. Antal évtizedek óta a közszolgálati kommunikáció és tájékoztatás területén dolgozik, új megbízatásába ezeket a tapasztalatokat is szeretné integrálni.
Színház interjú

Auksz Éva: Szerencsére az élet visszaigazolta, hogy jó úton vagyok

A Partitúra december 5-én, szombaton 14.30-tól Dunaújvárosban kalandozik. Itt született a zenés és prózai előadásokban is emlékezetes alakításokat nyújtó Auksz Éva, aki színházi elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a Partitúra dunaújvárosi forgatásán, egykori néptáncos fellépéseinek helyszínén, a Bartók Kamaraszínházban, ahol Őze Áron, az intézmény igazgatója vitte körbe a stábot. Auksz Éva ugyanakkor a Fidelio.hu-nak mesélt fiatalkori útkereséséről, mesteréről, Iglódi Istvánról, és egy különleges előadásról, amely a Rózsavölgyi Szalonban megy majd – a korlátozó intézkedések feloldása után.
Színház ajánló

Online tartja legújabb bemutatóját a Pesti Színház

Elmesélhető-e a 20. század történelme egyetlen család, ház vagy kő történetén keresztül? Marius von Mayenburg A kő című drámájában generációról generációra hagyományozott titkok, falakba eltemetett történetek kerülnek felszínre, megértetve valamit saját múltunkból, de leginkább a jelenünkből. Michal Dočekal, a Prágai Városi Színházak igazgatójának rendezése december 5-én látható élő stream formájában.
Színház szfe

Film készül az SZFE-s ellenállásról

Az egyetem dokumentumfilmesei az első pillanattól kezdve rögzítik az eseményeket, ebből készül most egy, a demokratikus közösség kialakulását bemutató film. Az alkotógárda nemcsak rögzít, hanem aktív részese is az eseményeknek, így a diákok igazán testközelből tudják megmutatni, hogy mi történik a „színfalak mögött”.
Színház hír

Emléktáblát kapott Horváth Ádám, a Szomszédok megalkotója

November 20-án a szokásostól eltérően ünnepség nélkül került kihelyezésre Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező emléktáblája a 13. kerületben, a Szent István parkban.