"Ma valami leírhatatlan főzeléket adtak.

Zavaros és romlott volt, mint az ország."

(Dürrenmatt: János király, ford. Görgey Gábor)

Kétségbeesett vígjáték. Így aposztrofálta Németh László A fizikusokat, és ennél találóbbat Dürrenmatt másik drámájáról, a Shakespeare tragédiája nyomán írt János királyról sem mondhatott volna. Az Örkény Színház produkciója e kétségbeesett szöveg kétségbeesett mai lenyomata vadul megröhögtetve mindannyiunkat, akik konkrét szenvedőalanyként ámultan figyeljük a politikai masinéria sátáni trükkjeit. És nevetünk rajta. Tehetjük, hisz a mi bőrünkre megy.

A János király története az angol uralkodóház, a Plantagenetek második generációjának és II. Fülöp francia királynak a háborús acsarkodása a XII-XIII. század fordulóján. A történet pikantériája az anyakirályné, Eleonóra, aki házasságai révén előbb a franciák majd az angolok királynéja lett, s született franciaként két fiút is adott az angol trónnak. Oroszlánszívű Richárdot és Földnélküli Jánost. Ez a földnélküli lenne a történet főszereplője, aki első menetben az apai örökségből maradt ki, majd későbbi királyként országa francia területeit sikerült simán elveszítenie. (Mindennek folytán a „puhakardú" jelzőt is kiérdemelte.)

Nos, ennek a maga történetiségében nem sok köze van a dürrenmatti szöveghez. Dürrenmatt a hatalom - huszadik századi - természetét térképezi föl. Nem csak úgy általánosságban. Kellő részletességgel, akkurátusan, precíz humorral. Remek érzékkel rendelve mindehhez az angol történelmet. (Ezzel némileg ellentmondva A fizikusokhoz fűzött 21 pont egyikének, miszerint „A kiindulópontom sohasem holmi tétel, hanem egy történet.") A történet, persze, lejátszódik, s némi tendenciózus változtatásoktól eltekintve, a romantikától megfosztott történelmi háttér is hiteles. (A romantikától már maga Shakespeare is megfosztotta.)

"No szólj, Chatillon, mit kíván a Fransz?" * - kezdi a Shakespeare féle szöveg, s e mondat már-már saját korát meghazudtoló groteszk humora önmagában is felkelthette a nyugati társadalmakat oly elszántan ostorozó Dürrenmatt érdeklődését. "Egy történetet akkor gondolunk végig következetesen, ha lehetőségei közül a legrosszabb következik be" - folytatódik A fizikusok 21 pontja, s ez már nem csak, hogy bőven érvényes a János királyra, de érzékelteti a benne rejlő filozófiai tartalmakat is. Bagossy László ugyanakkor nagyon is kézzel fogható előadást rendezett belőle. Kézzel foghatóan mait és röhejesen pimaszt. Görgey Gábor fordítása oly mértékig alkalmas erre, mintha egyenesen magyarul íródott volna a hochdeutschot használó svájci szövege.

Kezdjük ott, hogy fölmegy a függöny. Aztán fölmegy a mögötte lévő is. A harmadik, a negyedik. Előbb a király lepleződik le a trónon ülve. Majd hátterében anyja, Eleonóra és unokahúga, Kasztíliai Blanka. S mögöttük aztán ott sorakoznak a király hóhérai. Végül a fölemelkedő drapéria megmutatja az akasztottakat, a rendszer áldozatait - ahogy a hatalom működésének bugyraiba egyre inkább belesüllyedünk. Hatásos kezdőkép. Groteszk és mélyen felkavaró. Ami ritka így együtt. Bagossy Levente díszlete - a le és felgördülő függönyök nem csak a látványt, az előadás szellemiségét fémjelzik - mintha egy dürrenmatti tézis pontos színpadi megjelenése lenne. "A mai közéleti ténykedés lényegében szatírjáték, a színfalak mögött zajló tragédiák nyilvánosság előtt bemutatott utójátéka...." (Dürrenmatt: Színházi problémák, ford. Almási Miklós.)

Ezen a mondaton érdemes kicsit elidőzni...

Már csak azért is, mert ha igaz, Bagossy László János királya alapjában erre a gondolatra épül. Érzékeny művészi precizitással rágja a szánkba, hogy mit látunk... Palástjuk alatt egyforma öltönyben pompázó potentátok és az ő bábjaik kulisszák mögötti hatalmi játékait, egyen nyakkendőket, melyeknek csak a színe változik, lehordott utcai cipőket, melyekkel Ignjatovic Kristina jelmeztervező (egy kis színházi pénztelenség mellett) az elhordott jellemeket is jelzi. Egészen odáig, hogy az az Artúr - János király unokaöccse -, akinek a nevében II. Fülöp az angol trónt követeli, a színpadon egy bábu. Gyermeki lényét az a színész szólaltatja meg, aki épp a kezében fogja. Mégis önálló személyisége van. Szerethető, ilyen-olyan. Mikor kis holttestét János bizalmasa (Fülöp, a fattyú) némi gyorsan múló részvét után kilöki a színről, megsiratjuk...

Ott a színpadon az Örkény társulatának színe-java. Debreczeny Csaba olyan, mint a Király beszédének főszerepére minap Oscar díjat kapott Colin Firth. Remek. Az élet valóságától elrugaszkodott hús-vér lény. Több dimenziós figura a saját szemszögéből megformálva. Ismerjük a mozgatórugóit, de ettől még nem szánjuk. Gálffi László II. Fülöpje franciásan elegánsabb jellemű. Zsarnoki lényének paradoxonja így még nyilvánvalóbb. Mácsai Pál pápai követe sátáni intrikus. A másik Fülöp, a János mellé szegődő angol királyi fattyú, Polgár Csaba megfogalmazásában a nép közül kiemelkedettek viszonylagos józanságát őrzi. Nem sokáig. Pogány Judit mint Aquitániai Eleonóra a történelemnek és a konvencióknak (szerencsésen) ellentmondva szánalmasan egyszerű gondolkodású királyanyát ad. Für Anikó Konstanciájának figurájában időnként fölsejlik a hatalomhoz szokottak nagyvonalúsága, szenvedésében is hátborzongatóan pikírt. Takács Nóra Diána púpos Izabellája a hatalomba sodródók, Csuja Imre Lipótja a már rég ott tanyázók bárgyúságával ruházza fel a korunkból ismerős figurákat. Máthé Zsolt angol-francia megkettőződése szereposztásbeli bravúr. Ficza István duplázása (Falconbridge Róbert/Lajos) látványos ugyan, de kevésbé egyértelmű.

Szandtner Anna Kasztília Blankája némán ül a király mögött. Fixírozza a nézőt. Csupán a tekintete vetíti előre e kétségbeesett komédia hátborzongató tanulságait. Vannak jó idők és rossz idők. És van jó színház meg rossz is. Nem mindig párban járnak együtt.

*  "Now, say, Chatillon, what would
France with us?"

Magyar ford. Arany János