Soha nem termett minden bokorban bonviván, ifjú hősszerelmes. Ráadásul ma már a bokor is sokkal kevesebb. Érthető az öröm, ha az ember operettben, musicalben vagy a Rómeó és Júliában olyan fiatal színészt lát, mint amilyen Koltai-Nagy Balázs.
A Nemzeti Színház Galilei élete-előadásában lehetett először észrevenni. Egy sportos alkatú, szőke fiatalember magasodott ki a válogatott csapatból, amelyet Zsótér Sándor budapesti és kaposvári egyetemistákból állított ki Törőcsik Mari köré.
Ők képviselték a fiatalságot, a jövőt, a fizikai erőt, a szellemi távlatot, a tudásvágyat.
Jöttek, bújtak, másztak a díszlet emeletein, tornásztak, mint egy akrobatacsoport, s közben eljátszottak kis szerepeket, Koltai-Nagy Balázs például az öreg bíborost. Mivel gyerekkorától kezdve sportolt – először úszás, aztán szertorna, atlétika, kosárlabda, végül jégkorong –, nem jelentett gondot számára ez a fajta fizikai színjátszás.
Kaposváron nőtt fel, ahol a színművészeti egyetemet házhoz hozták neki. Uray Péter osztályába került, s másodévben osztályzenekart alapított. Megvolt a múltja, a gyakorlata ehhez, hiszen gimnazistaként énekese és dalszövegírója volt egy metálzenekarnak. Nem csoda, ha annak a nemzeti színházi Galilei életének zeneszerzőként is részese volt.

Koltai-Nagy Balázs az Elisabeth című produkcióban (Fotó/Forrás: ifj. Háry Péter / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)
Vidnyánszky Attila igazgató bizonyára elégedett volt avval, amit a színinövendék a Nemzetiben nyújtott, mert szerződést és főszerepet ajánlott neki Az ember tragédiája következő évadban esedékes bemutatójában. Koltai-Nagy Balázs ekkoriban a kecskeméti színházban töltötte a gyakorlatos évét, és arra készült, hogy diplomázás után Budapesten, a Nemzetiben kezdi el pályáját. Azonban megsérült a kecskeméti Csárdáskirálynő bonvivánja, s neki kellett beugrania Edvin szerepébe.
Ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy itt olyan színészi lehetőségekhez juthat, amikhez a fővárosban aligha.
Hogy Koltai-Nagy Balázs jól döntött, amikor Kecskemétet választotta, azt igazolja az elmúlt négy évad. Nem egyszerre zúdultak rá a nagy feladatok, hanem fokozatosan jutott el odáig, hogy vezető fiatal színésszé, egyben sztárrá avanzsált. A Cirkuszhercegnőben jó kiállású, titokzatos, vonzó Mister X., az Elisabethben elegáns, világító szemű, delejes Halál, majd focizó, vívó, táncoló Rómeó. Az évad színésze díjat idén neki ítélte a közönség. Elkezdődött.
Fejléckép: Koltai-Nagy Balázs (forrás: Takarékbank / Fidelio)