Martin MacDonagh népszerű szerző Pesten. Most a Katona József Színház új bemutatójával együtt öt darabja megy nálunk, és alighanem csak a véletlen műve, hogy éppen sehol sem játsszák A kriplit. Amikor az ír dráma John Millington Synge művével, A nyugati világ bajnokával fölbukkant Magyarországon – 1961-ben a Nemzeti mutatta be a Katonában, amely akkor a kamaraszínháza volt –, a színházi sajtó a két nép történelemének hasonlóságával, a gyarmati-félgyarmati múlttal igyekezett rokonszenvet támasztani a darab különös világa iránt, amely elég távol állt a földhöz ragadt realizmusban megrekedt hazai színjátszástól.

Hóhérok (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Amikor MacDonagh a  Leenane szépé vel 1997-ben eljutott hozzánk, a Vígszínház Házi Színpadára, már jócskán túl voltunk a színházi nyelvújítás sokkján, amelyet a kaposvári színház stílusforradalma indított el a hetvenes-nyolcvanas években. Brutális humorát, gáttalan gúnyolódását már nem kellett magyarázni. Másik darabja,  A kripli  témájánál fogva ugyan némely rendezőt a mozgássérültek iránti részvét okán érzelgősségre csábított, Gothár Péter rendezése a Radnótiban, 2001-ben, viszont éppen a könyörtelen karikírozásból adott emlékezetes leckét.

McDonagh ugyanis eléggé sokrétűen látja és ábrázolja a világot, ami a színházi rendezőket nem ritkán csábítja arra, hogy valamelyik réteget a többi rovására érvényesítsék. Ennek tudható be, hogy a Tháliában A nagy kézrablásból Radnai Márk rendezésében főképp a viccelődés jön elő, míg A párnaemberből a Radnótiban, Szikszai Rémusz rendezésében a véres horror takarja el a szellemességet.

Fekete Ernő - Hóhérok (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Új, két éve született műve, a Hóhérok különös darab a főképp Londonban működő, de korábban mindig Írországot megidéző szerző pályáján. Ezúttal Angliában, egy észak-angol kisvárosban játszódó történetet mesél el, amelynek napja is tudható, akkor törölték el Angliában a halálbüntetést. A helyszín meg különösen alkalmas a téma taglalására: egy kocsmában – amelynek tulajdonosa a helybeli hóhér – élik köznapi életüket a tulajdonos és családja, meg természetesen az elmaradhatatlan törzsvendégek. És ott lábatlankodik a helyi újság szerkesztője is, aki interjút szeretne kapni a nevezetes esemény alkalmából az addigi hóhértól, és meg is kapja. Ám betér egy idegen is, aki elég különösen viselkedik, szállást kér, aztán lemondja, aztán mégis elfoglalná a szobát, a kocsmáros kamasz lánya pedig, akit olykori hallgatagsága miatt dilisnek tartanak, eltűnik. A gyanú természetesen az idegenre terelődik, és mire az elkóborolt leány – aki mellesleg intézetbe zárt barátnőjét próbálta meglátogatni – előkerül, szabályosan föl is akasztják.

Hóhérok (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Nem erősít rá a poénokra, a színészek csak annyit játszanak, amennyi a szövegben benne van. Azt viszont maradéktalanul. Szóval a jellemrajz és a karikírozás egyensúlyban van. Fekete Ernő hóhér-kocsmárosa érzéketlen szakember akár az italmérésről, akár a kivégzések mennyiségéről és milyenségéről legyen szó. Szakmai öntudata van és féltékeny a konkurenciára, aki igazságtalan előnyhöz jutott azzal, hogy a háború alatt németeket végezhetett ki. Rezes Judit a felesége szerepében hisztire hajlamos vidéki asszony, inkább automatizmusok, mintsem érzések vagy jellem vezérlik. Jordán Adél játékában titokzatosan keveredik az ütődöttség a kamaszos rejtőzködéssel. Mészáros Béla főképp az alkoholtól, Bezerédi Zoltán inkább a született ostobaságtól ködös elméjű törzsvendég. Kocsis Gergely helybeli rendőre nem is lát az alkoholtól. Az idegent Tasnádi Bence játékos kedélyű különcnek, nem teljesen e világi, titokzatos vagy titokzatoskodó figurának játssza, lehet, hogy Londonból jött, lehet, hogy messzebbről, lehet, hogy van titka, de lehet, hogy csak megjátssza magát. Rokonszenves derűje mögött lappang valami, amitől erőszakos halála sem érezhető egészen valóságosnak.

Egy másik idegen Máté Gábor. Ő a kocsmába alkalmilag ellátogató konkurens hóhér szerepében mintaszerű epizódot mutat be. Ahogyan megszabadul esőkabátjától, majd az alatta lévő kabátoktól, köpenyektől, amelyeket szolgálatkészen húznak le a hely törzsvendégei, már mielőtt megszólalna, szinte megsemmisíti ellenfelét, a maga körében addig domináns kocsmáros hirtelen mintha ott se lenne. A belátogató kolléga magasabb szintű korlátoltságot képvisel. A darab és az előadás értelmezéséhez is fontos jelenet ez: helyükre teszi a dolgokat.

Bezerédi Zoltán - Hóhérok (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / port.hu)

Gothár Péter díszlettervezőként is igyekszik helyére tenni a történetet, a darabot. Leporelló szerűen nyíló áttetsző műanyagfal helyettesíti a függönyt, mögötte zsúfolódik a kocsma és környezete, beleértve az emeleti lakrészt is, ahonnan hosszú gangon, majd lépcsőn érkezik a csaposi teendőket is ellátó asszony. Az ajtó magában áll, emelvényen a színpad közepe táján, nyomatékot ad az utcáról érkezőknek. Tihanyi Ildi ruháiról lerí a vidéki hétköznapok tompultsága.

A halálbüntetésről és annak eltörléséről valójában nem sok szó esik. Inkább a köznapok bűneiről szól az előadás.