Gondoltatok valaha arra, hogy az ikerlét egyfajta írói metafora – két nézőpont, egy hang?

Viktor: Ez ösztönösen része a közös működésünknek. A beszélgetéseinkben gyakran előtérbe kerül az ikerségünk, de a közös alkotás eleve abból indult, hogy mindkettőnket az irodalom érdekelt. Természetes számunkra, hogy ebben létezünk. Semmiképp sem tekintünk rá PR-fogásként.

Dominik: Sőt, igyekszünk kerülni is ezt a fajta megkülönböztetést. Fontos számunkra, hogy a két nézőpont összehangolható legyen. A jegyzetelés és a vázlatalkotás során mindent tisztázunk: ki mit képvisel a történetben, mi a tétje, a karakterek motivációja. Az eddigi visszajelzések szerint a szövegeinkben nem rajzolódik ki két külön hang – ezt nagy örömnek érezzük.

Annak ellenére, hogy egypetéjű ikrek vagytok, biztos vannak különbségek köztetek.

Dominik: Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, Viktor pillanatok alatt átlátott egy szociokulturális közeget, felismerte a korszakot, amelyben a történet játszódhat. Én inkább a lélektani részét vittem, a belső összetettséget kerestem. Ez tükrözi is a személyiségbeli különbségeinket, bár mára ezek a határok elmosódtak.

Viktor: Néha azon gondolkodom, ki kötődik jobban a szerkezethez. Logikus lenne, hogy én, hiszen külső szemmel nézem az anyagot, de nem mindig így van. Sokszor a részleteket dolgozom ki, a ritmikát, a dialógust, miközben mindent közösen formálunk.

A Koloniál alkotócsapata a 6SZÍNben (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN)

Eddigi munkáitokban gyakran jelenik meg a vidék. Miért ennyire meghatározó ez a közeg?

Viktor: Természetes, hogy a magyar irodalmi hagyomány felől olvassák a műveinket, és ezen belül a „vidéki” világot is.

Dominik: Nekünk ez nem kategória. Egyszerűen azokról az emberekről írunk, akik foglalkoztatnak bennünket.

Viktor: Pécsen születtünk, de a gyerekkorunk Cece és Simontornya között telt. A nagyszüleink dinnyetermesztők voltak, sok időt töltöttünk náluk.

Dominik: Az érettségiig falusi-kisvárosi környezetben éltünk, és tulajdonképpen ma is kétlakiak vagyunk, Budapest mellett gyakran tartózkodunk Simontornyán. Gyerekkorunkban anyukánk az ELTE magyar szakán tanult, sokat járt a fővárosba, és mindig könyvekkel, folyóiratokkal tért haza. Kamaszként már írtunk: színpadi darabokat, novellákat, pályáztunk, diákíró táborokba jártunk. Ezek az élmények, a falusi élet apró részletei máig velünk vannak – ebből a tapasztalatból dolgozunk.

Gál Réka Ágota és Zsurzs Kati a Koloniál című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZIN)

A legutóbbi könyveteket, Lesz majd minden, sokan mágikus realizmusként emlegetik. Kísérlet volt ez új hangokkal?

Viktor: Ezt mindig a történet dönti el. Én nem érzem eltérésnek, inkább tovább építésnek. Nem volt szándékos kísérletezés, csak az, hogy új mondanivalót találjunk. A mágikus elemek inkább a valóság metaforái – eszközök, hogy érzelmeket, hangulatokat fejezzünk ki.

A Grace és Gloria magyar adaptációja is a ti munkátok. Hogyan született ez a felkérés?

Dominik: Véletlenül ért minket: a 6SZIN vezetői, Kerekes-Katz Petra és Földvári Péter hívtak fel, hogy a darab magyar változatát ránk bíznák, Zsurzs Katalinra és Gál Réka Ágotára gondolva a főszerepekben. Katalint gyerekkorunk óta csodáltuk, Rékának több nagyszerű alakítását láttuk, illetve Szilágyi Bálint rendezéseit is figyelemmel kísértük korábban, az előadásai érzékenysége, poétikai kidolgozottsága emlékezetes maradt a számunkra. A 6SZÍN-nel, a rendezővel és a színésznőkkel való közös munka igazi ajándék volt. Nagy öröm ilyen közegben dolgozni.

Viktor: Elolvastuk az eredetit, és rögtön láttuk, hogy

Az alaphelyzet megmaradt, de minden más – a viszonyok, a generációs távolság, a fájdalmak természete – átalakult.

A darabban hangsúlyos a generációk közti különbség. Ezt tudatosan emeltétek be?

Viktor: Igen, mert ez ma nagyon erős társadalmi tapasztalat. Nemcsak az idősek elmagányosodása érdekel minket, hanem a fiatalabb nemzedéké is.

Dominik: A darabban mindkét nő a maga magányából próbál kitörni. A kapcsolatukban lassan feloldódik az a bizalmatlanság, ami általában jellemzi a közösségeinket is. A közös pont az, hogy mindketten gyógyulni próbálnak.

Zsurzs Kati és Gál Réka Ágota a Koloniál című előadásban (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN)

Egy adaptációnál könnyebb vagy nehezebb a dolgotok, mint amikor saját történetet írtok?

Dominik: Mindkettő más kihívás. Korábban is írtunk adaptációkat – Arany János, Mészöly Miklós vagy Shakespeare ihletésére. Mindig inspirációként használjuk az alapanyagot, nem másoljuk.

Viktor: Ennél a darabnál szokatlanul részletes vázlatot írtunk, mert itt mindent a dialógus visz előre. Két szereplő, két hang, egymás tükrében. Sokáig gondolkodtunk, hogy legyenek-e belső monológok, de végül elvetettük, mert fontos volt, hogy a néző is az ismerkedés folyamatát élje át velük.

Hogyan dolgoztok együtt a gyakorlatban? Van vita köztetek?

Viktor: Mindig van, főleg a vázlatírásnál. Minden részletet előre tisztázunk, mert ha közben derül ki egy nézetkülönbség, az szétzilálná a munkát.

Dominik: Előfordul, hogy egy fél oldal 12 órát igényel, máskor öt oldalt is megírunk egy nap alatt. A lényeg a fókuszáltság.

Viktor: Amikor szabadnapunk van, reggel kezdünk és estig dolgozunk. Néha beiktatunk egy húszperces pihenőt, mert az is inspiráló. Este pedig mindig átbeszéljük, mit írtunk aznap – mi működik, mi nem.

És merre tovább? Hogyan látjátok a következő éveket?

Dominik: Nem szeretnénk mást, mint hogy ezt az életformát fenn tudjuk tartani. Rengeteg ötletünk vár megvalósításra, de az igazi cél az, hogy ez a közös alkotói ritmus megmaradjon.

Viktor: Az egyetemi kutatás, a tanítás és a szépírás most egyensúlyban van az életünkben.

Dominik: A jó viszonyunkat a közös érdeklődés alakította, nem pedig a ragaszkodás a közösséghez. Egyszerűen ugyanazok a dolgok izgatnak minket.

Szerző: Balázsy Panna

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Kovács ikrek a Koloniál olvasópróbáján (fotó / forrás: Szkárossy Zsuzsa / 6SZÍN)