A 2017 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

Borbély Alexandra (Fotó/Forrás: Nánási Pál)

2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Máté Gábor osztályában. Szerepek széles skáláján keresztül mutatta meg izgalmas tehetségét, a nagyközönség számára Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmje tette ismertté.

Borbély Alexandra a felvidéki Nagycétényben nőtt fel, Komáromban járt gimnáziumba. A kétnyelvűséget, a kétkultúrájúságot adományként éli meg.

– ebben édesanyja támogatta, míg édesapja inkább féltette, és valami stabilabb megélhetést nyújtó pályára szánta –, középiskola-választásában fontos volt a színjátszó csoport. Párhuzamosan a pozsonyi és a budapesti színművészeti egyetemmel is próbálkozott, de mindenképpen a Vas utcába szeretett volna járni, ahová a Nemzeti Színház stúdióján keresztül vezetett az út. Már egyetemi hallgatóként játszott a Katona előadásaiban, a 2012/2013-as évad óta a társulat tagja.

Nagy hatással voltak rá a cseh és a szlovák filmek, úgy fogalmazott egy alkalommal: szerelmes beléjük,

Arról, miért vonzza ez a műfaj, így fogalmazott: „Az, hogy ott és akkor megtörténik a varázslatos pillanat, amit rögzítenek. Rengeteg mindenre kell odafigyelni, hiszen a kamera mindent lát. Nem lehet nagyban játszani, hiszen minden kis rezdülésnek jelentősége van. Nem lehet hazudni. Minden ott van a szememben.” (bumm.sk, 2017)

Borbély Alexandra (Fotó/Forrás: Ajpek Orsi / Index)

A színésznő szeme azonban nem csupán a vásznon kifejező. „Borbély Alexandra szeme úgy világít ki az elmosódott szemfestékfolt közepéből, hogy egy egész generáció kétségbeejtő reménytelensége és tehetetlensége süt ki belőle” – írta róla Stuber Andrea a Két lengyelül beszélő szegény román Dzsinája kapcsán.

Fontos állomás volt a pályáján az Ahol a farkas is jó főszerepe, az első magyar női sorozatgyilkosé, aki rémtetteit az ötvenes években egy vidéki kisvárosban követte el. Tarján Tamás a Revizoron megjelent kritikája szerint az egymásra rakódó személyiségjegyek, a mélyen gyökerező indítékok a tekintetben is sűrűsödtek: „Borbély Alexandra az erotikus téboly és a családból kihullottság emésztő, tanácstalan kétségbeesésével hörgi Jancsó Piroska bosszúszomjas, önveszejtő, anti-mesei nevetéseit, ugyanakkor még a jelzésesség közepette is nyersen kénytelen belemenni az általa végül mellékesnek vélt »nemi ügyek«, szexuális gyilkossági indítékok simogatásaiba, lélegzetvételeibe. Leegyszerűsödnek a képletek, titkok. A színésznő szeméből néha kicsap a villámtűz, amely elhiteti: még a fényképébe is bele lehetett szeretni.”

Az egzaltált, közönséges, paradox módon valamiféle lírát mégis hordozó fiatal nők után egy klasszikus(an) csajos-poétikus szerepben, a 2016-ban bemutatott Ahogy tetszik Rosalindájaként is lehengerlő.

Pálos Hannával az Ahogy tetszikben (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / Fidelio)

Épp ezt játszotta, amikor a Berlinalé díjkiosztója zajlott. Akkor már megvolt az ökumenikus zsűri díja és az európai filmkritikusok FIPRESCI-díja, és az Arany Medvéről kollégájától, a filmben szintén játszó Dankó Istvántól értesült a takarásban, Rosalinda és Orlando első szerelmi jelenete után. Egy sorozat, a Hacktion újratöltve, illetve a Swing és a Coming out kisebb szerepeit követően a Testről és lélekről autisztikus Máriája Borbély első filmfőszerepe. Eredetileg nem erre a színházi alakításaihoz hasonlóan mély sebeket hordozó, traumákat megélt, azoktól eltérően azonban jóval visszafogottabb, zártabb, jóval gyermekibb és alig nőies karakterre választotta ki Enyedi Ildikó.

A Testről és lélekről című filmben (Fotó/Forrás: mozinet)

A magát maximalistának tartó színésznő azonban képes volt meggyőzni a rendezőt arról, el tud úgy tűnni, hogy még a szemében se látszódjon az ő saját privát lényéből semmi, kizárólag Mária. „Azt mondtam: az nem lehet, hogy ne tudjam elrejteni! Azért vagyok színész! El tudom képzelni, hogy még nem tudom, mi az az érintés, és bele tudok úgy helyezkedni, hogy ezt ti is elhiggyétek nekem. Elkezdtem a tükör előtt gyakorolni, és egy idő után azt éreztem, hogy megvan.” (Index, 2017)

Szakmájában komoly feladatot jelentett számára, hogy levetkőzze bizonyításkényszerét, hogy ne akarjon mindenkinek megfelelni, kritikákat például azért fél olvasni, mert tart attól, hogy elbizonytalanítják. De amikor a stábvetítésen megnézte a filmet, ki merte mondani:

De jó, akkor én színésznő vagyok!