A KULT50 bemutatja: Mácsai Pál

A 2017 júniusában megjelent  KULT50  kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

Mácsai Pál (Fotó/Forrás: Szecsi Istvan)

Színész, rendező, színházigazgató. A Jászai- és Kossuth-díjas érdemes művész, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének birtokosa, aki Erzsébetváros díszpolgára és a Budapestért-díj kitüntetettje, Prima-díjas, tagja a Halhatatlanok Társulatának, elismerték a film- és a színházkritikusok, és ami a legfontosabb: a közönség is. Egyszer azt mondta, érdemein felül van elkényeztetve, az utóbbi években kapott díjait pedig nem csupán saját, hanem az Örkény Színház társulati teljesítményének is tekinti.

Kinek-kinek megvan a maga Mácsaija. A tévénézők egy generációja a Nyolc évszakból és a Lyukasórából, egy másik pedig a Terápiából ismerte meg. Játszott a Nemzeti Színházban, majd a Madách tagja lett, aztán szabadúszott. 2001-től művészeti vezette a Madách Kamarát, folyamatos hangolással új repertoárt alakított ki, és organikus építkezéssel jött létre a kezdettől egyöntetűen elfogadott és elismert művészszínház, az Örkény, amelynek jelenleg organikus átépítését menedzseli.

A színházba járók között van, akinek ő Rómeó, Cipolla, Molnár Testőrének Színésze vagy Liliomfi, mások általa ismerik meg Versinyint és Bernhardi professzort. De rajongói életkor ide vagy oda, az szinte biztos, hogy mindettől függetlenül Örkény fanyar bölcsességeit az íróén kívül szinte csak az ő hangja hivatott hitelesíteni. Talán az utolsók közt készített színészlemezt – saját dalszövegekkel –, a hanghordozók újabb korszakában pedig megannyi hangoskönyvön közreműködik. Van, hogy klasszikus művet narrál, rendszeresen Orgona-sztorizik, és van, hogy ő maga zenél. Rendezett klasszikusokat és kortársakat, „rendes” drámákat és irodalomból, versekből, naplókból készített színpadi összeállításokat, készített előadást gyerekeknek és felnőtteknek, csinált zenés, élő és bábszínházat.

Csak annyi biztos, hogy merni kell elindulni a bizonytalanba, a járt utat a járatlanért mentalitás a művészetben nem vezet sehova”

– nyilatkozta az Origónak amolyan ars poeticaként. Ezt máskor jóvalprofánabbul, máshová tolt hangsúlyokkal így fogalmazta meg: „Én nem vagyok sznob, csak unatkozom, ha hülyeséget kell csinálni” (kulton.hu, 2013).

Mácsai Pál (Fotó/Forrás: Huszti István / Index)

„Egy színháznak szilárd esztétikai, ízlésbeli, világnézeti alapvetése kell legyen, hogy a valóságra – amelynek egyetlen állandó eleme a változás – megrázkódtatások nélkül tudjon reagálni” (Origo,2015). Ebben az alapvetésben ott vannak az ún. régi vágású kultúremberek számára megkerülhetetlen magyar és világirodalmi klasszikusok, Shakespeare, Csehov, Thomas Mann, Dürrenmatt, Miller, Szigligeti, Örkény, iskolai kötelezők, és ezekre építve kortárs versek.

Miközben szembenézésre késztet. A repertoáron ott volt a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosságról szóló E föld befogad avagy SZÁMODRA HELY, szerepel a Tartuffe, a Mesél a bécsi erdő, az antiszemitizmusról – különösen annak alattomos szalonfajtájáról – leplezetlenül, némiképp tézisjelleggel szóló A Bernhardi-ügy, a késő harmincasok, kora negyvenesek analízise, az Apátlanok, egy londoni magyar markológépes blogjából szerkesztett dokumentarista látlelet, a Diggerdrájver, és Eörsi István írása 1957-es fogva tartásáról. Ősbemutatók, alig játszott művek színrevitele, hatalmas regényből közel ötórás előadás. Ezeknek lehet a vége siker és bukás is, ez utóbbiakat színészként, rendezőként, igazgatóként kendőzetlenül vállalja.

 ám – nem kevés dramaturgi hozzájárulással – új oldalait képes megmutatni Az ügynök halálának, Örkény darabjaihoz új perspektívát kínál. Színészként sokoldalú, univerzális – bár a mozgás- vagy fizikai színházi műfaj valahogy még kimaradt neki –, intellektuális és férfias, akinek sármja pályája három és fél évtizede alatt mit sem kopott. (Sőt.)

6991265 2e3d2f518471798fd931fbeb7c580618 o (Fotó/Forrás: Huszti István / Index)