A KULT50 bemutatja: Pintér Béla

A 2017 júniusában megjelent  KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

01-kult50-170402-A40A2816

hiszen drámaíró, rendező, színész, társulatvezető. A néptánctól indult, aztán 16 éves korában jött a színház a Tanulmányból lett Arvisura társulatával, és a bőrdíszművesi szakképesítésére nem volt szüksége. Megkapta a Jászai Mari-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, sokszorosan díjazta őt a Színházi Kritikusok Céhe. Az 1998 óta működő Pintér Béla és Társulata egyik legkeresettebb színházi exportcikkünk sok éve, így természetes, hogy a magyar színházművészet nemzetközi megismertetéséért adományozható Hevesi Sándor-díjjal is elismerték. Kapott Párhuzamos Kultúráért-díjat a Mediawave fesztiváltól, Vámos László-díjat a MASZK Országos Színészegyesülettől.

Meglepő, sokszor egészen hihetetlen fordulatokkal teli, 

tagjainak hétköznapi kisebb-nagyobb problémái és ismerős helyzetei a hétköznapi morális dilemmákból tágulnak általánosabb érvényű szatirikus kor- és kórképpé. Ezért tarthatjuk előadásait politikusnak, holott alapvetően mindegyik magja egy nagyon személyes, nagyon intim fókuszú történet, amelynek utolsó momentuma az odavezető szórakoztató-röhögtető, szürrealitás felé is elkanyarodó út ellenére nemritkán görög sorstragédiákat idéz.

Pinter Bela foto MartonSzilvi (Fotó/Forrás: Marton Szilvi)

A darabok az adott színészekre készülnek, sokáig meg is kérdőjelezték, működhetnek-e tőlük függetlenül, új kontextusban, más színházban. A kételkedőknek elegendő bizonyíték lehet a marosvásárhelyi, miskolci, pécsi, székesfehérvári, szegedi, színművészeti egyetemi, szombathelyi, temesvári bemutató, a Szép Ernő-jutalom vagy épp a gyűjteményes drámakötet, amely Artisjus Irodalmi Nagydíjat eredményezett. A 2002-es – és töretlenül, jelenleg is repertoáron levő –Parasztoperának a hatása pedig annyira megkerülhetetlen, hogy külön eseményt szenteltek neki, az egyes feldolgozásokat 2015-ben fesztiválon láthatta a közönség.

Bár érkeztek hozzájuk vendégek – Csákányi Eszter több alkalommal is –, Pintér Béla 2016-ig kizárólaga saját társulatával dolgozott. Akkor mutatta be a Katona József Színház a Puccini Köpenyéből kiinduló A bajnokot, az új, kőszínházi környezetben azonban visszatért a korai darabjait jellemző énekbeszédes előadásmódhoz. A produkció miatt voltak körök, ahol botrányt kiáltottak, pedig az csak érintőlegesen szól közéletről, nevesített közszereplők egyáltalán nincsenek benne. Pontosan úgy, mint a szerző bármely más műve,

 az egyik kulcskérdés pedig ugyanúgy a hatalomgyakorlás, mint az ezt megelőzően bemutatott, saját társulatával létrehozott Fácántáncban. A bajnokkal elkezdett katonás munka a következő évadban folytatódik: az Ascher Tamás Háromszéken Máté Gábor nőkkel kapcsolatos viselt dolgairól szól.

4954194 751597af6db4f87a8b7a5422316b0c6d o

Pintér Béla nevettet, ugyanakkor komoly társadalomkritikát fogalmaz meg, ám sosem direkt módon. Színháza nem dokumentarista, nem aktuálpolitikus – bár onnan is kölcsönöz, mint ahogy a bohózatokból, az erdélyi népdalokból vagy az ABBA együttestől –, mégis reflektál a mai magyar valóságra, hiszen a szélsőjobb erősödéséről beszél (Szutyok), az ügynökkérdésről (Titkaink), az egészségügyről, a menekültekről, a Ligetről (Szívszakadtig).

Ahogy egyik alapszínésze, az e kiadványban is szereplő Thuróczy Szabolcs fogalmazott, előadásaikkal nem felkiáltó-, hanem kérdőjelet tesznek a mondatvégére. A Pintér Béla-drámák, ahogy Csáki Judit írja, „rugalmas fantáziával kreált eseménysorozat”-ok, amelyekben műfajok keverednek pontosan kimért, egymást erősítő arányban. Bár a következő részlet egy 2011-es produkciót idéz, a még mindig telt házakkal futó Kaisers TV, Ungarnt – amelyben hihetetlen külső hasonlóságot mutat Petőfi Sándorral –, tökéletesen összefoglalja a pintérbélaságot.