A KULT50 bemutatja: Zsótér Sándor

A 2017 júniusában megjelent KULT50 kiadványban szereplő portré szó szerinti utánközlése:

Diplomája szerint dramaturg a Jászai- és Kossuth-díjas rendező, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen színészosztályt vezet, más színészosztályoknak kurzust tart vagy vizsgaelőadást rendez, és időnként ő maga is feltűnik színészként. Szinte az ország összes színházában dolgozott – volt nyíregyházi, miskolci, szolnoki, szegedi korszaka –, gyakorlatilag az összes műfajt kipróbálta. Ebben az évadban az Ódry Színpadon kívül Kecskeméten, Miskolcon, Szegeden, Szombathelyen, a Maladypében, a Nemzeti és a Radnóti Színházban, az Operában voltak-vannak repertoáron előadásai, amelyeket rendre szakmai díjakkal honorálnak. Sokan emlékeznek rá a filmvászonról, a Szerencsés Dánielből vagy Maár Gyula Töredékéből, míg egy másik generációnak már a Szégyen, Az aranjuezi szép napok, illetve a Saul fia és a Fehér Isten jelenti az

Zsótér Sándor

Mesterei nem voltak, de Gaál Erzsébet és Molnár Gál Péter nevét minden alkalommal megemlíti, ha azokról kérdezik, akiktől sokat tanult. „Mindig azok hatnak rám, akikkel éppen dolgozom. Nem bújhat ki az ember a bőréből, és nem lehet betáplálni valamit, ami nincs.

Nem tudok senkitől semmit ellopni vagy sorvezetőként használni, az már nem én lennék

– mondja a Nemzeti Magazinnak Zsótér, aki állandó alkotótársakkal, Ungár Júlia dramaturggal, Ambrus Mária díszlet- és Benedek Mari jelmeztervezővel dolgozik.

056 zsoter sandor (Fotó/Forrás: Keleti Éva)

Volt falra mászatós korszaka, amikor szinte csak a testi-vizuális megjelenítésre asszociált a szöveg alapján, aztán volt idő, amikor színészei alig-gesztusokkal, szinte beleragadva a nyelvbe csak ültek és beszéltek. „Mindig érdekelt, hogyan történhetnek meg másképp a színpadon a legegyszerűbb gesztusok, amiket mindenki használ. Mi az, amit egy az egyben mutatsz meg, amit illusztrálsz, mi az, amit a visszájáról láttatsz” – avatott be a Nemzeti Magazin hasábjain a munkamódszerébe. A képszerű és a szoros szövegolvasás mára összeért, és mindez egyszerre van jelen Zsótér színpadán, időnként kiegészítve helyi értékű – Miskolcon miskolci, Kecskeméten kecskeméti – utalásokkal.

akiket skatulyáktól mentesen játszat, akár egész más nemű vagy korú szerepben is.

Zsótér nem akar megfelelési kényszerből trendi lenni. Rendezte az in-yer-face „mozgalom” legkeményebb angol drámaírónőinek darabjait. Pedagógiai célzattal folytonos szerepcserés Shakespeare-t, Schillert és Csehovot csinál. Színre visz ritkán játszott, nem-húzócím drámákat. Hol lehántotta Arthur Millerről, Eugene O'Neillről, Tennessee Williamsről és Edward Albee-ról a rájuk kérgesedett pszichologizálást, hol meg – paradox módon – épp szappanoperásításukkal tette élővé a korba ragadt szövegeket. Foglalkozott sokat Brechttel, de az Ungár Júliával módszeresen újrafordított darabokból a tandráma és a primer társadalomkritika helyett az emberi viszonyok érdekelték. Újabban – darabosabb, a kortársi beszédfordulatok, az archaizmusok és a Google Translate fura elegyéből születő mondatokkal – Ibsen-korszakát éli. Választását azzal indokolja, hozzáöregedett a darabokhoz, az őt két évtizeddel ezelőtt izgató szélsőségesebb alakok helyett

Törőcsik Marival (Fotó/Forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

Volt társulat tagja, jó ideje szabadúszó. Társulatalapításban egyszer gondolkodott, de a vezetés egzisztenciális felelősségére nem tartja magát alkalmasnak, és úgy érzi, egy ilyen formában bezáródna. A sokféleség inspirálja, tanítványainak pedig gondolkodásmódot igyekszik átadni. Megy, ahova hívják. Rendez, mert ebben tud a legszabadabban és a legtöbbet adni. Ahogy a Magyar Narancsnak mondta:

Nincs más, ami ezt az érzést kiváltaná.

Azt hiszem, ez egy program bennem. Mint egy állat, nekifogok újra meg újra. Amikor nem megy, vagy valami nem jól sül el, kétségbeesem, aztán újra föl kell kerülni az óriáskerék tetejére.”