Színház

A Kúria megerősítette: jogszerű volt az SZFE tanárainak sztrájkja

2021.04.26. 16:10
Ajánlom
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatott sztrájk ügyében a Fővárosi Ítélőtábla már kétszer is megállapította a jogszerűséget, ezt most a Kúria is helybenhagyta.

A döntéssel a Kúria elismeri, hogy a dolgozók nemcsak az alacsony bér vagy a rossz munkakörülmények ellen léphetnek fel, hanem akkor is, ha veszélyben érzik az intézmény autonómiáját – áll az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület közleményében.

A közlemény azt is felidézi, hogy „Az SZFE-nél tavaly lezajlott »modellváltás« eredményeképpen az egyetem döntéshozó szerve, a szenátus jogköreinek jelentős része az egyetem fenntartója, a Színház- és Filmművészetért Alapítvány irányítása alá került. Ez a lépés az egyetemi autonómia évszázados fennállásának megszűntét eredményezte.”

Ezt követően az oktatók sztrájkot hirdettek, követeléseiket pedig nyolc pontban foglalták össze.

A mostani döntés azért is jelentős, mert Kúria ítélete szerint a sztrájkkövetelés egyik pontja sem jogellenes, holott korábban a 7-8. pont körül jogi viták alakultak ki.

A feltételezett jogellenesség alapja az úgynevezett hét napos szabály volt, amely szerint az SZFE oktatói nem léphettek volna sztrájkba a követeléstől számított hetedik napig. Az érintett pontok azonban csak kiegészítések, így azokra a hét nap nem vonatkozik.

Fejléckép forrása: Lázár Todoroff / Független Szabad Egyetem

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.
Színház hír

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.