hogy helyet adjon a láthatatlan emberi léleknek ..."

Leonyid Andrejev

Heinrich Tiele bankár és jóbarátja, a koszos, büdös Fjoklusa egy szétivott éjszakán leköpdösnek a hídról a folyóba. Aztán gyorsan átfutnak a másik oldalra, és nézik, mit visz a víz. Egészen mellbevágó kép, ahogy a korláton kihajolva bámulnak lefelé az alattuk hömpölygő vízáradatra a Katona József Színház nem túl nagy Kamrájában. A rendező tervezte díszlet elhitet mindent. Eleve a hídjelenetre van kitalálva, amúgy szemmagasságig emelt, ablakkeretekbe foglalt kalitka, börtön. Benne az ember önnön létezésébe zárva.. A rabok rabja a főszereplő maga. Menekülési vágyát a (bankár)lét lélekölő valóságából több monológban is a tudtunkra adja. (Tompa Andrea fordításában.) Az utolsót erősen stilizálva, hogy elejét vegye a szájbarágásnak. Az elmenekülésre minden oka megvan. Testvére meglopja, menyasszonya elhagyja, egy gondjaiba búsult, nagycsaládos véglény a társa az alkoholban.

A múlt század elején munkálkodó orosz író (publicista, kritikus, színházteoretikus, festő és fotóművész), Leonyid Andrejev komor filozófiájú drámáinak egyike a Kutyakeringő. 1913-ban fejezi be a századelő új szeleivel érkező művet, mely éppen emiatt akkor még nem kerül színpadra. Andrejevet legendás művészbarátság fűzte a képzőművész, drámaíró Nyikolaj Roerichhez, akit a "láthatatlan lényeg" művészének tartott. Mint a későbbiekben látni fogjuk - e vonatkozásban is rokonlelkek.

Óriási orrok, fenekek, púpok és bibircsókok. (Már magát a látványt sem könnyű tolerálni). Mindenkin ott a bélyeg. A külső hiba, amely ráerősít a lelkek romlottságára. Az emberi élet mocskos reménytelensége, egy kiábrándult írói elme marcangoló valóságképe néz szembe a nézővel. A létezés testi-lelki lealjasulás. Mondja Andrejev. De. Köszönhetően a szerző, továbbá az ősbemutatót rendező Gothár Péter jól leplezett lírai hajlamának, ez a történet egészen más, mint amit mutat. Valójában egy halálos szerelem története. A maga mindent elsöprő szenvedélyével. Egy olyan pár története, akik a színpadon nem is találkoznak. Még csak azt se tudjuk, mi történik pontosan. A vélhetően a társadalmi comme il faut szabályai szerint induló kapcsolatban az esküvő már kitűzve, a jól szituált vőlegény elegáns lakást bérel három évre, benne napos gyerekszobákkal. Azután történik valami, jön egy levél, egy darabig fogalmunk nincs, mi áll benne, utána is csupán homályos részletek. A menyasszony küldte, valahonnan a messzi Moszkvából, nem csak, hogy szakít, de anyja nyomására már férjhez is ment egy dúsgazdag kérőhöz. Balladai szűkszavúsággal értesülünk a fősodorról, miközben a nyomorult  vőlegénnyel és a hasonló sorsú mellékszereplőkkel időzünk hosszan a szörnyeteg valóságban. Hozzá még mindenféle zajokkal halálra idegesítenek minket. A történet szépsége konkrétan nincs elmesélve. Csupán rejtve jelenik meg - ahogy a szörnyeteggé aljasult valóság elrejti a láthatatlan lényeget. Ennek viszont megvan az az előnye, hogy a képzeletünkben állíthatjuk össze a saját, személyre szabott sztorinkat. Így lesz meg végül a történet eleje, közepe, vége...

Mészáros Bélát a főszerep főszereplővé avatja. Halálos pontossággal egyensúlyoz az eredendő romlottság és az emberi lélek velőig ható kiszolgáltatottsága között. A hazudozási hajlam és az őszinte érzelem, a joviális bedarálódás és a "nagy balhé" dédelgetett álma között. Soha nem tudjuk, melyik igaz. Hogy a végtelenül összetett karakter motivációit épp melyik uralja. Gesztusait az apró grimaszok és a hirtelen váltások hitelesítik. Végül is ki ez? Matematikai zseni? Blöffölő slemil? Meggyalázott hősszerelmes? Korának nagy szélhámosa? Meggyötört lélek sorsközösségben a többi hasonlóval? Az alakítás egyik legnagyobb erénye, hogy mindvégig izgalomban tart. Mégis ki ez az ember? Érzelmeinket ugyanaz a megoldhatatlan dilemma veszi igénybe a másik kilétét illetően, mint a való életben. A dilemma amúgy is valós, magától Andrejevtől ered. Polgári élet és/vagy alkoholizmus. Illemtudó életpálya vagy minden állítólagos érték tagadása. Maradás vagy menekülés. Élés vagy önkéntes halál. Mészáros bankárjának hezitálása egyenes irányú jellemfejlődés - vagy leépülés, attól függ, honnan nézem - sok apró meglepetéssel. Önmagában már az is sokat elmond Heinrich Tiele figurájáról, ahogy a címadó Kutyakeringőt három merőben más élethelyzetben három merőben más hangzattal interpretálja.

Több figura izgalmát is az így-úgy átélt jellemfejlődés adja. Már akinek van rá módja. Jordán Adél inkább csak meglepetéseket tartogat, mindenesetre jól tartogatja a történet meglepetéseit. A két vendég, Ruszina Szabolcs és Schmied Zoltán zsánerképet fest, kis levegőt engednek be az úgynevezett - és tényleg csak úgy nevezett - normális külvilágból. Hajduk Károly inasa gyönyörűen mutatja a hétköznapok kiüresedett kliséit egy kiüresedett társadalomban. (A figura lényegét nem kapkodja el, szépen lassan érteti meg a nézővel.) Keresztes Tamás, a fivére életére törő, bűnöző hajlamú Karl Tieleként, fordított jellemutat jár be, mint bankárbátyja. Mintha testvére szerelmét szeretőjévé alázva elerőtlenedne benne a bűn, megkopna a gyilkos hajlam. Mintha - ellentétben a Bűn és bűnhődés Raszkolnyikovjával - nem merné megtenni a végső nagy lépést gondolat és tett között. Vagy csak nem marad rá ideje?  Kocsis Gergely Fjoklusája is a bűnnel van a legérzékibb viszonyban. Hiába a szép nagy család vagy a Pelsőczy Réka taszító külsejű Boldog Zsenyájával eltöltött viharos éjszaka.

S ha zsigerből eltartjuk is ezt a mélybe rántó történetet, hiszen még a Gothár rendezte Kripli véglényeinek végtelen kedvességét sem találjuk benne, elemel mégis a hétköznapok sarától. Ha nem is ott a színházban, de valamikor utána. Lebomlik róla a világ lealacsonyító vicsorgása, s megmarad belőle az emberi létezés láthatatlan lényege, a halálos szépség.

Andrejev világát átmossa Gothár gondolatisága. Beleértve a színlapot is. Elején, hátulján fotóra festett idill. A két képen minden ugyanaz, csak a két női arc különbözik. Elöl Jordán Adél, hátul Pelsőczy Réka szerelemtől alélt tekintete. A nők arcát ceruzával rajzolt, angyalszőke haj keretezi. Szemben velük vágyuk tárgya - a férfi. Mindkét képen ugyanazzal az áhítatos mozdulattal. Elöl is, hátul is. A nők állára rajzolt szép, szőke kecskeszakállt gyengéden két ujja közép csippenti...