Harmadik alkalommal rendezik meg a Látványtér című kiállítást, ahol látvány- és jelmeztervek, makettek, megvalósult jelmezek, előadásfotók, installációk között várnak valóságos és virtuális kulisszajárásra a Pécsi Galéria és Pincegalériában a szervezők, Balla Ildikó látványtervező, az kiállítás kurátora, illetve Papp Ervin, a tárlat társrendezője.
A Szem-szög című tárlaton a Horda Galériában Vékony Veronika, Boros Dorottya, Michac Gábor, Illés Attila, Oláh Richárd és Fenyő Péter mutatkozik be. A Kaposvári Egyetemen 2010-ben végzett fiatal látványtervezők betekintést kínálnak a tervezői munka folyamatába. A kiállításon bemutatják egykori egyetemi és a diploma óta megtett szakmai útjuk produktumait: díszlet-, jelmez- és bábterveiket, makettjeiket.
A Kortárs Magyar Dráma Nyílt Fórumán Az új polgári dráma - a középosztály a színpadon címmel rendeztek tematikus vitát, a felkért hozzászólók Forgách András író és Radnóti Sándor irodalomtörténész, a moderátor Csáki Judit volt. Felolvasták Szép Annabella: Selyemzsinór és Szálinger Balázs: Köztársaság című drámáit.
A Magyar Teátrumi Társaság Sátrában Béres Ilonát köszöntötték születésnapján, Tóth Auguszta, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja párt választott Margitai Ági személyében, este Kubik Anna és Blaskó Péter lépett fel.
Az esti verseny programban a székesfehérvári Trió és a vígszínházi Makrancos Katát láthatta a közönség.
A XII. Pécsi Országos Színházi Találkozóval kapcsolatos tematikus oldalunk - a Fidelio különszámával, galériával, interjúkkal, kritikákkal, hírekkel és riportokkal - ide kattintva érhető el.