Színház

A Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiváljának díjazottjai

2011.06.25. 23:02
Ajánlom
Újvidék, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Szabadka, Marosvásárhely, Komárom, Csíkszereda, Székelyudvarhely színházainak, illetve a Vajdasági Tanyaszínház előadásai, alkotói és színészei kapták meg a szakmai és a közönségzsűri díjait. GALÉRIÁKKAL

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományoz Banka Líviának, az Újvidéki Színház művészének.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium több évtizedes kiemelkedő művészi munkájáért Életmű-díjat adományoz Czintos Józsefnek, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat művészének.  

A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által felajánlott díj összegét a szakmai zsűri megosztotta.

A fődíjat a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár című előadása kapta, melynek rendezője Bocsárdi László.

 A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma díját a szakmai zsűri a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata által játszott A kisinyovi rózsa előadásnak, melynek rendezője Urbán András,

és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata által bemutatott Platonov című előadásnak adta, melynek rendezője Harsányi Zsolt.

Kisvárda város díját a szakmai zsűri a Vajdasági Tanyaszínház A falu rossza című előadásának adta, melynek rendezője Táborosi Margaréta.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott legjobb alakítás díját a szakmai zsűri döntése két színésznek ítélte oda:

a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár előadásban Shylock szerepét játszó Szakács Lászlónak,

és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat Platonov című előadásából Trileckij orvos szerepének megformálásáért László Csabának.

A legígéretesebb fiatal színész számára alapított Teplánszky Kati-díjat a szakmai zsűri döntése alapján a csíkszereda Csíki Játékszín Finito és Csókos asszony című előadásaiban nyújtott alakításáért Benedek Ágnes kapja.

A Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza által felajánlott egyéni díjat a szakmai zsűri döntése alapján a Komáromi Jókai Színház Cseresznyéskert című előadásából Ranyevszkaja megformálásáért Bandor Éva színművész,

a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András Társulata által bemutatott A kisinyovi rózsa című előadásban nyújtott alakításáért Mészáros Árpád színművész,

és a Csíkszereda Csíki Játékszín Finito című előadásának látványvilágáért Adriana Grand díszlet- és jelmeztervező kapja. 

A közönségdíjat a Csíkszeredai Csíki Játékszín Finito című előadása nyerte el, melynek rendezője Victor Ioan Frunza.

A közönségzsűri által felajánlott díjat a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Portugál című előadásában, Csipesz szerepének megformálásáért Barabás Árpád nyerte el.

A szakmai zsűri tagjai Bicskei István táncművész, színész, Nagy Viktor rendező, Nánay István kritikus, Proics Lilla kritikus és Tasnádi Csaba rendező, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója voltak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.
Plusz

„Legyetek jók, ha egyáltalán tudtok” – Néri Fülöp, a humoros szent

Alakját itthon szobor őrzi, életéből népszerű olasz film készült. A 425 éve elhunyt Néri Szent Fülöp azt vallotta, hogy könnyebb a vidám embert Isten útjára téríteni, mint a szomorút.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.
Vizuál

Elhunyt Jerger Krisztina művészettörténész

Életének 72. évében, kedden hunyt el a varsói Magyar Kulturális Intézet egykori vezetője, aki sokat tett a lengyel-magyar művészeti kapcsolatokért.
Vizuál

Két tonna üvegnegatív: vidéki fényképészműtermek gyűjteménye

A kidobástól megmentett üvegnegatívokon az egyes vidékek népviselete mellett a háború előtti és alatti élet pillanatai villannak fel megmutatva azt is, mit tartottak megörökítésre érdemesnek az életükből az 1910-20-as évek táján.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Színház hír

„A sietség oka nehezen érthető” – A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleménye

Közleményben reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése az intézménnyel kapcsolatos törvénytervezetre. Mint írják, bíznak benne, hogy az egyetem és a fenntartó érdekei közösek.
Színház ajánló

Művészek saját otthonában játszódnak a Madách Színház online bemutatói

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Kovács Lotti és Szemenyei János szereplésével tart élő bemutatósorozatot a Madách Színház az interneten.
Színház hír

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Színház hír

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Négy év kihagyás után választottak új tagokat a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása után végül a közönség szavazata döntött.