Thomas Bernard remekművét, a Magyarországon is jól ismert és nagy sikerrel játszott A színházcsinálót mutatja be a KV Társulat május 23-án. Az előadást Urbanovits Krisztina állítja színpadra, akinek ez lesz az első rendezése. Nem kevésbé fontos témát vesz célkeresztbe, mint a színházcsinálást, az olykor teljesen kilátástalannak tűnő, néha sziszifuszi művészi alkotást és megmérettetést.
A társulat közleménye idézi a dramaturg-rendezőt is, aki az előadás kapcsán úgy fogalmazott: „Bernhard művén keresztül arról szeretnék beszélni, ami ma történik Magyarországon a színházban.
Arról, hogy milyen periférián lenni és lehetetlen körülmények között dolgozni. Arról, hogy mennyire értelmetlen és hálátlan mindez.
És arról, hogy miért van az, hogy mégis muszáj csinálni. Ezt szeretném megérteni, hogy mi sarkall bizonyos embereket arra, hogy minden épeszű indok nélkül, vállalhatatlan helyzetekben és körülmények között mégis színházat csináljanak. És milyen lenne a színház ezek nélkül az emberek nélkül?”
A MASZK Szeged támogatásával megvalósuló előadás egy isten háta mögötti osztrák falu „dísztermében” játszódik. Itt készül előadni A Történelem Kereke című örökérvényű, nagy művét vándor-színtársulatával Bruscon, a színházcsináló. Az előadás egy elviselhetetlen és megszállott embert mutat meg, akivel szinte lehetetlen együtt élni és dolgozni, és akit mégis mindenhova követ a társulata (a családja). Egy erőszakos zsarnok, aki mégis rendelkezik annyi meggyőző erővel, hogy újra és újra megnyerje a támogatásukat.
Ez az erő, ami ennek a természete, ami igazán érdekes, ezért a színházcsináló lehet férfi is, de akár nő is. Jelen esetben nő. Urbanovits Krisztina
– írja a társulat közleményében.
A színházcsináló
Premier: május 23., 18:45
Helyszín: Apertúra Színház
Rendező-dramaturg: Urbanovits Krisztina
Szereplők: Dióssi Gábor, Lestyán Attila, Martinkovics Máté, Urbanovits Krisztina
Mozgás-koreográfia: Cuhorka Emese
További részletek a társulat Facebook-oldalán.
Fejléckép: Urbanovits Krisztina (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Fidelio)