Színház

A Magyar Színházi Társaság elnökségének állásfoglalása

2010.11.24. 10:10
Ajánlom
Állásfoglalás az előadó-művészeti törvény módosításával kapcsolatban.

A Magyar Színházi Társaság elnöksége értetlenül veszi tudomásul, hogy az előadó-művészeti törvény 21.§ két bekezdését - annak ellenére, hogy augusztus óta rendszeresen keressük erre az alkalmat - szakmai egyeztetés és hatásvizsgálat nélkül készül a törvényhozás módosítani.

A két vonatkozó bekezdésben szereplő százalékok (3 és 10) a színházak támogatási rendszerében és a magyar színházi struktúrában egy belső arányt hivatottak kifejezni: a kiemelt támogatások esetében egy szakmai kontroll alatt tartott minőségvédelmet, a VI. kategóriába sorolt színházak esetében pedig a kortárs magyar művészet megkerülhetetlen független társulatainak és alkotóinak struktúrán belüli helyét, működési és munkafeltételeit biztosítja a törvény.

A módosító javaslatokkal nem tudunk egyetérteni, azokat veszélyesnek tartjuk. Az, hogy a VI. kategóriát érintő bekezdésben a javaslat feltételes módot használ (támogatásban részesülhetnek), a szakmai kontroll hiányában, rosszul értelmezve teljesen ellehetetlenítheti a kortárs színház külföldön is elismert művészeit. E társulatoknak és alkotóknak továbbra is folyamatos támogatásban kell részesülniük, melyet sem a módosított törvény, sem pedig a költségvetésben erre a célra előirányzott összeg nem tesz lehetővé.

Ezek az intézkedések egy több évtizedes szerves fejlődést, a magyar játékszíni kultúra sosem látott virágzását sorvasztják el, visszafordíthatatlan veszteséget okozva a nemzet kulturális életében.

Kiadó: Magyar Színházi Társaság

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.
Színház

„Elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak” – közleményt adtak ki a Junior Prima Díj birtokosai

A Junior Prima szeptember 20-án tartott díjátadó ünnepségén az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést. Az elismerés birtokosai most közleményben reagáltak az esetre – adta hírül a Színház Online.
Klasszikus

Időutazás Anna Netrebkóval

Különösen személyes hangvételű estet adott Anna Netrebko szeptember 25-én este a Magyar Állami Operaházban, a mostanában a hírekben politikai állásfoglalása (vagy annak hiánya) miatt szereplő orosz szoprán néhány órára visszarepítette a nézőket a boldog békeidőkbe.
Színház

A Candide és a Szólít a szörny nyerte az eSzínház Fesztivál fődíját

Második alkalommal rendezték meg a virtuális térben az eSzínház Fesztivált, melynek keretében szeptember 16. és 25. között 18 színház 19 produkcióját láthatta a közönség. Az online szemlét négy kontinens 23 országából követték a nézők, a fesztivál végével a zsűri és a közönség döntött a legjobb produkciókról és alkotókról.
Színház

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ahol a múlt és jelen randevúzik – kortárs táncelőadással kezdi évadát a Bethlen Téri Színház

Mádi László koreográfiájával, az Audibles című táncdrámával indítja az őszi szezont a Bethlen Téri Színház, amely a régi előadások mellett formabontó új produkciókkal is kedveskedik a közönségnek.
Színház hír

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.
Színház hír

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.
Színház kritika

A párkereső kukucskálás művészete – Kritika a Szerelem című előadásról

Különböző színházi világokból érkező impulzusok találkoznak a dunaújvárosi Bartók Színház és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata közös produkciójában. Barta Lajos Szerelem című darabjának szeptember 23-án tartott bemutatójáról Gabnai Katalin színikritikus írta le gondolatait közösségi oldalán. A megjelent írást a szerző engedélyével közöljük.