Színház

A megújulás jegyében kezdi következő évadát a Karinthy Színház

2022.08.25. 14:50
Megosztom
Megújult arculattal, ősbemutatókkal és egy új játszóhellyel várja a nézőket a 2022/23-as évadban a Karinthy Színház, amely a Színházi Olimpiához csatlakozva számos vendégelőadást is kínál az érdeklődők számára.

A következő időszak a változás jegyében zajlik majd – vezette fel az évadot megelőző sajtótájékoztatót Olt Tamás ügyvezető igazgató, aki a játszott darabok kiválasztásánál is kiemelten fontosnak tartotta a sokféleséget.

Nyáron arculatváltáson és felújításon esett át a Karinthy Színház: megújult a logó, a kísérőkiadványok, de az épületben is történtek átalakítások. Korszerűsítették a színpadi világítást, és néhány helyiségben tisztasági festést végeztek.

Új játszóhelyet is kap a színház, ennek kialakítása a hozzá tartozó próbateremmel együtt folyamatban van.

„Az új évadban benne van Karinthy Márton örökségének tisztelete és egy új íz is” – vette át a szót Berettyán Nándor művészeti vezető, aki hangsúlyozta, hogy a következő szezontól nagyobb figyelmet kapnak a színpadon játszó művészek. „Fontosnak tartom, hogy ne elsősorban rendezőkben, hanem színészekben gondolkodjunk”.

IMG_5462af-143936.jpg

Olt Tamás és Berettyán Nándor a Karinthy Színház sajtótájékoztatóján (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

Ennek jegyében hirdették meg az új előadásokat is. A Színházi Olimpia mellett, melynek keretében különböző nemzetiségű társulatokat látnak vendégül és mesemondó fesztivált is szerveznek, a 2022/23-as évadban hat bemutatót tart a Karinthy Színház. Ezek nagyrészt ősbemutatók. A szarvaskirályt már láthatta a közönség, hiszen a Gyulai Várszínházzal közös produkció nagy sikerrel debütált augusztusban a Várszínpadon. Carlo Gozzi vásári komédiáját szeptember 24-től játssza a budapesti színház.

Októberben a grafikusként és festőként is ismert drámaíró és rendező, Valère Novarina darabja kerül színre, Imígyen szóla Louis de Funès címmel, Mészáros Tibor színművész és Kéméndi Tamás harmonikaművész közreműködésével.

Kifejezetten Bodrogi Gyula számára írta Valcz Péter és Olt Tamás a Nagymester című vígjátékot, melyet a színművész – bár a konkrét szövegkönyvet még nem kapta kézhez – igazi jutalomjátéknak tart.

2023 egy krimivel kezdődik a Karinthy Színházban, ugyanis egy fiatal belga írónő, Amélie Nothomb Ördögi kozmetika című darabját mutatja be a teátrum, Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. Az orosz rendező nem ismeretlen a magyar közönség számára, hiszen számos előadást jegyez Magyarországon, legutóbb A mi kis városunkat állította színpadra a Kecskeméti Katona József Színházban.

Az évad második felében a társulat megemlékezik a Karinthy Színház legendás alapító-igazgatójáról, Karinthy Mártonról is, akinek tiszteletére Karinthy Frigyes A bűvös szék című egyfelvonásosa kibővített formában lesz látható.

IMG_5477af-143936.jpg

A Karinthy Színház évadnyitó sajtótájékoztatója (Fotó/Forrás: Vass Antónia)

A szezon utolsó premierjére áprilisban kerül sor, Fejes Endre Vonó Ignác című komédiáját Verebes István rendezi. A darab megidézi a commedia dell’ arték világát, és izgalmas kihívásokat tartogat a játszók, többek között Balázs Andrea számára, aki 20. évadát kezdi a Karinthy Színházban.

„Nincsenek szerepálmaim, csak emberálmaim”

– mondta a színésznő, ki nem először dolgozik együtt Verebes Istvánnal. Az új munka ráadásul szorosabbra is fűzte a viszonyukat, ugyanis, a rendező kifejezetten Andreára keresett darabot, amit nagy megtiszteltetésként élt meg, hiszen ilyen „megbízást” mindössze egyszer kapott művésztől: Margitai Ági hívta fel ezzel a kéréssel, évtizedekkel ezelőtt.

„Fontosnak tartom a »karinthyságot«!” – zárta szavait Balázs Andrea, majd csatlakozott az igazgató záró gondolatához, mely szerint telt házakat és mosolygó embereket szeretnének látni a következő évadban.

Fejléckép: Bodrogi Gyula és Balázs Andrea a Karinthy Színház sajtótájékoztatóján (fotó: Vass Antónia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Készül az új Dés–Geszti-musical – kilenc bemutató lesz a Vígszínház 2026/27-es évadában

Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2027. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Wunderlich József lesz Petőfi.
Színház ajánló

A független színház új útjait keresi a Trojka

A Trojka a Brunch & Art eseményével megmutatta, hogyan gondolkodik a társulat a független színház jövőjéről, majd megnyitotta új évadát.
Színház interjú

Hargitai Iván: „A színház ma legalább olyan fontos, mint az egészségügy”

Hargitai Iván Az ifjúság édes madarát rendezi a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol az idei évadtól állandó rendezőként dolgozik. Tennessee Williams darabja kapcsán arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy a bonyolultabb drámai műveknek is legyen helyük a színpadon.
Színház ajánló

A Wonderlanddel indul a Magyar Színház évada, nagyszínpadon látható az Égigérő fű

A grandiózus musicallel indítja 2026/2027-es évadát a Magyar Színház, amely az elmúlt időszak sikereire építve folytatja megújulását. A Hevesi Sándor téri teátrum egyre hangsúlyosabb szerepet kíván betölteni Budapest kulturális életében.
Színház hír

Magyar Színházi Társaság: „A párbeszéd asztalához nem lehet úgy leülni, mintha az elmúlt tizenhat év meg sem történt volna”

A szervezet úgy véli, a Magyar Teátrumi Társaság nem beszélhet hitelesen erkölcsi megtisztulásról anélkül, hogy szembenézne az elmúlt tizenhat évben betöltött szerepével és a szakmában kialakult megosztottsággal.