Színház

A Mester és Margarita a Café Budapesten

2013.10.15. 11:13
Ajánlom
2013. október 19-én két alkalommal mutatják be a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukcióját a Mester és Margaritát a Nemzeti Színházban a Café Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretei közt.

A nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a budapesti Maladype Színház koprodukciójában frissen bemutatott Mester és Margarita a Bulgakov-regény rendhagyó adaptációja. Az egymás mellett futó szimbolikus, allegorikus és mágikus történetszálakat a rendezői koncepció DNS-spirálhoz hasonlóan fonja egymásba. Az egymásra vetülő gondolati síkokból és tükröződésből kialakított szöveg egy monumentális kirakójáték megszerkesztésére adott lehetőséget. Balázs Zoltán kétféle rendezői megoldást, két különböző változatot tár elénk.

Az összművészeti puzzle szervesen egymásra épülő elemei a szöveg, a látvány, a pontosan megtervezett mozdulatok, a film és a zene, mind-mind része annak az összetett gondolati konstrukciónak, mely a „színház a színházban" élményén keresztül fókuszálja a néző figyelmét a sokrétű történet rejtett tartalmaira. Rendező: Balázs Zoltán

Előadják: Mariana Mihu, Ofelia Popii, Marius Turdeanu, Adrian Neacşu, Ema Veţean, Pali Vecsei, Serenela Mureşan, Eduard Pătraşcu, Adrian Matioc, Cătălin Pătru, Ciprian Scurtea, Diana Fufezan, Florin Coşuleţ, Mihai Coman, Viorel Raţă, Dan Glasu, Vlad Robaş, Cristina Ragos, Arina Ioana Trif, Gabriela Neagu, Eva Ungvari, Sanda Anastasof

A színházi előadás román nyelven magyar feliratozással tekinthető meg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Görbe tükröt tart a társadalomnak a Fat Pig című előadás

Balázs Andreával a címszerepben májustól a RaM-ArT Színházban látható újra a Fat Pig című előadás, amely a mai sikerorientált, tökéletességhajszoló, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája
Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.