Színház

A Mester és Margaritával folytatódik a Vörösmarty Színház online vetítéssorozata

2020.06.11. 16:55
Ajánlom
Hargitai Iván rendezésében színpadra lép többek között Egyed Attila, Törőcsik Franciska, László Zsolt, Cserhalmi György és Lábodi Ádám.

Bulgakov műve, A Mester és Margarita a 20. század egyik csúcsteljesítménye, egy krízis-regény, amelyben benne foglaltatik kétezer év. Hargitai Iván 2014-es rendezése június 12-én, pénteken 19 órától tekinthető meg online a Vörösmarty Színház Facebook oldalán. A felvétel 48 órán keresztül lesz elérhető.

Az előadásban színpadra lép: Egyed Attila, Törőcsik Franciska, László Zsolt, Cserhalmi György, Lábodi Ádám, Andrássy Máté, Makranczi Zalán, Kádas József, Sághy Tamás, Kuna Károly, Radnay Csilla, Blaskó Borbála, Krisztik Csaba, Keller János, Kozáry Ferenc, Juhász Illés, Kricsár Kamill, Kerkay Rita és Ostorházi Bernadett, valamint a Vörösmarty Színház táncosai és a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés hallgatói.

A-Mester-es-Margarita-Vorosmarty-Szinhaz-4-165359.jpg

László Zsolt - A Mester és Margarita (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A nagy érdeklődésre való tekintettel június 12-ig még elérhető a békediktátum aláírásának századik évfordulójára készült Trianon című előadás a Vörösmarty Színház YouTube csatornáján. Szikora János, az előadás rendezője a különkiadásról így nyilatkozott: „Trianon megcsonkította Magyarországot, mi pedig ebben az előadásban megcsonkítjuk Trianont. Ahogyan a Trianon utáni Magyarország nyomokban ugyan őriz egy jóval nagyobb, hatalmasabb, gazdagabb országot, úgy ez az előadás is nyomokban őriz és utal egy nagyobb, gazdagabb előadásra.”

Az előadás közreműködői Gáspár Sándoron és Seress Zoltánon túl Trokán Péter, Lábodi Ádám, Tűzkő Sándor, Kozáry Ferenc, Kádas József, Keller János és Juhász Illés.

Vörösmarty Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színháznak nagy múltja, vezető szerepe van a magyarországi színjátszás történetében. Teátrumunkat 1874-ben alapították, főépületünk az ország egyik első profi kőszínháza, színpadunkon a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel, így többek között Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit és Bajor Gizi. Az elmúlt évtizedek és korunk színésznemzedékeinek tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat színházunkban, amely 1913 óta viseli Vörösmarty nevét.

A komédiák, tragédiák, operettek, operák, musicalek, mesejátékok világába színházunk neves művészei kalauzolják el a nagyérdeműt. A 470 férőhelyes nagyszínház mellett a Pelikán Kamaraszínházban és a Kozák András Stúdióban tartunk előadásokat.

Tartson velünk, ha kikapcsolódna, feltöltődne, gondolkodna – várjuk a Vörösmarty Színházba!

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.