Színház

A mi generációnk felelőssége

2009.08.20. 13:57
Ajánlom
Egyelőre asztalnál ülve folynak az izraeli Edna Mazya írta Kisded játékok próbái. Mondatról mondatra ízlelgetik a szereplők a szöveget, itt-ott bele- illetve átírnak, vitatkoznak a jeleneteken, keresik ezek igazságát is. Nem vész el a kezdeti lendület a hosszú ideig tartó asztali próbákon? - kérdezem Zrinyi Gál Vincét, a KoMa társulat lelkét, aki ezúttal a készülő előadás rendezője is.

- Nagyon fontos része ez a munkánknak, mivel olyan előadást szeretnék létrehozni, ami érzékenyen szól a mai magyar valóságról, az itt lévő erőszakról, a mi generációnk felelősségéről. Nemcsak a dráma szövegéről beszélgetünk, amelyet egyébként nagyon erősen átírtunk a mi viszonyainkra, hanem a témához kapcsolódóan olvasunk újságcikkeket, nézünk filmeket, melyeket aztán megvitatunk.

- Milyen szempontok szerint készült a szereposztás?

- Olyan színészekre osztottam a KoMa társulatán belül, akiknek a személyiségük valamelyest találkozik a darabbeli figurával. Ez persze nem egy az egyben való hasonlóságot jelent, inkább abban segít, hogy könnyebben megtalálják az adott szereplő igazságát. Miközben a kutatás, a személyiség titkainak fölfedezése amúgy is a színész állandó munkája. 

- Te színészként végeztél Máté Gábor osztályában három éve. Hogyhogy rendezőként jegyzed a Kisded játékokat?

- Engem a színházcsinálás egésze érdekel, pontosabban az a fajta színházcsinálás érdekel, amibe beletartozik többek közt a színészet is, de a társulat létrehozása, működtetése is, és ha úgy alakul, akkor például a rendezés is. A rendező dolga, különösen egy ilyen típusú műnél, hogy összefogja a produkciót, kedvet csináljon a többieknek, segítsen eljutni a darabbéli igazsághoz. A próbák elején még én tudom a legtöbbet a darabról, mivel én akkor már több hete foglalkozom a szöveggel a dramaturggal, a tervezővel, a producerrel együtt, de aztán a közös munka során ez a tudás kiegyenlítődik. 

- A bemutató a Trafóban lesz szeptember elején. Aztán hogyan tovább?

- A KoMás hagyományoknak megfelelően azt tervezzük, hogy elvisszük iskolákba, művelődési házakba, ahol az előadás után beszélgetni is szeretnénk a nézőkkel, a diákokkal és a felnőttekkel egyaránt. De mindamellett, hogy fontosnak tartjuk az előadás fölvetette kérdések megvitatását, reméljük arra is ráébresztjük a nézőinket, hogy nemcsak a mozi meg a tévé létezik, hanem színházba is érdemes járni, hogy a színház a legizgalmasabb időtöltések egyike, ahol itt és most történnek a dolgok, és ahol a színész személyiségén kívül izgalmas a látvány és a zene is, például.

- Az előadás producere egy magánvállalkozás. Hogy találtatok egymásra?

- Egy tavalyi produkciónk kapcsán, a volt Krétakörösökkel együtt készült Fédra fitneszben dolgoztunk együtt az Orlai Produkciós Irodával. Aztán tavasszal keresett meg Orlai Tibor ezzel a fiatalokról szóló darabötletével, aminek nagyon örültem. Tibor talán másfajta színházban gondolkodik, mégis mindenben segít bennünket, nem kell semmiben megalkudnunk, szerencsés a vele való találkozásunk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.