Színház

A mi osztályunk - közönségtalálkozó az íróval

2011.12.02. 10:29
Ajánlom
Tadeusz Slobodzianekkel, A mi osztályunk című darab írójával találkozhatnak a nézők szombaton negyed tízkor a Kamrában; a Katona József Színház esti előadását követő beszélgetésen Pászt Patrícia, a mű fordítója, valamint Máté Gábor rendező és az előadásban szereplő több színész is részt vesz.

Tadeusz Slobodzianek napjaink egyik legjelentősebb lengyel drámaírója, rendező, dramaturg, színházkritikus, a varsói Dráma Laboratórium megalapítója. Lengyel katolikus-pravoszláv családban született 1955-ben Jenyiszejszkben, Szibériában, ahová szüleit az NKVD deportálta. Gyermekkorát a kelet-lengyelországi Bialystokban töltötte, "Európa és Ázsia határán", ahol több vallás és kultúra létezett egymás mellett, s e kölcsönhatásból nemegyszer paradox helyzetek és groteszk történetek születtek. Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabja megrázó elbeszélés az egyéni és közös bűnről, a felelősségről, igazságról. A lengyel szerző egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi: tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a 20. század borzalmaiban 1925-től napjainkig. A felhőtlen gyermekkor küszöbén kitör a világháború, az osztályt először a bolsevik diktatúra, később a fasiszta terror, majd ismét a kommunista önkény szakítja ketté.

Máté Gábor a darab erényei között az éles problémafelvetést emelte ki korábban. "Azok a kérdések, amelyeket különböző politikai megfontolásokból a szocializmus elnyomott, szőnyeg alá söpört, azok a feszültségek és fájdalmak előjönnek most, a 21. század elején, ezért fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk" - fogalmazott. A valóságos események részleteit felhasználó darab nemcsak a 20. századi komplikált lengyel-zsidó-német-orosz kapcsolatok elé állít tükröt, hanem egyetemes üzenetet is hordoz az emberek közötti megértés hiányáról és arról a történelmi folyamatról, amelyben az ártatlan tréfák, felelőtlen kijelentések és jelentéktelennek tűnő konfliktusok észrevétlenül egymás iránti nyílt gyűlöletté alakulnak át.

A mi osztályunk ősbemutatóját a londoni Royal National Theatre-ben tartották 2009-ben, azóta Varsóban, Barcelonában és Torontóban is műsorra tűzték. A Katona előadásában Pálos Hanna, Haumann Péter, Bán János, Pelsőczy Réka, Bodnár Erika, Dénes Viktor, Szacsvay László, Ujlaki Dénes, Rajkai Zoltán és Takátsy Péter játszik. Tadeusz Slobodzianek drámaantológiájának bemutatóját szerdán tartják a budapesti Lengyel Intézetben a szerző részvételével; a Kalligram Kiadónál Pászt Patrícia fordításában megjelenő válogatásban öt dráma kapott helyet. Az előadás és a kötetbemutató a szombatig tartó Kortárs Drámafesztivál Budapest programjai között szerepel.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.
Színház

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Vizuál

Hétfőtől újra látogatható a Virág Judit Galéria

A virtuális túra mellett április 12-től kezdve már a galéria kiállítóterében személyesen is megnézhetjük az első tematikus grafikai aukció és a tavaszi kortárs aukció ritkaságait - köztük Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kassák Lajos egy-egy művét is.
Vizuál

Ingyenesen látható Szomjas György kultikus filmje

Szerda éjfélig ingyenesen elérhető a FILMIO-n Szomjas György 1976-os filmje, a Talpuk alatt fütyül a szél. A Nemzeti Filmintézet ezzel az alkotással tiszteleg az április 7-én elhunyt rendezőlegenda előtt.
Színház

Stumpf István: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos is megszólalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán, egyfajta balesetnek titulálva a modellváltás körüli ellenállást. Stumpf István reményét fejezte ki aziránt is, hogy a többi modellváltó egyetemen ilyen nem fog előfordulni.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház szfe

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Színház hír

Stumpf István: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos is megszólalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán, egyfajta balesetnek titulálva a modellváltás körüli ellenállást. Stumpf István reményét fejezte ki aziránt is, hogy a többi modellváltó egyetemen ilyen nem fog előfordulni.
Színház ajánló

Pap Verával és Börcsök Enikővel látható a Pesti Színház nagy sikerű előadása

A Pesti Színház 2010-ben mutatta be Hadar Galron kortárs izraeli író drámáját, a Mikvét, amely tizenegy évvel a bemutató után április 24-én online lesz látható az eSzínház oldalán.
Színház hír

Kizárták az SZFE-t az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSA márciusi döntése mögött az ATV birtokába jutott dokumentum szerint az SZFE modellváltása, pontosabban a vezetőtestületben bekövetkezett jelentős változás áll.
Színház hír

Nem maradunk színházi fesztivál nélkül nyáron – júniusban jön a Kisvárdai Fesztivál

Három helyszínen, tizenöt versenyelőadással és öt versenyen kívüli produkcióval várja a nézőket a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja június 18. és 26. között. A határon túli magyar színházak seregszemléjének programját ezúttal is a fesztivál művészeti tanácsadója, Balogh Tibor dramaturg, kritikus állította össze.