Színház

A Mohácsi testvérek először dolgoznak a Szegedi Nemzetiben

2020.01.08. 09:30
Ajánlom
Szent Johanna kalandos életét dolgozzák fel a rangos szakmai díjakkal kitüntetett Mohácsi testvérek. A Mohácsi István által írt Johanna című színművet bátyja, Mohácsi János állítja színpadra a Kisszínházban.

Elkezdődtek a történelemkönyvekből már ismert, több száz éves történet, a Johanna próbái. A francia lány életét követhetjük végig a Kisszínházban, akinek isteni látomásai folyamatosan beigazolódni látszanak, végül azonban az angolok fogságába esik, saját népe pedig nem hajlandó kifizetni érte a váltságíjat. Elítélik, s máglya vár rá.

A szentté avatott Jeanne d’Arc története több szempontból is rendhagyó feladat elé állítja a társulat színészeit.

Mohácsi János elmondása szerint az általa rendezett daraboknál nem ritka, hogy nincs meg előre a szereposztás. Itt sincs ez másként, jelenleg is azon dolgoznak, hogy megtalálják, melyik szerep kinek állna a legjobban.

14 színésszel operál majd a darab, akik olykor 3-4 karaktert is megformálnak.

MohacsiJanos-092824.jpg

Mohácsi János a Johanna olvasópróbáján Szegeden (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

„Sok kis képből fog összeállni az előadás, amely nem egy klasszikus bohózat. A színészek is hozzájárulnak a szövegalkotáshoz, hiszen még nem készült el a darab végleges formája. Sokszor kérem, olykor követelem is a színészektől, hogy maguk alakítsák a mondataikat. Így olyan formát kapnak, ami igazán jól áll nekik. A darab hossza sem végleges, de nem szeretném próbára tenni a közönség teherbírását. Nem egy nézőkínzó, véget nem érő előadást állítunk színpadra, igyekszem az egy részes produkció felé navigálni magunkat, hiszen a történet nem kíván meg szünetet” – mondta a rendező, aki szerint nem lehet úgy eldobni egy követ a színpadon, hogy az ne legyen áthallásos.

KovacsMarton_zeneszerzo-092825.jpg

Kovács Márton zeneszerző a Johanna olvasópróbáján Szegeden (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

Nem tér ki az esetleges politikai utalások elől, ha úgy kívánja a mű, de nem ezek használata az elsődleges célja.

A szerzőpáros először dolgozik a Szegedi Nemzeti Színházban, az ősbemutatóra 2020. február 21-én kerül sor.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Nem hajlandó örmény énekesnővel énekelni az azeri tenor, illetve dehogynem, semmi baja vele

Sok mindent nem tudunk biztosan, mivel mindenki másra mutogat. És már az örmény külügy is megszólalt a témában.
Klasszikus

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.
Vizuál

A mádi Rákóczi-kúriában Erhardt Gábor építésszel

A Partitúra zempléni adásában a stáb ellátogatott a mádi Rákóczi-kúriába, lenyűgözve sétáltak az évszázados falak között. Az épület átalakításának és bővítésének tervezőjét, Erhardt Gábort Tokaj-hegyalja építészeti hagyományairól kérdeztük.
Klasszikus

Gustavo Dudamel folytatja Los Angelesben

Újabb négy évre meghosszabbították a szerződését a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar élén, 2026-ig maradhat.
Jazz/World

Ki mondta, hogy egy nő nem trombitálhat jazzt?

Új albumán bátor nők előtt tiszteleg Yazz Ahmed, aki trombitásként és nőként maga is ritka jelenség. Meghallgattuk a Polyhymnia című lemezt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Megkezdődött a Trianon100 emlékév a Nemzetiben

Sajtónyilvános olvasópróbán ismertette a trianoni évfordulóra készülő programjait a Nemzeti Színház. Első bemutatójuk, a Wass Albert szövegei és korabeli dokumnetumok alapján készülő Tizenhárom almafa lesz.
Színház premier

Kern András is megjelent a Fővárosi Törvényszéken

A Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét. A vád tanúja című produkciót Simon Kornél rendezi, a főbb szerepekben Kern András, Kocsis Dénes, Szerednyey Béla és Lévay Viktória lép színpadra.
Színház magazin

„Hoztam maguknak egy kis pesti levegőt” – 50 éve ment el Latyi

A híres színészdinasztia leszármazottait, a Latabár testvéreket a szigorú kritikusok is Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították. Ők azonban a külföldi sikerek után hazajöttek, itthon játszottak és forgattak. 1970. január 11-én halt meg Latabár Kálmán.
Színház gyász

A Vígszínházban búcsúztatják Gesztesi Károlyt

Az 56 éves korában elhunyt színművész temetésén csak a szűk család vesz részt – írja a Bors.
Színház hír

Eke Angéla személyes élettörténete a Radnóti Tesla Laborban

Én, Iphigénia címmel készül Eke Angéla első mono előadása Gryllus Dorka, Soós Attila, Spáh Dávid és Sándor Dániel Máté színrevitelében. A bemutatót február 2-án tartják.