Színház

A művészet és menedzsment találkozása a Nemzeti Színházban

2025.10.10. 13:15
Ajánlom
A Nemzeti Színház adott otthont a „Színházat vegyenek!” elnevezésű Marketing Konferenciának. A rendezvényt a Magyar Teátrumi Társaság szervezte, középpontjában pedig idén a művészet és a menedzsment találkozása állt. A szakmai programot követően adták át a „Színházat vegyenek! Marketing Díj 2025” elismeréseit

A konferencia célja az volt, hogy párbeszédet teremtsen a művészi alkotómunka és a tudatos menedzsmentszemlélet között, valamint inspiratív példákat mutasson be a színházak innovatív kommunikációs gyakorlatából – olvasható a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közleményében.  Mint írták, a nap folyamán a résztvevők betekintést nyerhettek többek között a színházi jegyértékesítés aktuális trendjeibe, az alkotói szabadság és a menedzsment felelősségének kérdéseibe, valamint a közönség mint partner szemléletét bemutató közösségépítő kezdeményezésekbe. A program kitért a színházi márkaépítés és az érzelmi kapcsolódások jelentőségére is, bemutatva, miként válhat egy intézmény önálló, értékalapú kulturális márkává.

A nemzetközi perspektívát idén Stefano Curti, a trieszti Teatro Rossetti igazgatója hozta el, aki

előadásában a kortárs európai színházi menedzsment legjobb gyakorlatait és az olasz színházi piac tapasztalatait osztotta meg a magyar szakemberekkel.

A délutáni kerekasztal-beszélgetések a művészet és stratégia, valamint a marketing és az alkotói világ kapcsolatát járták körül, érintve a storytelling, a digitális és offline stratégiák, illetve a közönségfejlesztés kérdéseit. A nap a zsűri tagjainak közös diskurzusával zárult, amelyben a színházi kommunikáció jövőjéről, valamint a szakmai innováció lehetőségeiről esett szó.

DSCF51721-atmeretezve-kozepes-meretre-130559.jpeg

„Színházat vegyenek!” – Marketing Konferencia és Díjátadó a Nemzeti Színházban (Fotó/Forrás: Magyar Teátrumi Társaság)

A szakmai programot követően adták át a „Színházat vegyenek! Marketing Díj 2025” elismeréseit, amelyeket Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára nyújtott át. A díj célja, hogy elismerje a színházak leginnovatívabb kommunikációs és közönségépítő megoldásait, és

ráirányítsa a figyelmet azokra a kreatív kampányokra, amelyek új utakat nyitnak a kulturális marketing területén.

A Magyar Teátrumi Társaság öt kategóriában hirdetett győzteseket: offline és online marketing megoldások, tartalomgyártás, évadkommunikációs kampány, valamint előadáskampány. A pályázatokat a szakmai zsűri – Malik Andrea, Rosznáky Emma, Csáky Attila, Mátrai Miklós és Sallai Gábor – értékelte.

A „Színházat vegyenek! Marketing Díj 2025” díjazottjai:

  • Legjobb offline marketing megoldás: Magyar Nemzeti Táncegyüttes, Kolibri Színház, Magyar Színház, Budapest Bábszínház
  • Legjobb online marketing megoldás: Békéscsabai Jókai Színház, Szigligeti Színház, Nemzeti Táncszínház
  • Legjobb tartalomgyártási megoldás: Csiky Gergely Színház, Országosa Színházi Találkozó, Déryné Program
  • Legjobb évadkommunikációs kampány: Zenthe Ferenc Színház, Móricz Zsigmond Színház
  • Legjobb előadáskampány: Szegedi Szabadtéri Játékok, Győri Nemzeti Színház, Nemzeti Színház

Fejléckép forrása: Magyar Teátrumi Társaság

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A mi Zeneakadémiánk – vallomások a 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről

Iskola, koncertterem, a zene szentélye – a Zeneakadémia palotája sok-sok mindent jelent muzsikusok és hétköznapi zenebarátok számára. Az intézmény 150. születésnapja alkalmából kiváló művészeket, egykori zeneakadémistákat kértünk, akik azóta már fellépőként vagy oktatóként is visszatértek az épületbe, hogy osszák meg egy kedves vagy más okból emlékezetes történetüket az intézményről.
Vizuál

Josef Mengele a pokolban

Mi történik, ha a gonosz soha nem bánja meg tetteit? Kirill Szerebrennyikov új filmjében testközelből ismerhetjük meg Josef Mengele háború utáni életét. Meglehet, a kétórás pszichothriller a náci bűnös pokoljárásáról szól, a rendező egyúttal a néző világképét is megingatja.
Jazz/World

Ősi dallamok új fénytörésben – lemezbemutató koncertre készül a Hunclorique

A nyári teltházas Müpa-koncert és sikeres európai miniturné után december 11-én a Fonóban mutatja be új lemezét a Hunclorique. Boggie és Petruska együttese unikálisan ötvözi a magyar népzene motívumait az urbánus akusztikus hangzással.
Klasszikus

Mentorprogram indult Rolla János emlékére

Új művészekkel bővül az Óbudai Társaskör rezidenseinek köre: 2026-ban a Szigeti Quartet és Magyar Valentin zongoraművész viselheti a címet. Ugyancsak jövőre elindul a Rolla János Kamarazenei Műhely Alapítvány mentorprogramja az intézményben.
Vizuál

Közös gondolkodásra invitál a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

November 26–30. között a 14. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál ismét elhozza Budapestre a zsidó és izraeli filmművészet legizgalmasabb alkotásait. A vetítéseket beszélgetések és kísérőprogramok egészítik ki,

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Oscar-díjas Almodóvar-filmből rendez előadást Zsótér Sándor Budaörsön

Már javában zajlik a Budaörsi Latinovits Színház új bemutatójának próbaidőszaka. A Spolarics Andrea, Takács Katalin, Bohoczki Sára és Petrik Andrea főszereplésével készülő Mindent anyámról bemutatója december 20-án lesz.
Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.