Színház

A nagy találkozások színtere idén is a MET

2019.04.12. 11:30
Ajánlom
Második alkalommal rendezi meg a Vörösmarty Színház a Művészeti Egyetemek Találkozóját április 12. és 14. között Székesfehérváron.

A rendezvényt Dr. Szikora János színházigazgató ötlete alapján idén a két főszervező Láposi Réka és Nagy Attila József hívja életre. A 2018-ban életre keltett rendezvénysorozat

elsődleges célja, hogy a különböző művészeti egyetemek hallgatói találkozhassanak egymással.

Ez azért kiemelten fontos elhatározás, mert az alkotó embereknek lényeges, hogy folyamatos impulzusok érjék, miközben olyan világban élünk, ahol legtöbbször elrohanunk egymás mellett. A szervezők bizakodnak, hogy ezekből a nagy találkozásokból művészet születhet.

VorosmartySzinhazSzekesfehervar-112742.jpg

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A tavalyi hat egyetem mellett (Színház- és Filmművészeti Egyetem, Magyar Képzőművészeti Egyetem, MOME, Magyar Táncművészeti Egyetem, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) idén két új intézmény, a Metropolitan Egyetem és a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karának tanulói is csatlakoztak a programhoz.

Láposi Réka szervező elárulta, hogy a tavalyi egy teszt év volt, és a 2018-as tapasztalatok alapján igyekeztek dúsítani a programkínálatot olyan elemekkel, amelyekre nagyobb igény van:

Nagyon szeretnénk több színházi különlegességet, és ezzel friss szemléletmódot mutatni a fehérvári polgároknak.

A széles kínálat visszatérő műsorelemei lesznek a drámafoglalkozások, amit a Színművészeti Egyetem drámainstruktor osztályának tagjai vezetnek. Láposi Réka szerint a drámafoglalkozás olyan, mint egy mini-színház, és azért lehet népszerű, mert a közönség nem passzívan üli végig, hanem egy adott témát együtt járnak körül az alkotókkal. Ahhoz, hogy élvezettel vegyenek benne részt az érdeklődők, nem szükséges színészi ambíció.

BEKVART-112742.jpg

BEKVART koncert (Fotó/Forrás: Vörösmarty Színház)

A szervezők kiemelten fontosnak tartják az egyetemi börzét is, ahol a legkülönfélébb művészeti területek iránt érdeklődő, továbbtanulás előtt álló középiskolások találkozhatnak a náluk egy-két évvel idősebb egyetemistákkal, akik életszerű tapasztalataikat adhatják át nekik. Azzal, hogy a MET és a közel 1000 fős közönséggel rendelkező Fejér Megyei Diáknapok egy időpontban zajlik, sokkal több diák juthat hasznos, gyakorlati információkhoz.

A különböző programok, színházi előadások, koncertek, kiállítások, workshopok, drámafoglalkozások, mind nyitottak a város és vonzáskörzetének lakossága számára is.

A részletes program a MET oldalán olvasható.

Vörösmarty Színház

A székesfehérvári Vörösmarty Színháznak nagy múltja, vezető szerepe van a magyarországi színjátszás történetében. Teátrumunkat 1874-ben alapították, főépületünk az ország egyik első profi kőszínháza, színpadunkon a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel, így többek között Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit és Bajor Gizi. Az elmúlt évtizedek és korunk színésznemzedékeinek tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat színházunkban, amely 1913 óta viseli Vörösmarty nevét.

A komédiák, tragédiák, operettek, operák, musicalek, mesejátékok világába színházunk neves művészei kalauzolják el a nagyérdeműt. A 470 férőhelyes nagyszínház mellett a Pelikán Kamaraszínházban és a Kozák András Stúdióban tartunk előadásokat.

Tartson velünk, ha kikapcsolódna, feltöltődne, gondolkodna – várjuk a Vörösmarty Színházba!

Legnépszerűbb

Vizuál

Ritka filmfelvételeken Rodin, Monet, Renoir és Degas

Láttad már Monet-t miközben vízililiomokat fest a kertjében, vagy Roden-t kőfaragás közben? Az 1915-ben készült felvételeken a művészettörténet meghatározó francia alakjait láthatjuk.
Színház

Neves színészek gyerekkori fotói a Rózsavölgyi Szalon adventi kalendáriumában

Szőke kislány egy karácsonyi ablakban, barna kisfiú macival a karjában – vajon felismeri őket? Segítünk: mindannyian a Rózsavölgyi Szalonban játszanak. Neves színészek gyerekkori fotóiból nyílnak a Rózsavölgyi Szalon adventi ablakai a facebook oldalukon.
Vizuál

A Töki 70 éves lett, és még mindig csak a szőnyegét akarja

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Jeff Bridges Oscar-díjas amerikai színész, akiről kollégái, barátai azt mondják, a világ legkedvesebb, leglazább embere. Nem csoda, hiszen ő a Töki.
Klasszikus

Európai diadalútról tért haza a Fesztiválzenekar

Fontos európai turnén van túl Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és Schiff András. Rezidens zenekarként adtak dupla koncertet a londoni Barbicanben és a hamburgi Elbphilharmonie-ban is, de a kultikus bécsi Musikvereint is kétszer megtöltötték, és Baden-Badenben is koncerteztek.
Színház

Kiállnak Upor László rektorjelölt mellett kollégái és hallgatói 

Több mint nyolcvan színházi dramaturg, és az SZFE Doktori Iskolájának negyven hallgatója állt ki nyilatkozataiban a Színház- és Filmművészeti Egyetem múlt héten megszavazott rektorjelöltje, Upor László dramaturg, fordító és egyetemi tanár szakmai és emberi integritása mellett.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Nincsen évad ősbemutató nélkül a József Attila Színházban

A Film évadában dúskál az ősbemutatókban a József Attila Színház. A sort a Macskafogó kezdte, most van soron a Magas szőke barna férfi felemás…, majd márciusban itt mutatkozik be Budapesten a 9-től 5-ig, nagysikerű Westend musical. De most térjünk vissza az aktuális premierre: A magas szőke + két szőke színpadi adaptációjára.
Színház hír

Petíció indult és tüntetést szerveznek a kulturális élet totális átszervezése ellen

Teljesen ellehetetlenítené a függetlenek működését, de a kőszínházak műsorpolitikáját is felülről irányítaná a kormány egy új törvényjavaslat szerint. Ennek megakadályozására szerveznek december 9-én tüntetést a fővárosi kőszínházak – emellett petíció is indult a törvényjavaslat elfogadása ellen.
Színház premier

Illíria szigetén az elit jól elvan - Amit akartok (Vízkereszt) bemutató a Szkénében

Illíria népe álmos-derűs egyhangúságban él Shakespeare mágikus komédiájában. Erre a helyre csak megérkezni lehet, elhagyni soha... December 7-én és 8-án tartják a Szkéné Színház és a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház budapesti bemutatóját Tarnóczi Jakab rendezésében.
Színház hír

Veszélyben a Váci Dunakanyar Színház jövője

A színház szerkesztőségünkhöz eljutatott közleménye szerint nem lehet tudni, hogy számíthatnak-e 2020-ban Vác városának támogatására, ezért el kellett halasztaniuk a következő bemutatójuk, Szerb Antal: VII. Olivér című darabjának az olvasópróbáját. 
Színház hír

A Léggömb elrepül 100. előadása a Vígszínház Házi Színpadán

Századik előadásához érkezett Fesztbaum Béla első önálló színházi estje, amelynek ő a rendezője, szerkesztője és előadója is. A Kosztolányi-életműből készült előadást 11 éve mutatták be, a jubileumi előadásra 2019. december 7-én délután 15.00-órakor kerül sor a Vígszínház Házi Színpadán.