Színház

A NAGY VIDORLÁS - A hű (blogíró) éje

2009.09.04. 12:55
Ajánlom
Például a Závadával mindig ezt érzem, hogy ugyan nem tudom pontosan, hogy mit gondol a maga fejében - és egy író sok mindent gondol a maga fejében -, de bizonyos, szinte teljesen bizonyos, hogy azt fogja mondani, amit gondol. És ez a mai világban nagyon nagy dolog.

Egyik szemem nevet, a másik mosolyog. Nem jó. Egyik szemem nevet, a másik kacag. Nem jó. Egyik szemem nevet, a másik röhög. Még mindig nem jó. Az egyiknek egy picit sírnia is kell. Jó, lehet könnyes a nevetéstől is. Kétségtelen, hogy A hülyéje egy bravúrstückli, egy színházi bravúrária, olyan, amilyenre minden színháznak, és minden társulatnak, és a közönségnek is időről-időre szüksége van. A fordítás pompás, a tér kitűnő, a jelmezek kellően harsányak, és jól jellemeznek, az egésznek van sava és borsa. Leginkább a jó öreg román, akarom mondani, francia Ionescóra hajaz a darab így előadva, ez egy Ionescóba fojtott Feydeau, és ez is milyen jó, hogy a szavak, ezek a kissé vékony és ropogós, belül üres szerep-héjak (persze lehet ez a hasonlat bonbon is, csokiburok-szavak, sztaniolpapír-szavak, nem kell rögtön üres tök-, dió- vagy mogyoróhéjra gondolni) egyrészt azonnal megtörténnek, effektíve megtörténnek, mert amit mondanak, azt csinálják is, és fordítva, és fura módon, a pompás színészek jelenlétén keresztül, még valamiféle jellemet is imitálnak, sorsok keletkeznek a szemünk előtt, emberi sorsokat látunk. Ami ugyebár a legnagyobb dolog.

Ez végig van gondolva, elejétől végig, és közepétől a széléig, belsejétől a külsejéig. Épp erről van szó, amikor a színház a commedia dell'artéig visszamegy, és a színészek fizikai teljesítőképessége, rögtönzőképessége a szemünk előtt bontakozik ki, ugyanakkor nem tudjuk, hogy az csak egy aznap esti poén, vagy bele van rendezve - nos, akkor igazi színházat látunk. Akkor miért morzsoltam el titokban mégis egy könnycseppet? Csak úgy, megszokásból? Hogy ne legyen már annyira tökéletes a pék - "most összeállt a pék", hangzik el egy Woody Allen-filmben - amerikaiul nem tudom, hogy van - és a házaspár hosszan vitatkozik ezen, hogy most „pék"-et mondott-e Woody Allen, vagy Diane Keaton, vagy "kép"-et, mi tudjuk, hogy péket mondott, de a filmet az életben nem lehet visszatekerni -, engem azért némileg idegesített az a része az előadásnak, amikor a színészek próbákon fölmerült "zseniális" ötletei és virtigli helyzetgyakorlatai lettek belegyömöszölve a helyzetekbe, el tudom képzelni, hogy Mácsai kiszűrt néhány ilyen ötletet, de nem olybá tűnik, hogy túl sokat. Ettől főleg a középső rész harmadik harmada lesz zavarossá - és sajnos nem tudom kellően átélni a címszereplő balekségét (igaz, ezt megkapom a harmadik részben).

Azt akarom mondani, hogy most a Széles-Csuja kettőstől eltekintve, akik akár Stan és Panként, akár Hacsek és Sajóként, hibátlanul tudnak működni a társulatban, mint a poénok üzembiztos szállítói, jó volt látni például Polgár Csabát, akit csak nemrég fedeztem föl, éppen egy Homburg herceg (így játsszák az Örkényben, nincs a herceg végén "e") előadáson, és ott is megfigyeltem, amit azóta több előadásban is, hogy szárazon kezd, tulajdonképpen nem nézni ki belőle, nem is lehet észrevenni, ahogyan lépésről lépésre úgy felépíti a szerepét, hogy a végére elfelejtem, hogy színész. És ugyanígy borzasztóan tetszett az elementáris Takács Nóra Diána, mint angol nő a kontinensen (bámulatos arcai vannak, elképesztő mosolya, emberevő virággá tud alakulni, szerencsétlen matrónává, és vonzó debellává egy pillanat alatt, szerencsére, őt nem takarta ki senki, mivel annak következtében, hogy a harmadik, azaz most, a beépítés miatt, az első sorban ültem, ráadásul a szélén, nem mindent láttam - és még kiemelném a Pogány Juditot, akit a mellettem ülő férfi nem volt hajlandó nőnek tekinteni, hiába mondtam neki, hogy az egy nő, és csak amikor megszólalt, akkor nézett össze a feleségével: ez tényleg a Pogány!Elfogyott a szivarom, írtam tegnap, úgyhogy délután szivarvadászatra indultam a városba. Mivel a dohányboltokban sehol sem láttam szivart, felháborodottan panaszoltam Nánaynak, aki a város közepén ült, egy presszóban Sőregi Melindával (a műsorfüzet szerint "szakíró", ezen egy kicsit elgondolkoztam, de nem jutottam semmire, a szónak nincs semmi értelme), éjszakázástól kissé rekedten és kissé művien felcsigázott indulataimnak korlátot nem tudni szabva, vagy nem szabva tudni, hogy úgy látszik, ebben a városban senki nem szivarozik, ez a város nincs rajta Európa térképén, amikor, mintegy harminc (de inkább nyolcvan) lépéssel később megpillantottam a "Szivarbarát bolt" feliratot, igaz, a föld alatt, egy betonlépcső alján, a garázsszinten, egy bevásárolóközpont alatt, és rendkívül gondos kiszolgálásban részesültem. Vettem - magamat és a boltot is megjutalmazva - egy doboz Romeo és Julietát is, de lényegében a proliszivaromból, a Hunorból vásároltam be. Az egyik patikában már előbb gondosan vettem fejfájás elleni szert is, majd pedig vettem fejfájás-csináló szert is, vagyis szivart is. Ami a Hunort illeti, a klasszikus történet Radnóti Sándortól származik, szivar-bajtársamtól, aki valakitől hallott erről az új szivarról, ami némileg talán kiválthatná a Csongort, amelynek megszűnése a magyar szivartársadalom komoly vesztesége volt, erről a jeles esztéta, igen, így kell mondani, jeles esztéta, az a vicc, hogy tényleg így kell mondani, pedig ezzel még egyáltalán nem mondtunk róla semmit, szóval ő még cikket is írt a Csongor eltűnését panaszolva egy fogyasztóvédelmi lapba.

Annál jobban örvendett, mikor erről az új és olcsó szivarfajtáról hallott - akik munkaeszköznek használják a szivart, mint magam is néha, azoknak szüksége van egy olcsó, még éppen szívható minőségű szivarfajtára is -, hogy azonnal fogta magát és lement a szivarbarátok által ismert Nyugati-téri aluljáróban található vietnamiak által üzemeltetett dohányboltba. Az egy remek dohánybolt, és az üzletasszony, aki rendszerint bent ül, és vaskézzel kormányozza az eladók munkáját, szeretek náluk vásárolni, rendkívül gyorsan szolgál ki, és nagyon sokféle szivar között lehet válogatni. Olyan nincs, ami ott nincs. Bár biztos van. Radnóti belépett ebbe a boltba és kérte a Humor nevű szivart, így, m-mel, mire az eladónő (és egyben tulajdonosnő) fölemelte a mutatóujját és így szólt a jeles esztétához: Nem Humor, Hunor. Nágy mágyár hös.

És alighogy rágyújtottam a Romeo és Julietámra, szembejött velem - nem Csuja és Széles, de Závada és Parti Nagy, akik bizonyos értelemben szintén elválaszthatatlanok, és ezzel meg is oldódott a rejtély, hogy ugyanis a megyei könyvtár épületében lesz a beszélgetés Závada Palival - mindketten kék inget és fehér nadrágot viseltek, és én boldogan csatlakoztam hozzájuk (bár nem volt kék ingem, és rövidnadrágban voltam), és legnagyobb megdöbbenésemre, a szivaron, a fejfájáscsillapítón és Závada közönségtalálkozóján túl egy negyedik legyet is csaptam: a Fehér László képei éppen abban a teremben voltak kiállítva, ahol a beszélgetés zajlott.

Ugyanis, mint néhány olvasóm már észrevette - és állítólag olvasnak -, igyekszem nem csak a színházi eseményekről írni, ami persze nekem kézre állna, és meg kell mondanom, hogy összeségét tekintve kifejezetten színvonalas volt a válogatás ezen a fesztiválon, bár nem mindent láttam, a nagyon harsány és közönséges, vagy általam olyannak feltételezett előadásokat elkerültem - na, és az Örkény előadása, és a Pintér Béla-előadás éppen azt bizonyította be, hogy a nagyon direkt eszközökkel dolgozó, kifejezetten harsány előadások is lehetnek érdemesek az ember figyelmére, de azért a minőségért, ami ezt elviszi, a színházaknak nagyon meg kell dolgozni - és hát nyilvánvaló, hogy a színházi nyelv az elmúlt tizenöt évben radikálisan átalakult: ebben a Feydeau-ban a világ legtermészetesebb módján szóltak a közönséghez a színészek, vagyis léptek ki a szerepükből, és a dolog működött, nem tűnt következetlenségnek. Egyszóval a rendezők most már a keretet is - lásd még Magritte, és ún. posztmodern irodalom - belekomponálják az előadásba, és tudomásul kell vennünk, hogy nemsokára újra meg kell majd tanulni - és nyilván eljön ennek is az ideje - az egyszerűséget is.

Závada, mint mindig, tökéletesen autentikus volt, hiteles, egyszerű és pontos: ami komoly teljesítmény napjainkban. Nem adta - nem is természete - az író bohócot (mint én szoktam néha), nem próbált a közönségnek vagy a kérdező kérdéseinek alámenni, és a felolvasott szövegei pedig nem csak hogy jók voltak, a mondatok sűrűek, és a jelenetek kompozíciója hibátlanul megszerkesztett, hanem még fontosak is: olyan neuralgikus pontokat érint bennük anélkül, hogy egyszer is elveszítené az egyensúlyát, ami mai életünkben a legfontosabb. Én a könyvet, bevallom, még nem olvastam, ott van egyébként egy könyvtoronyban az ágyam mellett, de két felolvasásban két részletet már hallottam, és néha az az érzésem, hogy minden szóra emlékszem ezekből a felolvasásokból, ami nagyon nagy szó. És ha kényes kérdés érkezett - mint mondjuk egy kérdés a lehetséges lakosságcseréről Magyaroszág és Szlovákia között - Závada akkor a kérdés abszurditásától eltekintve is tud komoly és használható feleletet adni. Bevallom férfiasan, nagyon kedvelem Závadát - és jóval előbb ismertem az embert, mint az írásait. És az írásai, úgy tetszik azonosak vele. Ami szintén nem lebecsülendő. Én lassan szoktam meg, hogy eltekintsek az embertől, és az írásait külön is értékeljem - mindig és bármiről lehet vele beszélgetni, oda tud figyelni az emberre, legalábbis az ember úgy érzi, hogy oda van figyelve rá, nagyon jól főz, és a legegyszerűbb és a legbonyolultabb kérdésekre is tud plasztikusan, röviden válaszolni, azonkívül nagyon jól informált is. Milyen jó volt vele és Parti Naggyal a közönségtalálkozó előtt, és az esti előadás szünetében is beszélgetni egy kicsit. Például Ödön von Horváthról, amit most Parti Nagy fordít az Örkénynek, a 60-as évek ruháit utánzó jelmezekről, ami csípi némileg Závada csőrét, úgy érzi, túl sok előadásban van ez a formula, én ezen még nem gondolkoztam, és Nádori Lidiával, Licivel, aki Pali felesége, és legkisebb fiának, Jánosnak anyja, beszélgetni bármiről, mondjuk arról, hogy néhány napja a Zürcher See-ben úszkált. Míg ezt mesélte, két Fehér László képet nézegettem a feje mögött: minden kép alapszíne itt a fekete (és a fehér, természetesen), de egyik sem tűnik tragikusnak, vagy gyászosnak, hanem hallatlanul erős és koncentrált kompozíciók, és briliáns a festőtechnika: egy nő áll, háttal nekünk, műanyagkabátban (ez a kép volt közvetlenül Lici mögött) egy folyó partján, este, és a hídon túl, a sötét folyón túl mintha tüzijáték vagy egy megvilágított szökőkút fénylett volna föl, reális volt és szürreális: én Párizsra tippeltem, pedig egyetlen ház sem látszott, csak a híd formájából. Závada feje mellett Heller Ágnes nézett ránk huncutul a csuklyája - vagy virtuális csuklyája alól (magának is csuklyát fest Fehér, ez az egyik visszatérő, meghatározó jegye az önarcképeinek, az imázsának).  Heller összehúzott piciny mókusszemmel néz, sápadt-fehéren mosolyog, a fogai is kivillannak. Az az érdekes, ahogyan ezek a fotók után festett képek (persze a fotókat is meg kell komponálni előzőleg, és aztán csak kiválasztódnak valamilyen szempont alapján) nézés közben átlényegülnek, mert bármilyen evidensnek is tűnnek, annyi meglepő részlet van rajtuk, amin az ember elgondolkozhat: vagy a technikán, amivel készültek, vagy a fénykép kiválasztásának okán, vagy azon, hogy mi okozza erős közvetlenségüket. Ha a fejemet balra fordítottam, körülbelül negyvennyolc fokos szögben, egy kislány úszott a nagyon sötét vízen, két karján piros úszógumikkal. Parti Nagy feje mögött pedig egy éjszakai parkban oszlopként álló neonokat néztem közelről: mint egy görög templom negatív romjai, úgy szabdalták föl a képet és az éjszakát. A fehér szín használata ezeken a képeken egyfajta lyuk a papíron, kiégeti, ami végül mégis fénnyé változik, az erősen grafikus megközelítés, az éles kontúrok, határsávok szintén megtévesztenek, mert a pacák, aki ezeket (a pacákat) festette, iszonyatosan érzékeny, még akkor is, ha az én ízlésemnek kissé idényszerűen fest, de kétségtelenül nagy festő. Ha ez felel meg az alkatának?

Bár mostanában menekülök a társaságtól, nagyon jól esnek az olyan beszélgetések, amelyek nem udvariassági formulák körül formálódnak, és például a Závadával mindig ezt érzem, hogy ugyan nem tudom pontosan, hogy mit gondol a maga fejében - és egy író sok mindent gondol a maga fejében -, de bizonyos, szinte teljesen bizonyos, hogy azt fogja mondani, amit gondol. És ez a mai világban nagyon nagy dolog.

Mivel Schiller már szinte kész van, és mivel szivarral is bőven el vagyok látva, idekopizok egy részletet, még nem tudom melyiket, a friss fordításból, mint friss lángost, ajándékot, mert itt a vége, szakíts ha bírsz, ezzel én részemről teljesítettem vállalt kötelezettségemet, bár lehet, hogy lesz még nyolc és feledik blogsóhajtás is, még nem tudom.

Egyelőre viaskodom a piacról hozott, és frissen nekem sütött kolbásszal és májas hurkával: mert ezt a blogot úgy írtam, hogy tele volt a hasam, ami életveszélyes, és felmérhetetlen károkat okozhat a mondatok belső egyensúlyát illetőleg. De néha muszáj kockáztatni. (Sőt: mindig)

Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM

(Magyar hangja: Kulka János és Hevér Gábor)

I. FELVONÁS, 5. JELENET

Terem a miniszterelnök házában. A miniszterelnök – nyakában érdemkereszt, mellén csillag –, és Wurm titkár jönnek.

 

VON WALTER                   Komoly afférja volna? Az én fiamnak? – Nem Wurm, ezt nem fogja soha beadni nekem.

WURM                             Excellenciád legyen szíves megparancsolni, és én szállítom a bizonyítékokat.

VON WALTER                   Hogy udvarol annak a kis polgári lotyónak – mindenfélével szédíti a fejét – akár még érzelmekről is locsog-fecseg – ez olyan, amit elképzelhetőnek tartok – sőt, megbocsáthatónak – de – ráadásul egy városi zenész lányának, azt mondja, Wurm?

WURM                             Miller zenetanár lányának.

VON WALTER                   Csinos? – Ez nyilvánvaló.

WURM                             élénken
Szőkében ilyen szépet még nem láttam, és túlzás nélkül állíthatom, hogy az udvar legelső szépségei között is megállná a helyét.

VON WALTER                   nevet
Azt mondja, Wurm? – Maga is kiszemelte a kicsikét – le se tagadhatná. De nézze csak, kedves Wurm – ha a fiam érdeklődik egy szoknya után, remélhetőleg őt sem gyűlölik majd a hölgyek. Tehát érvényesülni fog az udvarban is. Azt mondja, szép a lány; tetszik a fiamban, hogy van ízlése. Beadta annak a kis tyúknak, hogy a szándékai komolyak? Még jobb – látom, van magához való esze, és meg tudja játszani magát. Lehet belőle elnök. Eléri, amit akar? Pompás! ebből az következik, hogy még szerencséje is van. – És ha a bohózat egy egészséges unokával zárul – ennél jobbat kívánni sem lehet! Akkor iszom még egy üveg malagát a családfám pozitív kilátásaira, és kifizetem a kis szajha egyházi bírságát is.

WURM                             Én csak azt kívánom excellenciádnak, hogy ezt az üveg bort ne bánatában kelljen meginnia.

VON WALTER                   komolyan
Vigyázzon, Wurm, mert amit én hiszek, azt konokul hiszem; és dühöngök, ha haragszom – tekintsük tréfának, hogy föl akart bőszíteni. Hogy a riválisától szívesen megszabadulna, azt boldogan elhiszem magának. S mivel a fiamat a lánynál aligha tudná kiütni a nyeregből, ezért az apát akarja felhasználni mumusnak, de még ezt is el tudom fogadni – és le vagyok nyűgözve, milyen kiváló adottságai vannak az efféle zsiványságokhoz. – De figyelmeztetem, kedves Wurm, hogy engem ne próbáljon átverni. – Az én terveimet, ezt jól jegyezze meg Wurm, a kis trükkjeivel nem keresztezheti.

WURM                             Már megbocsásson, excellenciás uram. Ha – mint kegyelmed sejteni véli – ebbe a féltékenység belejátszana, arról csak a szemem árulkodna, a szám soha.

VON WALTER                   Azt felejtse el, egyszer s mindenkorra. Idióta, hát mit számít az magának, hogy frissen a pénzverdéből vagy egy bankár kezéből kapja az aranyat? Vigasztalódjon a nemességünkkel: nálunk ritka az olyan házasság, ahol a vendégek közül minimum egy féltucatnak – vagy a lakájnak – ha tudnak róla, ha nem – ne lennének egzakt ismeretei a vőlegény titkos paradicsomáról.

WURM                             meghajol
Ebben a vonatkozásban, kegyelmes uram, szívesen maradok egyszerű polgár.

 

Stb. stb.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.
Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.