Színház

A NAGY VIDORLÁS - Két szék között

2009.09.01. 14:46
Ajánlom
Ebben a tekintetben megértem, ha egyes mai díszlettervezők nagy klasszikus darabokhoz ilyen hajdani művelődési házakat terveznek díszletként: akkor még nem is láttam, milyen szürreálisan izgalmasak ezek a művelődési házak a diszfunkcionális tereikkel - olyanok voltak, mint a kerti törpék: rondák és nélkülözhetetlenek. - Forgách András blogja

A két előadás között a színészbejáróval szemben szivarozom. Az előbb, ahogyan az egyik színpadról nyíló kijárat mellett elmentem, egymás mellé zsúfolva megláttam a kertitörpéket és kerti szarvasgidákat, kerti vaddisznót, fehér bárányt, mindezt festett gipszből - előbb még a parkban álltak, egy-egy élőképbe rendezve, egy-egy mozdulatlanul ülő jelmezes színész körül. Hófehérke nyújtott az egyik tableau-ban almát egy drb. exhibicionista - piros télapókabátját széttáró, és mindenét megmutató - picinyke kerti törpének, a másik képben egy horgászbotját tartó, székén előredőlő vadászruhás alak szórt csutkakukoricát a köréje gyűlő és sereglő vadaknak, szarvasoknak, vaddisznónak, hófehér báránynak, és ezek a kerti díszek most bezsúfolódva álltak egy folyosón a fal mellett, ahol lerakták őket, hogy ne legyenek útban, és persze a dolgok logikája szerint, ebben a könyörtelen neonfényben, ahol nem fényképezte őket senki, hirtelen lelkük lett, kint csak kellékek voltak gyermeteg mobiltelefon-fotók hátteréül szolgáltak, apák és anyák lökdösték, küldték kisdedeiket a tablók közepébe pózolni, kutyák rohangáltak körülöttük, és, ha szerencséjük volt, nem vizelték le őket, és ők álltak, mint a hős ólomkatona, ott, ahova letették őket, már akkor is megesett rajuk a szívem, nem állítom, hogy rám nem hatottak: a mese mindig hat az emberre, még tábortűzi villámtréfa formájában is, a mágia mindig működik, a giccs is, de a giccs paródiája is, az esztétikai ellenszenv és tiltakozás a tetszéshez hasonló intenzitással száll rá az emberre, ha már az indulat ki van váltva, mindegy, milyen irányú az az indulat.

Most hirtelen leguggolok az égő szivarommal, mert nem akarom, hogy Iván észrevegyen. A tájbuszon át látok a művészbejáróra, a tájbusz a József Attila Színház színészeit várja, és hamarosan fel fogja őket röpíteni a fővárosba. Ez a majdhogynem luxus kisbusz a tágas, nagy ablakaival eszembe idézi a 76-os év Ikarus tájbuszát, éspedig az ellentét erejével. Akkor a Kecskeméti Katona József Színház tájbuszával mentem tájolni a színészekkel, önként, dalolva és kalandravágyón. Akkoriban már felszállni erre a buszra is maga volt a kaland, kirázta az embert lelkét, egy pillanat alatt tele lett a kipufogógáz illatával, és főleg az előadás után lehetett drukkolni minden kanyarban, mert sokkal gyorsabban mentünk a kivilágítatlan országúton, mint odafelé, mindenki siettette a sofőrt, aki maga is sietett haza, az emberek egymás vállára dőlve aludtak, mint a bányászok, vagy kifejezetten részegek voltak - a műszak gyakran együtt utazott a színészekkel, és nekik rengeteg idejük volt berúgni a vidéki művelődési házakban, ahol a színház játszott, mert egy tájelőadásban nem volt sok változás, ott minden le volt egyszerűsítve, én pedig megpróbáltam feldolgozni magamban a meglátogatott művelődési házak - színjátszásra gyakran teljesen alkalmatlan ipari csarnokok, márvány- és műmárvány oszlopok és padló, és neonfény - világát - abban volt talán legfőbb varázsuk, hogy tökéletesen alkalmatlanok voltak színjátszásra. Ebben a tekintetben megértem, ha egyes mai díszlettervezők nagy klasszikus darabokhoz ilyen hajdani művelődési házakat terveznek díszletként: akkor még nem is láttam, milyen szürreálisan izgalmasak ezek a művelődési házak a diszfunkcionális tereikkel - olyanok voltak, mint a kerti törpék: rondák és nélkülözhetetlenek.

A nagyszínházi díszlet gyakran el sem fért a színpadon, be lehetett mellette látni, el kellett belőle hagyni ezt-azt, a terem visszhangos volt, a nézőtér pedig végtelen nagy, és foghíjas, tele nyikorgó székekkel, amiken tizennégy éves lánykák és kimenőn levő katonák lóbázták a lábukat, beletöltötték őket a művelődési házba szervezők - de ez a kisbusz, ami a József Attila Színház színészeire vár, egy igazi luxusbusz, miközben rágyújtok a szivaromra, lassan, folyamatosan sípoló hangot kiadva farol a színészbejáró elé, várja a színészeket, akik most nyilván a gratulációkat fogadják. Ez mellesleg a második széken eltöltött előadás egyik legélvezhetőbb eleme volt: a hogyan gratulál egymásnak két színész című helyzetgyakorlat. Kálloy Molnár nagyon jól beszél és kitűnőek a reflexei, tud reagálni arra is, ami éppen történik - volt például egy olyan nevetésű vélhetőleg színésznő a színpadon, akit örökre ki kellene tiltani a színházból, őt Kálloy Molnár egyszerűen "mentőautónak" keresztelte el, és folyton beleszőtte a szövegébe. Azon túl, hogy egy érdekes színész-bohócot látok a színpadon, a maga módján ez egy igazán kártékony előadás, mármint abban az értelemben, hogy rendkívül felszínes előítéletekre épül, azoknak a felismerését várja a közönségtől, tehát dezinformál. Az az egyetlen mentsége, hogy olykor-olykor tehetségesen teszi ezt. Mint hivatásos blogíró, aki tisztában van vele, hogy egy oldalnál hosszabb szöveget semmilyen blogolvasó nem hajlandó elolvasni, és most már túl vagyok az egy oldalon, tehát kockázat nélkül leírhatom ezeket a mondatokat, mert tudom, hogy soha senki nem fogja elolvasni. Ebben az előadásban lehetett volna ugyanilyen mulatságosan ennél jóval mélyebbre menni, becsületesebben dolgozni. De sebaj. Ennek a fesztiválnak az az egyik érdekessége, hogy a legkülönbözőbb nívójú dolgok is nagyon jól megférnek egymás mellett, és mindegyiknek van közönsége, és gyakran tetszik ugyanannak a nézőnek a vad avantgarde és a lehető legkonvencionálisabb előadás. Ilyen az élet. Bodrogi utolsó boy-napja a szállodában még bizonyos bukét is adott az előadásnak. De még nem tartok itt, most még két szék között vagyok, és guggolok, a parkoló autók között égő szivarral a kezemben.

Teljesen abszurd ez a leguggolás, hiszen szívesen beszélgetnék is Ivánnal - na, nem az előadásról, mert arról nincs mit mondani - nagy siker volt, tomboló siker volt, és nekem az a bizonyos lenini gondolat jutott eszembe, két lépést előre, egyet hátra, talán a Baloldaliság mint a kommunizmus gyermekbetegsége c. művében olvastam, mintegy negyven évvel ezelőtt, és az ilyen mondatok megmaradnak egy kamasz képzeletében, egyszóval számomra eldönthetetlen, hogy egy ilyen előadás miért van a világban, hacsak nem azért, hogy nagy siker legyen és másnapra tökéletesen elfelejtse az ember, kétszer-háromszor én is nagyokat kacagtam, sőt, könnyesre kacagtam magam, úgyhogy érthetetlen, miért vagyok olyan finnyás, úgyhogy itt most öncenzúra következik, nem elemzem a francia bohózat korántsem műfajidegen inkoherenciáit (részben abból él a francia bohózat, hogy semmilyen logikának nem felel meg) és hogy egy másik klasszikust idézzek: amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell (Wittgenstein), ez a bohózat tökéletesen a helyén van itt -, de mégsem erről beszélgetnék Ivánnal, mert ezt két hümmögéssel el tudnánk intézni, hanem akármiről, mondjuk Kleistről vagy Lorcáról -, de én hirtelen leguggoltam, és ebből a guggolásból már nem lehetett felállni, mert Iván éppen amögött az autó mögött áll meg most egy hosszan elnyúló pillanatra, és piszmog a mobiltelefonjával, amelyik mögött én guggolok. Ha most látna valaki, nem nagyon tudhatná értelmezni, hogy mit is csinálok, talán azt hinné, hogy Gabi görögdinnyéje és feketekávéja, pontosabban az, hogy figyelmeztetett, ne egyen és igyam egymás után a kettőt, hatott, mert nem tudná, hogy mi történt velem hajnali három és négy között, előző éjjel, a dolgozószobámnak kinevezett étkezőben. Schiller fordítása közben hangokat hallottam, mormoltam magamban Schiller mondatait, és szinte a fülembe kiáltott valaki az utcáról, erre kinéztem az ablakon, és megint találkoztam azzal az éjszakai jelenséggel, hogy a nagyon távoli hangnak is lehet olyan hatása, mintha közvetlen közelről szólna - két fiatal fiú vagy száz méterre, az út túloldalán bíztatta egymást valamire, nem egészen értettem, mire, még csak nem is kiabáltak, de mintha itt lettek volna mellettem a szobában, a vasbetonelemekről mandinerből bepattant a szobába a hangjuk, itt pattogott egy darabig a számítógép és a beépített szekrény között, az éjszaka kiszámíthatatlan időtartományában, tökéletesen függetlenül a hangokat kibocsátó testektől - és akkor lenéztem, és az egyik alattam parkoló autó mellett, a kavicson egy fekete csuklyás figurát vettem észre, benézett az egyik autóba és macskaléptekkel körbejárta.

Nos, gondoltam, most végignézhetek egy kocsilopást. Íróként érdekelt a dolog, és fogalmam sem volt róla, hogy mit csináljak, ha tényleg ellopná a kocsit, de szerencsére mást gondolt, vagy maga sem gondolta komolyan, hogy elköti, mint betyár a lovat - most ő is meghallotta a hangokat, óvatos macskaléptekkel elsasszézott balra, tényleg, mintha táncolt volna a kavicson és betonon, picit meggörnyedve, lábujjhegyen járt, puhán, a bokrok fedezékében, mintha bujkált volna valaki vagy valakik elől, lehet, hogy neki szólt eredetileg a kiáltás, és leszakadt a többiekről - ilyen az emberi agy, azonnal összefüggést teremtettem közte, és a két kiabáló fiú között, amilyen hangosak voltak ők, olyan feltűnő volt az ő némasága - és ahogy megállt egy pillanatra az üres tér közepén, a gázlámpafényben (akartam volna írni, mint egy XIX. századi regényben, mely talán Londonban játszódik), szóval a neonok enyhén pirosra színeződő fényében, szinte megsajnáltam. Ez a fekete csuklyás alak láthatóan rettegett, vagy félt valakiktől: magánya végtelennek tetszett. Ha lent járok az utcán, talán megvág egy cigarettára, de az is lehet, hogy kést ránt. Szegényke, gondoltam, ahogy újabb autókat járt körül, majd lassan visszaindult az első kocsihoz, ami ott volt közvetlenül alattam.

Na most, gondoltam, most meglátom, hogyan történik az ilyesmi. És ekkor történt a legfurcsább dolog. Mint aki tudja, hogy nézik, eljött egészen a falig és leguggolt, ott volt, alattam, és egyetlen pillanat késedelem nélkül, mint aki előre betanult koreográfiát tanult be, eltűnt egy falszöglet mögött: feszülten vártam, hogy most mi következik, mit tesz legközelebb a fekete csuklyás alak, a ruganyos lépteivel, a teljesen kilátástalan éjszakában, három és négy között, de soha többet nem bukkant elő, ment tovább az éjszakában, éjszakai állat, névtelenül és arctalanul, és az a gyanúm, ezt a blogot ő nem olvassa, úgyhogy nem jelentkezik majd egy commenttel, vagy a Facebookon: "én voltam az feketecsuklyás fiú, a fesztivál negyedik napjának hajnalán..."

Olyan magányos volt, mint egy színész a színpadon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.
Színház szavazás

Döntsön a Kaszás Attila-díj sorsáról!

Az idei jelöltek: Farkas Ignác, Nagy Csongor Zsolt és Varga Klári. A közönség augusztus 24-én éjfélig szavazhat a három színművészre.
Színház fesztivál

Csak érzed, hogy jó, és itt a helyed – Megérkezett az idei Katlan-himnusz

Immár tizenegyedik alkalommal rúghatjuk le a cipőnket és adhatjuk át magunkat a változatos, emberarcú és nyitott Ördögkatlan Fesztiválnak július 31. és augusztus 4. között.