Színház

A nagyratörő tényleg nagyra tört

2009.10.08. 15:17
Ajánlom
World Stage Design 2009 - díjat kapott Csanádi Judit, díszlettervező. A nemzetközi zsűri ezüstéremmel jutalmazta Márton László történelmi trilógiájának első része, A nagyratörő című dráma díszletét.

World Stage Design 2009 - díjat kapott Csanádi Judit, díszlettervező. Idén Szöulban tartották az OISTAT, a Szcenográfusok, Színházépítészek- és Technológusok Nemzetközi Világkongresszusát, s ennek keretében a World Stage Design 2009 kiállítást. Díszlet, jelmez és világítás kategóriában több mint 1000 pályamű érkezett. Ezekből választották ki a legkiemelkedőbb 50 művet, közöttük Csanádi Judit három díszlettervét. Mindhárom színpadi tér egri előadáshoz készült, elismerést aratott a Peer Gynt, A nagyratörő és Az állhatatlan. Az előadásokat Csizmadia Tibor rendezte.

A nemzetközi zsűri végül ezüstéremmel jutalmazta Márton László történelmi trilógiájának első része, A nagyratörő című dráma díszletét.

A kiállítással egy időben 23 ország szakemberei tanácskoztak közös képzési rendszerről és csereprogramokról, színház-építészeti, valamint publikációs kérdésekről. A négyévente megrendezendő kiállításnak 2013-ban - Toronto és Szöul után - egy európai nagyváros ad majd otthont.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

11+1 filmzene, amit hallanod kell Ennio Morriconétól

91 évesen elhunyt Ennio Morricone, aki nélkül nem lenne hős Clint Eastwood, nem lenne mit játszania az óceánjáró zongoristának és nem lenne mennyei a mozi sem. Összeszedtük a legjobb filmzenéit.
Jazz/World

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

Hétfőn, 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone olasz zeneszerző - közölte családja az ANSA hírügynökséggel.
Vizuál

Hét film premier előtt a Cirko Film országos fesztiválján

A Vissza a moziba! című, július 17. és 19. között rendezett fesztivállal arra emlékeztetnek, hogy filmet nagy vásznon, közösségi élményként érdemes nézni. A programhoz a főváros hat mozija mellett 16 vidéki város filmszínháza csatlakozik.
Zenés színház

Világsztárokkal indul a nyár a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

A színház vezetése a már megtervezett programokból, valamint új eseményekből, koncertekből és előadásokból egy újraépített nyári repertoárral kívánja megszólítani és beinvitálni a közönséget.
Klasszikus

Arany Vonót kapott Roby Lakatos

A hegedűművész a Meiringeni Zenei Fesztivál nyitókoncertjén vehette át a Der Goldene Bogen (Arany Vonó) elnevezésű elismerést.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Idén is meghirdették a STAFÉTA pályázatot

Az ötödik alkalommal kiírt pályázat célja független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása Budapesten.
Színház hír

Bagossy László: „A rektorválasztás eredményének megkérdőjelezését visszautasítom”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője közleményben reagált Vidnyánszky Attila az elmúlt időszakban megjelent nyilatkozataira.
Színház hír

Megszavazta az Országgyűlés az SZFE modellváltását

Az Országgyűlés július 3-án döntött a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által benyújtott törvényjavaslatról.
Színház hír

Újabb nyílt levél az SZFE modellváltásáról szóló törvény kapcsán

Több mint hetven színész, rendező, színházi művész támogatta aláírásával a Színművészeti Egyetem modellváltását lehetővé tevő törvényt.
Színház ajánló

Szabó Magda: Régimódi történet – online közvetítés

A Tasnádi Csaba által rendezett történet visszarepít a múltba, ahol hasonló problémákkal küzdöttek Szabó Magda hősei, mint a mostaniak, csak szebb ruhákban.