Színház

A nagyváradi Mi osztályunk fesztiváldíjas lett

2015.06.29. 09:42
Megosztom
A 27. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15-ös évad legjobbnak tartott darabjai közül.

A június 27-ei esti záróünnepségen az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíjat a Nagyváradi Szigligeti Színház művészei vehették át a Mi osztályunk című előadásért. A minisztérium díjazta a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház által bemutatott Zoltán újratemetve című darabot is. tárca Életműdíjat adományozott Dobre-Kóthay Judit Jászai-díjas díszlet- és jelmeztervezőnek, aki - az értékelés szerint - "stílus- és szemlélet-meghatározó alkotásaival a romániai színházi élet kimagasló egyénisége". Ugyancsak Életműdíjat vehetett át László Sándor színész-rendező, egyetemi tanár, aki "elhivatottsága és szakértelme által a vajdasági színházi élet meghatározó személyisége".

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky-díját a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Kés a tyúkban című előadásában nyújtott alakításáért Máthé Annamária kapta. Kisvárda Város-díjával ismerték el - a kiemelkedő színre vitelért - a Temesvári Csiky Gergely Színház Futótűz című előadását. Kisvárda város polgármesterének díját az újszerű rendezői elgondolásért és az igényes megvalósításért az Újvidéki Színház Csárdáskirálynő című előadása kapta.

A fesztiválrendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Házának egyéni díját az Újvidéki Színház III. Richárd betiltva és a Csárdáskirálynő című előadásban nyújtott alakításaiért Balázsi Áron vehette át. Szintén a várszínház egyéni díját kapta a Révkomáromi Jókai Színház Bányavirág című előadásában nyújtott alakításáért Bandor Éva, a Marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, illetve a Yorick Stúdió Antosa című előadásában nyújtott alakításért B. Fülöp Erzsébet, továbbá a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Karamazovok és a Figaro című előadásában nyújtott alakításáért Galló Ernő. Kisvárda Város Közönség-díját a zsűri a Kassai Thália Színház Rükverc című előadásának ítélte oda.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ez a tíz kötet versenyez a 2026-os Margó-díjért

Október 15-én az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon adják át a legjobb első prózakötet szerzőjének járó elismerést. A szűkített listára került művekről szakmai zsűri dönt. 
Vizuál

Rejtett zugok, elzárt helyek, megőrizni való szépségek – szeptemberben jönnek a Kulturális Örökség Napjai

Idén szeptember 19-én és 20-án kerül sor a rendezvényre, amely során közel ötszáz különleges program és épületbejárás várja az érdeklődőket. Olyan helyek is megnyílnak, amelyek máskülönben nem vagy csak ritkán látogathatók.
Klasszikus

Elmaradt találkozások jegyében – Kolonits Klára áriaestje az Eiffel Műhelyházban

Verdi és Donizetti hősnői, valamint Erkel Bánk bánjának Melindája idézik fel Kolonits Klára pályájának meghatározó állomásait 2026. szeptember 20-i áriaestjén az Eiffel Műhelyházban.
Klasszikus

Klukon Edit és Ránki Dezső is a negyvenéves Liszt Múzeumot ünnepli

Ingyenes minikoncertekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel, gyermekfoglalkozással, valamint filmvetítéssel és pódiumbeszélgetésekkel is várja az intézmény az érdeklődőket szeptember 17. és 19. között.
Klasszikus

A harangok csodája – Fazekas Gergely zenetörténész koncertajánlója

Rahmanyinov Harangok című kantátáját szólaltatják meg szeptember 30-án a Magyar Rádió Művészeti Együttesei a Müpában. A koncert kapcsán Fazekas Gergely zenetörténész, az MRME művészeti vezetője írt ismertetőt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház ajánló

Hétköznapi (anti)hősök – kezdődik a dráMA17 Székelyudvarhelyen

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház vezetősége ismertette a szeptember 21-én rajtoló dráMA17 Kortárs Színházi Találkozó hivatalos programját, amely kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat hoz el a helyi közönségnek.
Színház hír

Három alkotó, három bemutató – évadot hirdet az egykori Tünet Együttes

Három évvel a Tünet Együttes „hibernálása” után új alkotói kör formálódik Szabó Réka, Szász Zsófia és Valcz Péter együttműködésében. A 2026/27-es évad hívószava a rendszerek változása.
Színház hír

Cserhalmi György bírálta a kultúra területét érintő intézkedéseket – íme Nagy Ervin válasza

„A kulturális kormányzat eltökélt abban, hogy szakítson az »eddig ti voltatok, most mi jövünk« logikájával” – írja a kultúráért felelős államtitkár a Nemzet Színészének nyílt levelére adott válaszában.
Színház ajánló

Négy beszélgetéssel hangol a Színházi Kritikusok Céhe: Nádasdy Ádámról is megemlékeznek

Szeptember 14. és 17. között a már nyilvánosságra hozott idei díjazottakkal, Ascher Tamással, a Baltazár Színház, illetve a Független Színház Magyarország művészeivel is beszélgetéseket rendeznek a Freedomban.