Színház

A Nemzeti Színház is csatlakozott a Teátrumi Társasághoz

2013.11.04. 12:30
Ajánlom
A Magyar Teátrumi Társaság november 4-ei tisztújító közgyűlésén öt új tag: a Nemzeti Színház, a Szabad Tér Színház, a Csepel Színház, az Újvidéki Színház és a szegedi Pinceszínház felvételéről döntöttek.

A közgyűlésen Vidnyánszky Attila, a szervezet elnöke arról beszélt, hogy "nem valami ellen, hanem valamiért" jött létre a szervezet. Leszögezte: céljuk a korábbi évtizedeket jellemző kötelező igazodás megváltoztatása. "Olyan világot kéne felépíteni, ahol szabadon tudunk gondolkozni, színházat csinálni" - hangoztatta.

Az elnökségi beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A rendezvényen öt új tag: a Nemzeti Színház, a Szabad Tér Színház, a Csepel Színház, az Újvidéki Színház és a szegedi Pinceszínház felvételéről döntöttek, így 53-ra bővült a szervezet tagjainak száma. A Nemzeti Színházat igazgató Vidnyánszky Attila még idén májusban számolt be róla, hogy a színház július elsejével kérelmezi a Magyar Teátrumi Társasághoz történő felvételét.

A közgyűlés - a tagok számának emelkedése miatt - öttagúra bővítette az eddig háromfős vezetőséget. Az elnök mellett újraválasztották a testületbe az MTT eddigi két alelnökét, Nagy Viktort és Vasvári Csabát, mellettük Szabó Ágnes (a Gózon Gyula Kamaraszínház vezetője) és Oberfrank Pál (a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója) is a szervezet alelnöke lett. Az elnökséget öt évre választották meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

„Fel kell találni magunkat” – Interjú Bretz Gáborral

Bretz Gábor az Opera állandó művésze, aki az elsők között kapta meg a Kamaraénekesi címet, egy-egy évad során több szerepet is alakít. Legutóbb a – címlapfotót is inspiráló – Don Carlos online premierjén láthattuk. A világhírű basszbaritonnal a pandémia teremtette kihívásokról, az énektanítás rejtelmeiről és arról is beszélgettünk, mit kívánna egy jótündértől.
Vizuál

Nézze meg ingyenesen az európai film legjobbjait a Lux-díj online csatornáján

A Lux Közönségdíj online mozicsatornáján május 16-ig ingyenesen megtekinthető három sokszorosan díjazott európai film: az Oscar- és Európa-díjas Még egy kört mindenkinek, az Oscar-jelölt Kollektíva és a Corpus Christi című alkotás. A közönség szavazatait is várják.
Klasszikus

„Újraéled a karanténba zárt kultúra”- kihirdette a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadát

Fischer Iván rendezte új operaelőadás, Richard Strauss-maraton és nemzetközi sztárok, köztük Danyiil Trifonov vagy Jordi Savall is szerepelnek a Budapesti Fesztiválzenekar 2021–22-es évadjában.
Színház

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.
Színház

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház

Gyabronka József, Háy János és Alföldi Róbert az újranyitó Átrium színpadán

Május 21-től újra élő előadásokat tart az Átrium. A budai intézmény első produkciója a Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darab Gyabronka József előadásában, ezt követően egy Háy János-premierrel, valamint a Mefisztó című kortárs zenés kabaréval várják a közönséget.
Színház hír

Nagyszabású gálaműsorral segíti a THEALTER Fesztivált a Szegedi Nemzeti Színház

Szeged Napja alkalmából május 21-én gálával kedveskedik nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház, melynek bevételével a nehéz helyzetbe került THEALTER Fesztivál fennmaradását is támogatja.
Színház hír

Lehoczky Zsuzsa a Nemzet Színésze

Május 11-én új tagot választottak a Nemzet Színésze cím birtokosai. A Törőcsik Mari halálával megüresedett helyre Lehoczky Zsuzsát választotta a jelenlegi tizenegy tag.
Színház hír

Rusznyák Gábor kapta a Déryné-díjat

Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés idén is díjazta a város hírnevét öregbítő, legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó személyeket, szervezeteket. A május 11-i ünnepségen átadták a Déryné színházi díjat is, melyet ezúttal Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője vehetett át.
Színház hír

Új bemutatókkal kezdi jubileumi évadát a Vígszínház

Több mint 90 éves hagyományát követve a Vígszínház május 1-jén megkezdte a következő évad bérleteinek értékesítését. Bár egyelőre csak decemberig hirdettek műsort, az elmúlt időszak közönség előtt be nem mutatott előadásai mellett újdonságokat is tartogat a 2021/2022-es szezon.