- Igazgatói elképzelései szerint alakult az első év?

- Pozitívan ítélem meg az első évadot, hiszen az eltervezett programjaink megvalósultak, és azokat a célokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, döntően teljesítettük. Majdnem 84 százalékos a látogatottságunk, több mint kilencven vendégelőadást fogadtunk be, ami példa nélküli. Egy szűk évad alatt létrehoztunk egy olyan nemzetközi színházi találkozót, a MITEM-et, amilyen nagyon régen volt Magyarországon. Egyszerre működünk repertoár- és befogadó színházként, ami a nyitottságunkat bizonyítja. A vendégprodukciókat nehezebb megtölteni, de ha különválasztjuk a kettőt, akkor azt látni, hogy a saját produkciók látogatottsága 90 százalék fölött van, ahonnan persze még mindig van hová fejlődni. Nagyon fontos, hogy kialakuljon a közönségbázisunk, egy olyan aktív réteg, akik párbeszédet folytatnak velünk, akik számára érdekes egy-egy évad íve, nemcsak „véletlenül" ülnek be egy-egy előadásra, hanem együtt gondolkodnak a társulattal. Mindez egy nagyon izgalmas, körülbelül három évad alatt megvalósítható folyamat.

- Ellenszélben indult az évad, a közönség és a szakma egy része is kritikusan állt a váltáshoz.

- Nagy kritikusi össztűz alatt állok, mert hangot adok annak, hogy a magyar kritika politizál, kettős mércét alkalmazva támad vagy emel föl alkotókat és produkciókat. Ezért gyakran büntetnek engem, és rajtam keresztül társulatokat, színészeket. 1993 óta minden évben meghívták a beregszászi társulatomat Kisvárdára, a határon túli színházak fesztiváljára. Az idén nem tartottak bennünket erre érdemesnek. De én azt mondom, minősítse a nemzetis előadásainkat az irántuk tanúsított nagy érdeklődés és a sok külföldi meghívás komoly fesztiválokra: jártunk a romániai Craiován, Európa legrangosabb Shakespeare-fesztiválján, ősszel utazunk Szentpétervárra, a gdanski Shakespeare-fesztiválra, továbbá Kijevbe, Prágába és Jaroszlávlba. Egyre inkább láthatóvá válunk Európa színházi térképén. Ehhez kellett a MITEM, a Madách Nemzetközi Színházi találkozó is, amelyen egyébként megfordult a magyar színházi szakma színe-java, amit részükről óvatos nyitásként értékelek. Tizenhárom ország jelentős társulatai jöttek el Budapestre, a Nemzeti Színházba. Kivétel volt a bécsi Burgtheater azóta megbukott, korrupt igazgatója, de az új vezető már elfogadta meghívásunkat. A pozsonyi Nemzeti Színház vezetője, aki politikai indokok miatt utasította el invitációnkat a MITEM-re, nemrég maga kezdeményezte a kapcsolat újrafelvételét.

- Milyen feladatnak kell megfelelnie a Nemzeti Színháznak, ami kiemeli a főváros kőszínházai közül?

- Hidat képez a főváros és a vidék, az anyaország és a határon túli területek, a magyar és a nemzetközi színházi szakma között. Helyet ad a nemzetiségi és kisebbségi színházaknak. Már az első évadban jártunk előadással Debrecenben, Vasváron, Szentendrén, Gyulán, a határon túl: Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Székelykeresztúron, Beregszászon, Munkácson, Ungváron, Révkomáromban - elvittük a Nemzeti Színház gondolatát és hitét. Olyan sok szó esik a Budapest-vidék közötti szakadékról, mi azzal "enyhítjük" a kettészakítottságot, ha jöhetnek vidéki társulatok vendégelőadásokkal a Nemzetibe, ha vidéki színészek vendégként játszhatnak nemzetis produkciókban. A Nemzeti kiemelt feladata ezen a téren az, hogy nálunk mindez nem alkalomszerűen történik, hanem rendszeresen, a működés egyik alapelemeként.

- Milyen nehézségekkel kellett megküzdeniük?

- Minden kezdet nehézségekkel jár, volt számos döccenő. Le kellett vonni a tanulságokat. Az ifjúsági programunk például nehezen indult el olyan formában, ahogy szerettem volna, úgyhogy erre jobban oda fogunk figyelni a következő évadban. A közönség egy része elvándorolt, újra ide kell szoktatni fiatalt, időst, rendszeresen színházba járót és olyanokat is, akik eddig csak ritkán fordultak meg színházban. Ez nagyon komoly feladat.

- Az évadban nyolc bemutatót tartottak, emellett pedig sok előadás szerepelt a debreceni és a beregszászi színház repertoárjáról is.

- A jelentős nemzetközi fesztiválokat megjárt Mesés férfiak szárnyakkal, a Fodrásznő, A szarvassá változott fiú és a Három nővér azt a fajta színházeszményt képviseli, amely felé most a Nemzeti tart. A következő évad magas bemutatószáma (tizennégy bemutató - a szerk.) pedig azért van, hogy kialakuljon az a nagyjából harminc produkcióból álló saját repertoár, amelyből már szabadon gazdálkodhat a Nemzeti Színház.

- Azt nyilatkozta, hogy az új évadban a hangsúly a színészen lesz, mivel ön szerint a rendezői színház korszaka véget ért.

- Ezt nem úgy kell érteni, hogy tegnap még rendezői színház volt, holnap meg már nem. Magam is erős rendezői gesztusokkal élek, és a meghívott rendezőink is - mint például Zsótér Sándor, Viktor Rizsakov vagy Andrej Mogucsij -, mind karakteresen rendezői színházat művelő alkotók. Azt gondolom ugyanakkor, hogy a színház folyamatosan változik, és én hiszek abban, hogy egy új korszak következik, amelyben megint a színész kerül a középpontba. Ezért próbáltam úgy kialakítani a repertoárt, hogy legyenek nagy egyéni színészi teljesítményekre lehetőséget adó darabok, hogy a színész ne csupán egy rendezői koncepciót szolgáljon, hanem a maga személyiségének egyediségével és teljes súlyával legyen jelen az előadásban. Básti Juli az Ingyenélők, Trill Zsolt a Brand főszereplője, a Szentivánéji álomban Nagy-Kálózy Eszter, Horváth Lajos Ottó, Szarvas József, a Don Quijotéban Reviczky Gábor, Bodrogi Gyula, Udvaros Dorottya számára kínálkoznak nagy szerepek. A nézőknek csak elenyésző hányada jár a rendező, pláne a rendezői koncepciók végett színházba. A néző a színészekre jön be, azt akarja látni, milyen Bánsági Ildikó vagy Blaskó Péter. Fontos, hogy mi is őket állítsuk a középpontba. Ez jó a színésznek, és egybeesik a közönség érdeklődésével.

- A nyár folyamán Eperjes Károly váratlanul bejelentette, hogy kérte felmentését a vezérigazgató-helyettesi megbízatásából. Önt meglepte Eperjes elhatározása?

- Nem lepett meg, egy folyamat végére került pont. Volt néhány kérdés, amiben nem értettünk egyet, megnevezett darabokat a sok-sok előadás közül, amelyekkel kapcsolatban elvi kifogásai voltak. Tiszteletreméltó, hogy meghozta ezt a döntést. A színház vezetője határozza meg az irányokat, ehhez szükség van döntésekre, amelyekért egyvalaki viseli a felelősséget, még ha egy komoly csapat működik is a háttérben, akik nagyban befolyásolják a döntéseimet. Ha őt ez ilyen mértékben érintette, zavarta, akkor azt hiszem, így az egészségesebb.

- Eperjes szeptembertől színészosztályt indít a Kaposvári Egyetemen, ahol ön művészeti rektorhelyettes. Ön hívta meg?

- Igen, mert olyan nagyformátumú művésznek tartom, aki fontos, hogy tanítson. Aki figyel rá, hogy mit próbálunk Kaposváron kialakítani, az tudhatja, hogy nem egyszerűen meghívok valakit tanítani, hanem általa egy színházat szeretnék egy-egy évfolyamhoz kapcsolni. Most a veszprémi színház száll be a képzésbe, amelynek művészeti vezetője Eperjes. Ez a fajta együttműködés nagyon korszerű, progresszív gondolat, főleg ha megvalósul Kaposváron az komplex képzési forma, amelyben nem önmagában színészosztályok indulnak, hanem együtt tanul majd rendező, színész, dramaturg, díszlet- és jelmeztervező.

Eperjes Károly és Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház 2013. május 3-i sajtótájékoztatóján

- Hogy nézne ki ez a közös munka?

- A Veszprémi Színház biztosítja az évfolyam számára az infrastruktúráját, gyakorlóterepként szolgál a színpadával, művészeivel, a növendékek itt tapasztalják meg a színházi élet mindennapjait. Fontos látni, hogy a kaposvári képzés már ma is más, mint a budapesti, valós alternatívát kívánunk nyújtani.

- Az előadóművész-képzés megújításának szükségességét fogalmazta meg az ön által elnökölt Magyar Teátrumi Társaság egy májusi közgyűlésen. Miben látják a problémát?

- Ez a kérdéskör nagyon összetett, sokrétű, az egész rendszer újragondolandó az OKJ-s képzéstől kezdve a két felsőoktatási intézmény szerepéig. A téma egy külön beszélgetést igényelne, ezért most csak néhány elemét említem. Az elmúlt évtizedekben a diplomás színészek aránya sok helyen 40 százalék alá került. Ez tény. Tettünk egy nagy lépést azzal, hogy megváltoztattuk az előadó-művészeti törvényt, amely szerint a kiemelt színházaknál 60 százalékot, a nemzeti státuszú színházaknál 70 százalékot kötelezően a diplomával rendelkező színészeknek kell kitenniük. Ennek már most látszik az eredménye: tavaly két ember híján mindenki el tudott helyezkedni a végzősök közül. Ha 2018 után nem felel meg a törvénynek egy színház, akkor nem lehet kiemelt vagy nemzeti státusú.

Egy másik fontos kérdés: nagyon sok színésziskola működik, amelyekben kérdéses a képzés minősége, és ahol rossz a képzés, ott a fiatalok be vannak csapva, mert elhitetik velük, hogy lehet belőlük valaki ezen a pályán. Ennek a fajta képzésnek is van helye a rendszerben, de konszenzusra kéne jutni velük kapcsolatban. Ha leülünk beszélgetni szakmabeliekkel, függetlenül attól, ki mit gondol a világról, ebben egyetértünk. De akkor miért nem teszünk valamit annak érdekében, hogy változzon a helyzet?

- Miben látja a Színház- és Filmművészeti Egyetem felelősségét?

- Bonyolult kérdéskör ez is, nem lehet rá röviden válaszolni. Inkább néhány kérdést vetnék fel. Hiányzik egy negyven év alatti átütő rendezőgeneráció. Miért? Úgy gondolom, ez olyan kérdés, amely kapcsán a budapesti egyetemnek tennie kéne valamit, hiszen tulajdonképpen ez az egyetlen hely az országban, ahol rendezőket képeznek. Nincs menedzserképzés sem, ezért nincsenek fiatal vezetők, akik vállalnák kőszínházak irányítását, és meg is újítanák azokat. Vagy miért van az, hogy egy budapesti színészhallgató számára a legeslegutolsó lehetőségként jön szóba, hogy vidékre menjen, és inkább marad állás nélkül, alkalmi munkákkal lébecolva a fővárosban? Valaha az első éveket kötelezően vidéken kellett tölteni. Ma nyilván nem szabad erre kötelezni senkit, de lehetne úgy orientálni a diákokat, hogy ne büntetésként éljék meg a vidéki elhelyezkedést.

- A Nemzeti Színházban lenne lehetősége pályakezdő rendezőknek kipróbálni magukat?

- Jelenleg két rendezőgyakornokom van, akiket azzal a céllal vettünk föl ösztöndíjjal, hogy két év alatt kiderüljön róluk, érdemes-e nekik ezen pályán tovább tanulni-dolgozni. Debrecenben is minden évben megadtam valakinek a lehetőséget, keresgéltem, hogy honnan lehetne friss erőket áramoltatni, és most is folyamatosan kutatom a tehetségeket.

- Tavaly első alkalommal, de hagyományteremtő céllal rendezték meg a MITEM fesztivált, főszerepben Oroszországgal. Idén ki lesz a díszvendég?

 - Franciaország lesz a kiemelt vendég, ők négy produkcióval érkeznek. Még alakulóban van a program, de megint jönnek oroszok is, mert fontosnak tartom, hogy ez a jelentős színházi kultúra mindig képviseltesse magát, itt lesz a Piccolo Teatro Olaszországból, valamint jönnek társulatok Romániából és Szerbiából, várjuk a Burgtheatert és a pozsonyiakat is.

- A Magyar Teátrumi Társaság említett közgyűlésén arról is szó esett, hogy megvizsgálják annak az elvi lehetőségét, kell-e a POSZT-hoz hasonló másik színházi fesztivál. Ez lehetne a MITEM?

- Nem, a MITEM egy nemzetközi találkozó, nagy, külföldi színházakkal, nem szabad összekeverni a magyar megmérettetéssel. A POSZT-ot nagyon fontosnak, feltétlenül szükségesnek tartom. De meg kellene újulnia. Én egy ennél sokkal kisebb volumenű fesztivál, a debreceni Deszka kapcsán azt tapasztaltam, hogy három év után minden elfárad, ezért megújítást igényel. Elkezdődtek beszélgetések, egyeztetések a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság és a POSZT képviselői között, de átütő, valóban kreatív javaslatok, megoldások eddig még nem születtek.

- Milyen tervekkel vágnak bele az új évadba?

- Három bemutatóval indítunk, szinte villámrajtot veszünk, hiszen szeptember 5-én mutatjuk be a Gombrowicz-tól az Operettet, amellyel párhuzamosan a Lengyel Intézet egy Gombrowicz- konferenciát is szervez, kiállítással egybekötve. Aztán jön a Szentivánéji álom David Doiasvili rendezésében, amelynek Gyulán volt az előbemutatója. Egy egészen kiváló előadás született, és ami még fontosabb, a közönség is nagyon szerette. Ugyancsak szeptember folyamán mutatjuk be A fehér felhőt.

- Ön fogja rendezni Molnár Ferenc darabját, amelyet az első világháború kitörésének emlékére tűznek műsorra. A haditudósító Molnár nem az ismert arca a szerzőnek.

- A fehér felhő költői ihletésű egyfelvonásos, amiben benne vannak Molnár Ferenc haditudósítói tapasztalatai is. Az ősbemutatót 1916-ban tartották, de akkor az első világháborút nem kellett elmesélni-magyarázni, hiszen ez jelentette a mindennapokat. Most viszont úgy gondoltuk, "helyzetbe" kell hozni a nézőket, ezért készült egy különleges montázs, egy látomás a nagy háborúról, amiben Molnár harctéri tudósításaiból is idézünk, de beledogoztuk a színészek családi történeteit, leveleit, naplóit, és így fordulunk át a molnári műbe. Lelkeket megérintő, költői előadáson dolgozunk.